Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 20 (6. szám) - Révész Máriusz (Fidesz)- a miniszterelnökhöz - “Miért fontos a modern baloldali értékek szempontjából a kedvezményes áfakulcs megszüntetése?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
171 Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fid esz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr válaszol. Parancsoljon, miniszterelnök úr! GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! B alra vagy jobbra fordulni útelágazásnál lehet. Ha az ember ezt előtte teszi meg, akkor bajba kerül. Hónapok óta önök is és mások is azt mondják, hogy Magyarországot egy komoly veszély fenyegeti, az a fenyegetés, hogy ha az államháztartás hosszan és tartósa n kibillen a maga egyensúlyából, akkor bizony ennek az árát valóban éppen azoknak kell majd megfizetni, akik a legvédtelenebbek. Azaz, ha vigyázni szeretnénk az országra, ha vigyázni szeretnénk a védtelenekre, akkor az a dolgunk, hogy az ország pénzügyi, g azdasági egyensúlyát megteremtsük. Ezt kérték tőlem mindig, önök is, olyannyira, hogy egész kampányukat arra építették, hogy vigyázni kell, mert itt aztán elképesztő bajok lesznek. Mi több, az elmúlt hetekben egy Fehér könyvvel ajándékozták meg az országot , amelyben hasonló nyilatkozatot tettek. A könyv aláírója - mások mellett - az a Bod Péter Ákos, akit önök a véghajrában miniszterelnökjelöltnek mutattak be az országnak, és azt mondták, hogy figyelj, Magyarország, egy dolog van: az államháztartás egyensú lyát biztosítani. Ők azt mondták akkor, hogy majd összefésülik ezt a programot. 170 milliárd forint az, ami a 15 százalékos adókulcs 20 százalékra emeléséből várható bevétel. Mi nagyjából a dilemma, és hol válnak el itt a bal- meg nem baloldali kérdések? M ert az már útelágazás, hogy ha meg kell oldani ezt a kérdést, akkor hogyan. 170 milliárd forintot lehet úgy teremteni az államháztartásban, hogy felére csökkentjük a családtámogatást. Ezt akarjuk vagy nem ezt akarjuk? 170 milliárdot lehet úgy teremteni, ho gy megszüntetjük a 13. havi nyugdíjat. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Az éppen lényegében 170 milliárd, valamivel több. Ezt akarjuk vagy nem ezt akarjuk? Vagy választunk egy olyan eszközt, amelyben például a nyugdíjasok számára nagyon hatékony m egoldás van a kezünkben, hogy ennek inflációs hatása, árnövelő hatása ne sújtsa a nyugdíjasokat. Emlékezhetnek rá, hiszen az önök kormányzati időszakának az utolsó hónapjaiban már nem tudták bevezetni, de még javasolták a nyugdíjasinfláció kiszámítását. M i ezt bevezettük, és az elmúlt években a nyugdíjasok fogyasztási szerkezetében adódó különbségeket figyelembe véve a nyugdíjakat éppen úgy korrigáljuk, hogy abban ez a különleges, példának okáért nagyobb élelmiszerfogyasztás, nagyobb energiafogyasztás ker üljön figyelembevételre. Nézzék! El kell dönteni, hogy mit szeretnének! Azt szeretnéke, amit eddig, úgy látom, el akartak kerülni; azt szeretnéke, hogy Magyarországon az a feszültség, ami van az államháztartásban, fennmaradjon? Lehet emellett érvelni! Ha nem azt szeretnék, akkor meg kell mondani. Gyógyszertámogatást szeretnének felére csökkenteni, az is nagyjából 170 milliárd, idén 340350 milliárd körül lesz a gyógyszertámogatás. Lehet ilyet mondani! Gyerünk, jobboldali barátaim! Hajrá! (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) A családtámogatást szeretnék a felére csökkenteni? Gyerünk, jobboldali barátaim, hajrá! (Zaj. - Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) Meg akarjuk vonni a 13. havi nyugdíjat? Lehetséges, lesznek támogatóik önöknek ebben, közgaz dászok itthon is és külföldön. Mi nem ezt az utat választjuk. Olyan utat választunk, ahol egyensúly is van, és tudjuk kompenzálni éppen a legnehezebb helyzetben levők számára, a nyugdíjasok számára az így