Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 21 (7. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
385 megyei kórháznak a finanszírozása hogyan történik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , tehát hogy micsoda anomáliák vannak. Össze van kutyulva pillanatnyilag az önkormányzati rend szer, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ezt be akarják önök betonozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok oldalán.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tízperces időkeretben megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP. Öné a szó, képviselő úr. DR. WIENER GYÖRGY (MS ZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az alkotmánymódosító törvényjavaslat vitája a vége felé közeledik. A vita egyébként azokat a tapasztalatokat erősítette meg, amelyeket az Európai Unió tagállamaiban korábban lefolytatott hasonló parlamenti küzdelmek is mutattak. Gulyás József képviselőtársam nem egyszerűen címkézte a pártokat, hanem bemutatta a politikai erők különböző álláspontjait, és ezek valóban egy adott törésvonal mentén oszlanak meg. Az európai tapaszt alat is az - lehetne portugál példát hozni, spanyol példát hozni, netán olasz példát hozni , hogy a konzervatív politikai erők, a jobbközép pártok általában, bár nem mindig, óvakodnak a nagy, átfogó államreformoktól, és különösen ellenzik, kritizálják a r egionális államreformokat. A baloldali pártok és részben a liberális pártok is inkább azt az álláspontot képviselik, hogy szükséges az állam területi beosztásának átalakítása, szükséges a központi kormányzati hatalom decentralizálása, szükséges választott regionális önkormányzatok létrehozása. Ahhoz, hogy ilyen önkormányzatok létrejöjjenek, elengedhetetlen az alkotmánymódosítás, ami nem egyszerűen - ahogy néhányan fogalmaztak - egy felületes belecsipkedés az alaptörvényi normaszövegbe, hanem nem más, mint e gy ilyen változtatás alaptörvényi, alkotmányos alapjainak a megteremtése. Ismét a haza és haladás problematikája került előtérbe. Nyilvánvalóvá vált az, hogy azok a politikai erők, amelyek a hagyományokhoz ragaszkodnak, döntően ezzel érvelnek a változtatás okkal szemben. De mit mutat a magyar történelem? Mit mutatnak az annyit emlegetett hagyományok? Azt mutatják, hogy az alapvető berendezkedéseken mindig változtattak, amikor ez kényszerű helyzetben elkerülhetetlen volt, és csak nagyon ritkán változtattunk o lyankor, amikor direkt, közvetlen kényszer nem állt fenn. Természetesen Szent István is radikálisan szakított a korabeli berendezkedéssel, akár azt fogadjuk el, amit Kristó Gyula írt a művében, hogy felszámolta a törzsi államot, akár azt fogadjuk el, amit Győrffy György írt, hogy alapjaiban átalakította a már központosított szervezetrendszert. Gyökeres szakítás volt a királyi vármegye létrehozása, mint ahogy gyökeres szakítás volt Imre királytól kezdve a királyi vármegyék elajándékozása, eladományozása, és ennek nyomán nagyon nagy csúszásokkal majd a nemesi vármegye kialakulása. Ám nagyon jelentős változások történtek 1848ban, majd a dualizmus időszakában is. Salamon képviselőtársam utalt arra, hogy a konzervatív erők is felismerik az idők szavát, lásd az 1 848as áprilisi törvényeket. Rögtön meg kell jegyeznem, hogy azért ismerték fel az idők szavát, mert Palermóban, Párizsban, Bécsben, Pesten forradalom tört ki, és néhány hét alatt rendezték azt, amit előtte huszonvalahány évig nem tudtak rendezni. Amikor 1 870ben megszületett a XLII. törvénycikk a törvényhatóságokról, akkor az radikális szakítást jelentett a nemesi vármegyével, a congregatio universalissal. Megszűnt az ellenállási jog, helyébe lépett a felirati jog, amely megakasztotta, de nem tudta megakad ályozni a kormánydöntések végrehajtását. Jelentős, radikális változtatás volt a közigazgatási bizottságok létrehozása
