Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 20 (6. szám) - Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról szóló törvényjavaslat; a házipénztáradóról szóló törvényjavaslat, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról ... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
304 amit ugyan már sokszor elmondtunk, megismételjek. Olyan tételeket, amelyek a szolidaritás elvének érvényesülését egyértelműen igazolják. Megismételném mindenekelőtt azt, amit ma reggel miniszterelnök úr is elmondott. Úgy szólt, amit mondott: “Az egyensúlyteremtő program nem azért van, hogy a védteleneket tovább sújtsuk, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a védtelenekre vigyázzunk, mert ők akkor kerülnének végképp lehetetlen helyzetbe, ha ezt a programot nem tudnánk, nem mernénk megvalósítani.” Hadd térjek vissza a buszmegálló példájához. Az adócsökkentési program elhalasztása, amit most kétségtelenül megteszünk, nem azért van, hogy ezt a korábban elfogadott nyugdíjemelési program elhalasztása kövesse, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy azt a nyugdíjemelési programot, amit az elkövetkező évekre elterveztünk, meg is tudjuk valósítani. És azért, hogy megmaradjon a 13. havi nyugdíj, és azé rt, hogy legyen továbbra is biztos fedezete az évenkénti nyugdíjemelés már megszokott rendjének. Annak a rendnek, amelyről képviselőtársaim itt ma délután is beszéltek, és amelyről tudjuk, hogy az úgynevezett nyugdíjaskosárban lévő áruk és szolgáltatások á rának emelkedését veszi figyelembe, tehát bizonyos mértékig kompenzálni fogja az áfakulcs emelésének hatását is a nyugdíjasok jövedelmére. És hadd ismételjem tovább. Senki nem mondta, hogy a bevételnövelő és a kiadáscsökkentő intézkedések ne jelentenének t erhet majd’ minden magyar állampolgárnak, a lakosságnak és a vállalkozásoknak is. De azt igenis mondjuk, hogy nagyon helyesen, a terhek nagyobb részét a tehetősebbek, az átlagot meghaladó jövedelműek, a nagyobb vagyonnal rendelkezők viselik majd, míg a ter hek kisebb része jut majd a kevésbé tehetős, az átlagos vagy az átlag alatti jövedelemmel rendelkezőkre, az igazságos közteherviselés szellemében - mondom még egyszer. És hadd idézzem pénzügyminiszter urat. Ő ma is elmondta, a szociális ellátások nem sérül nek, a családtámogatási rendszer megmarad, és az otthonteremtés támogatásának legtöbb eleme úgyszintén. Közöttük a legfontosabbak a megemelt szocpoltámogatás, a Fészekrakóprogram, a lakbértámogatás vagy a panelprogram. És hadd soroljam tovább. Az szja a k iskeresetűeknél továbbra sem lesz több. Az adócsökkentési programot ezen a ponton betartjuk. Ez is többször elhangzott, ami azt jelenti, hogy a 18 százalékos adókulcs sávhatára megnövekszik, a jelenlegi 1 millió 550 ezer forintról 1 millió 700 ezer forintr a, és a minimálbérek adómentessége továbbra is megmarad. Ez is fontos, és ezt is érdemes megismételni, azt hiszem. És végül, kedves képviselőtársaim, hadd ismételjek meg még egyetlenegy számot. Egy olyan számot, amelyet érdekes mó don, valamilyen rejtélyes módon ellenzéki képviselőtársaim soha nem mondanak. Márpedig tény az, hogy az elmúlt négy évben Magyarországon a keresetek reálértéke egyharmadával növekedett. Messze nagyobb mértékben, mint ahogy azt a gazdaság teljesítménye lehe tővé tette volna, messze nagyobb mértékben annál, mint ahogy a gazdaság teljesítménye fejlődött. Az elkövetkező két évben a keresetek reálértéke kétségtelenül, a számítások szerint néhány százalékkal csökkenhet, de különösen a jövedelmek a ciklus végére is mét növekedhetnek. (20.20) Így számolhatunk most, és ha így számolhatunk most, akkor 2010ben elmondhatjuk majd, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarországon a keresetek - átmeneti ingadozásokkal - több mint egyharmadával növekedtek úgy, hogy egyszersmind meg teremtettük a további tartós, a szükségszerűen bekövetkező, a kiigazításoktól mentes növekedés feltételeit. Én azt hiszem, nem olyan nagyon rossz kilátás ez. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :