Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 24 (16. szám) - Kovács Ferenc (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Tervezi-e a kormány valamilyen támogatási rendszeren keresztül az informatikai és ügyviteli rendszerek és a pénztárgépek átállási költségének kompenzálását?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
1455 havi nyugdíjat a kisnyugdíjasoktól, és minde nt, ami az elmúlt négy év felelőtlen kormányzásának a következménye, közvetve a kis keresetű munkásokra és az egyszerű emberekre terhel. E csomag alapján a hazai vállalkozásokra kirótt újabb adóterheket egészen biztos, hogy a fogyasztói árakon keresztül sz intén az átlagpolgárok fizetik meg. A cégek, a vállalkozások nemcsak az adóterhek várható növekedése miatt szenvednek majd nyereségkiesést, a kormánypárti többség által elfogadott módosítások végrehajtása ugyanis önmagában is meglehetősen költséges. A korm ányzat által elhatározott pénzügyi és adminisztratív intézkedések a Magyarországon működő valamennyi vállalatot, vállalkozást érintik. Ebben az évben immár másodszor kell átprogramozni a számítógép- és pénztárgéprendszereket. A törvények év közbeni változá sai, változtatásai miatt a szükséges szoftverfejlesztéseket s ezek költségeit egyelőre még csak saccolni lehet, mert például egy viszonylag egyszerű pénztárgép átállítása is 10 ezer forint körül van. A programozás szempontjából az jelenti majd a nagy terhe t, a pluszmunkát és pluszköltséget a cégeknek, hogy évközi mérleget is kell készíteni, és a változásokat visszamenőleg is végig kell vezetni a szoftvereken. A változások adaptálása az ügyviteli rendszerekben a programok eredeti vásárlásának értékét körülbe lül 152030 százalék arányban közelíti majd meg. A vállalkozások számára ez az érték forintban nagyságrendtől függően akár több százezres nagyságrendű kiadás is lehet. Ezeknek a nagy részét a mérlegkészítés költségeivel együtt egészen biztos, hogy az ügyf elekre fogják hárítani. Tisztelt Miniszter Úr! Tervezie a kormány valamilyen támogatási rendszeren keresztül az informatikai, az ügyviteli rendszerek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és pénztárgépek átállítási költségeinek komp enzálását? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Veres János miniszter úrnak. Parancsoljon! DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésében elmondott egyik állítást szeretném pontosítani, mert nem szeretném, ha így maradna. Nincs semmifajta olyan előírás, amire ön hivatkozott, mely szerint év közbeni mérlegkészítési kötelezettsége állna fönn bármel yik vállalkozásnak. Tehát szeretném pontosítani, hogy nincs év közbeni mérlegkészítési kötelezettsége a vállalkozásoknak. Bizonyos esetekben, ha az egyes vállalkozások valamit választanak, annak lehet majd olyan következménye, de ez meglehetősen szűk körre igaz csak. A dolog érdeméhez: a kötelező képzésekben, továbbképzésekben az adott feltételek megismerése feltételeinek biztosításában tervezzük a különböző számvitellel, könyveléssel foglalkozó cégek dolgozóinak a részvételét támogatni, illetve ezen képzés eknek a kedvezményes megvalósításában tervezünk részvételt a magunk részéről. Önmagában az a tény, hogy évente egyszer korrigálni kell a különböző informatikai rendszereket, önmagában az a tény, hogy át kell állítani a számítógépeket vagy a pénztárgépes re ndszereket, belefér abba a kategóriába, ami valamennyi évben előfordul, tehát ilyen értelemben nincs új ebben a dologban, lévén, hogy elmondtuk több alkalommal már, hogy a most elfogadott adótörvénymódosításokat 2007. évben is érvényes módosításoknak gond oljuk és tervezzük. Ebből következően 2007. január 1jétől ilyenfajta átállási költsége, sem programozási, sem szoftverfejlesztési, sem pénztárgépátállítási költsége nem fog fölmerülni senkinek. Ezért úgy gondoljuk, hogy az ezzel kapcsolatos költségek nor mál módon az adóalanyokat terhelik, mint