Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 4 (12. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP):
1004 iskolaigazgatóként próbálom segíteni a közoktatás ügyét. Jelen hivatásomra is azért vállalkoztam, mert úgy gondoltam, hogy ezen a szinten is kiáll hatok a közoktatásért. Az előttem szóló képviselőtársam dolgaira a gyakorlatorientáltság példáján keresztül szeretnék válaszolni; hogy látja ma a közoktatás helyzetét egy olyan pedagógus, aki élethivatásául választotta ezt, kipróbálva annak minden szintjét , csínjátbínját. Ha lehet, talán még azt is hozzáteszem: az Antallkormány idején helyettes államtitkári megbízatással, Hornkormány idején ugyanezzel élhettem volna, de nem tettem azt, mert úgy gondoltam, hogy a gyakorlatban, a pedagóguspályán van a hely em. Reforme a mostani folyamat, amelyben a közoktatási törvény módosításáról beszélünk, avagy valami más? Úgy gondolom, hogy a felsőoktatási vonatkozása mindenképpen reform, de a közoktatási nem egészen. Olyan folyamat, amelyben az eddigi dolgainkon próbá lunk korrigálni, javítani, segíteni, figyelembe véve a racionalitásokat, a magyar állam jelenlegi helyzetét és azt a szituációt, amelyben a közoktatásnak is bizonyos dolgokkal szembe kell nézni. Milyen is a jelenlegi közoktatási rendszer? Lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, de a gyakorlat oldaláról mondom, hogy jó a magyar közoktatás rendszere. Jó, mert az önfejlesztés és az autonómia iskolai megjelenése nagyon sok iskola előtt utat nyitott, lehetőséget nyitott, nagyon sok jó pedagógussal és kiváló i ntézményvezetővel együtt élni tudtunk a közelmúlt minden egyes oktatási kormányzatának törekvéseivel, abból a jót, az építőt felhasználva. A kettősség a hazai közoktatásban azonban kétségkívül fennáll. Az országos mérések - sokszor elhangzottak a PISA, az OECDmérések , a kompetenciavizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy van még mit behozni, van még mit pótolni, van még mit erősíteni. Borzasztó nagy különbség alakult ki az iskolák között. Itt nemcsak a vidék és a főváros viszonylatára gondolok, hanem a kistelepülések iskoláinak különbségeire is, vagy egy kisváros és a főváros iskolái közötti különbségre is, amelynek kimutatásában bizonyos eszközökkel élnünk kell. A legkritikusabb a kistérségi, kistelepülési iskolák helyzete. Azt gondolom, hogy megerősít hetem a sokszor elhangzott állásfoglalást, mely szerint a falvak kisiskoláit mindenképpen meg kell védenünk; az óvodákat és az alsó tagozatokat is. Amíg képviselőként dolgozom, emellett fogok kiállni, hisz úgy gondolom, hogy a gyerekeknek szülőhelyük vonzá sában, a szülőhelyükön kell felnőni; minden híreszteléssel szemben megteremthetők az ottani iskolák fenntartási lehetőségei. Nézzük a másik végletet! Az iskolák önfejlesztésében és az iskolai nagy reformokkal, a kéttannyelvű oktatás bevezetésével, idegen n yelvi évfolyamok beiktatásával, az Arany János tehetséggondozó programmal rendkívül sok nagyon jó iskola született Magyarországon és működik Magyarországon. Nem hivatkoznék a felvételi eredményeinkre, arányainkra, versenyeredményeinkre. Emellé hozzátenném azonban a díjtípusú megmérettetéseket is, a közoktatás minőségéért díjat akár vagy az európai kiválóság díjat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az egyetlen olyan magyar középiskolát igazgatom pillanatnyilag még július végé ig, amely európai kiválóság díjat nyert három spanyol és három angol iskola mellett; a mai napig az egyetlen kiválóságdíjas iskola - egy kisváros átlag gimnáziuma! Hogyan lehetett ezt elérni? Elsősorban úgy, hogy ez egy komprehenzív, befogadó iskola, amely a hátrányos helyzetűeket éppúgy felkarolja, mint a legtehetségesebbeket, és olyan belső átjárhatóságú képzést biztosít, amelyben minden gyerek megtalálhatja a neki megfelelő helyet. Ennek kapcsán Európa számos országában adtam elő kiválóságdíjas iskolai k onferenciákon.
