Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 21 (7. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BORSOS JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter:
351 expozéban bemutatni ennek az előzményeit részletese n, de azért ilyenek zajlottak. Én tisztelettel ajánlom valamennyi képviselőnek, hogy ezt ismerjék meg, használják, és felajánlom azt, hogy valamennyi képviselőnek ennek a summázatát vagy legalábbis egy ilyen jegyzéket megküldünk, hogy tudjanak belőle tetsz és szerint válogatni, és a parlamenti munkában álláspontjuk kialakításakor támaszkodjanak erre. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót kétperces időtartamra Borsos József képviselő úrnak, Fidesz. BORSOS JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Wiener képviselőtársam hozzászólására reagálnék, amikor azt mondta, hogy folyik valamiféle átalakításról munka, hogy majd az állami igazgatási szerveket különféle módon átalakítják. Erről nekem úgy általában az j utott eszembe, ha önökhöz elmegyünk vendégségbe, és azt mondja, hogy válasszak magamnak poharat, elég nehezen fogok tudni poharat választani, míg nem tudom, hogy jóféle pálinkával vagy valami jóféle vörösborral, vagy narancsdzsússzal, vagy vízzel kívánna m egkínálni. Volt régen egy ilyen reklám, hogy “Tartalomhoz a forma - Amfora”. Lehet hogy célszerűbb lenne onnan kezdenünk az ügyet, hogy azt mondjuk, megbeszéljük, elhatározzuk, hogy mi legyen a feladata az alapszintnek, a középszintnek meg a központi szint nek, erről alkotunk egy jogszabályt, és utána megkeressük hozzá azt a formát, amelyik gazdaságossági szempontból, pénzügyi, mindenféle egyéb szempontból esetleg ennek megfelel. A belügyminiszter asszony megjegyzéséhez annyit még hozzátennék, hogy amilyen a nyagokat ez a IDEAmunkacsoport készített, abban azért találkozunk olyanokkal is - ráadásul SZDSZes képviselőjelölt részéről is , amelyik azt mondja, hogy ez a kistérségi társulás olyan, mint egy kisgömböc, hogy egyre többet pakolunk bele, aztán egyszer majd csak szétpukkad; és egyébként azt mondja, hogy középtávon és akár hosszú távon is előnyösebb megoldás lehet a számunkra, ha, mondjuk, egy megyei nagyságrendben gondolkodunk, és ott építünk fel megfelelő funkciókkal egy olyan erős középszintet, amelyik kellő érdekérvényesítési ellensúlyt tud képezni a központi hatalommal szemben. Mert ez a sokszintű rendszer, amit önök leírtak, oda vezet, hogy még erősebb lesz a központi szint, és még gyengébbek lesznek a települések és a helyi szintek. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP, szórványos taps az MDF padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Petrétei József igazságügyi miniszter úrnak. DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sok minden elhangzott itt a vita során. Az egyik érvelés azt mondja, hogy a kormány kapkod, rendkívül rövid időre és valójában időkeretben, a megtárgyalást lehetővé nem tévő módon terjeszti az Országgyűlés elé a jogszabályokat. Másrészt elhangzik az, hogy a ko rmány kapkod. Harmadrészt el szokott hangzani az, hogy a kormány nem csinál semmit. Nem tudom, hogy ezek közül az érvelések közül melyik helyes, önök szerint valószínűleg mindegyik, de azért felhívnám a figyelmet, hogy Magyarországon több mint tizenkét éve szó van a közigazgatás egészének az átalakításáról. Ez általában úgy szokott zajlani, hogy amikor a kormány hivatalba lép, akkor elfogad egy határozatot a közigazgatás átalakításáról, amelyben megfogalmazza a főbb elveket, megbíz kutatókat és különböző sz emélyeket, hogy dolgozzanak