Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. június 8 (3. szám) - „Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010” című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - GAZDA LÁSZLÓ (MSZP):
160 Zoltán képviselőtársam felvetésére reagáljak , mint a befektetésösztönzés, a területfejlesztés, a környezetvédelem, a közúthálózat kezelése, a sz ociális ügyek, de idetartozik a foglalkoztatáspolitika egyes feladatköreinek része is, és idetartozik a fogyasztóvédelmi feladatok egy része, és még lehetne ezt a sort tovább folytatni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az átfogó decentralizációs program döntő en megújítja a magyar államszervezetet. Nemcsak a megyei önkormányzatok helyzetét változtatja meg azáltal, hogy ezt az elemet kiiktatja az önkormányzati szisztémából, hanem - mint az előbb erre már utaltam - a központi kormányzat feladatkörét, funkcióit is radikálisan átalakítja. Ez nem jelent semmiképpen egy leértékelődést a minisztériumi szektor számára, hiszen a minisztériumok alapvető feladatai ezáltal tudnak jobban kiteljesedni a koncepcióalkotás, a stratégiaalkotás, a jogszabályelőkészítés, a költség vetési tervezés, a humánpolitika területén. Szintén a minisztériumok feladata - de nem csak a minisztériumoké - az európai uniós kapcsolatok ápolása. Felmerül az ellenzéki oldalról, hogy ez a változtatás szakítást jelent az ezeréves megyerendszerrel. Csakh ogy, tisztelt képviselőtársaim, az ezeréves megyerendszer is radikálisan átalakult az évszázadok során, és csak a “megye” szó kapcsolta össze egymással a királyi vármegyét, a nemesi vármegyét, a polgári törvényhatóságokat, az államszocialista korszak tanác srendszerét vagy a rendszerváltás utáni időszak megyei közgyűléseit. Ezeknek a funkciói radikálisan, gyökeresen eltértek egymástól. Ma meg kell lépnünk ezt az alapvető jelentőségű változtatást, és ezzel valamikor a FideszMagyar Polgári Párt - akkor még úg y hívták - is tisztában volt, hiszen 1998as programjában úgy fogalmazott, hogy a kormány áttekinti a városkörnyéki, kistérségi, térségi és regionális közigazgatás átalakításának lehetőségeit, és 2001ig koncepciót dolgoz ki annak ütemezésére. Ez a koncepc ió nem született meg. Az 1052/1999es kormányhatározat ugyan még arról szólt, hogy meg kell vizsgálni a választott regionális önkormányzatok létrehozásának a lehetőségét, ezt a lehetőséget azonban elfelejtették feltárni, és aztán az e határozat helyébe lép ő 1057/2001es kormányhatározat már egy szót sem szólt választott regionális önkormányzatokról. A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége 2002es kormányprogramja már előtérbe állította a választott regionális önkormányzatok létrehozását, hiányzott azonban a konszenzus, ennek következtében nem nyílt lehetőség arra, hogy ezt az alapvető jelentőségű reformot meglépjük. Bízunk abban, hogy felismerve az idők szavának követelését, a gazdasági modernizáció, a területi kiegyenlítődés és a hatékon yabb állami működés érdekében most már az ellenzék ezt az alapvető jelentőségű reformot nem akadályozza, s ezáltal Magyarország teljes állami szervezeti struktúrája meg tud újulni, meg tud felelni a XXI. század követelményeinek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Gazda László, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, képviselő úr. GAZDA LÁSZLÓ (MSZP) : Elnök Úr! Miniszterelnökjelölt Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban erősíteni szeretném az előttünk lévő kormányprogramon végighúzódó szándékot. Érdemes végigmenni közösen ezen az úton - erre most lehetőségeink is kínálkoznak , mert megváltozhat a falu és a vidék képe, új magyar ipar jöhet létre, megerős ödhetnek a hazai kis- és közepes vállalatok, Magyarország a térség pénzügyi és logisztikai központjává válhat, és hogy ezek a folyamatok már egy tudásintenzív gazdaságon alapuló, nagy térségű területi fejlődés bázisán jönnekjöhetnek létre. Elsősorban az i nfrastrukturális programok folytatásának a fontosságát szeretném hangsúlyozni, de merthogy minden összefügg mindennel, egyegy gondolattal szeretném megerősíteni, mennyire fontos, hogy útközben - és nem az út végén - eljussunk a decentralizációhoz, hogy kö zben megtörténjék a közigazgatás átszervezése.