Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. június 8 (3. szám) - „Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010” című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
155 Engedjék meg befejezésül azt mondanom, hogy három minőségen, három szemüvegen keresztül nézve, azt gondolom, ez egy jó, támogatható program. Azt kérem, támogassuk, oszt’ dologra - van bőven! Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Gúr Nándor, az MSZP képviselője. Öné a szó, képv iselő úr. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Ha a szót úgy használom, hogy gyarapodás, vagy éppen azt mondom, hogy siker, vagy éppen azt használom, hogy félelem nélküli élet, mindmind igaz fogalmak. Nemcsak hogy jel zők, hanem olyan fogalmak, amelyek a magyar társadalomban fellelhetők, élethelyzethez igazíthatók. Azt gondolom, bár nem túl nagy ez az ország, 93 ezer négyzetkilométer, de mégis félelmetesen nagy különbségek fedhetők fel az ország különböző térségei közöt t. Nem véletlenszerű, hogy nemcsak a kormányprogramon keresztül, hanem az eddig megtapasztalt intézkedésekre alapozva is látható remény van a tekintetben, hogy ezek a különbségek minimalizálódjanak, hogy az elkövetkezendő időszak fejlesztési programjaiból fakadóan olyan élethelyzetek alakuljanak, formálódjanak, amelyek holnap jobbak lesznek, mint ma, holnapután meg még jobbak, mint holnap. (19.10) Úgy hiszem, hogy persze ezért és mindezek megvalósításáért rengeteg tennivaló van. Az alaphelyzetből kiindulva azt hiszem, hogy az általános képzésnél, a szakképzésnél, de a felsőoktatás rendszerén keresztül vagy a felnőttképzésnél is vannak teendőink; olyanok, amelyek a munkaerőpiachoz való szorosabb igazítást teszik meg, és olyanok, amelyek megtörik azokat a hátr ányokat, amelyek generációs metszetekben követhetők ma. Úgy hiszem tehát, hogy a foglalkoztatás tekintetében ennek irányában kell elindulni vagy az elindult folyamatokat megerősíteni. A legalitást kell erősíteni, mert ez szolgálja a munkavállalók és a munk aadók érdekét is, legalábbis a tisztességesen foglalkoztató munkaadók érdekét. A munkavállalónál pedig olyan lehetőségeket ad, amely biztosít, a másik oldalról pedig szolgálatiidőalapot jelent. És a támogatások rendszerét is úgy kell működtetni, hogy legk iváltképp a hátrányos helyzetben lévők élvezzék ezeket a támogatásokat, akár személyükben, akár pedig a leghátrányosabb helyzetű térségekben működő cégek esetében, főleg akkor, ha olyan embereket foglalkoztatnak, akik munka nélkül vannak; a támogatási form ák vonatkozásában is, tehát így kell szélesíteni a dolgainkat. A korábban elindított Startprogram tekintetében, azt gondolom, erősíteni kell a gyermekgondozásról visszatérők támogatását, vagy a Start extrán keresztül leginkább azokat, akik még hátrányosab b helyzetben vannak; az 50 év felettieket kell támogatni, vagy épp azokat a leghátrányosabb helyzetű településen élő embereket, akik tartós munkanélküliként vannak jelen a munkaügyi regiszterekben. Ha ezt tesszük, ha ezt erősítjük, akkor oldhatók azok a fe szültségek, amelyek ma a munkaerőpiacot jellemzik. Úgy gondolom persze, hogy mindezek mellett nem szabad elfeledkezni a mikro, kis, középvállalkozások támogatásáról, vagy épp a civil szféra támogatásáról sem, amely foglalkoztatásbővülési lehetőségeket ho rdozhat magában. És ha már a munkaügyi regisztert említettem, akkor azokról az emberekről sem, akik szakmai képesítés, végzettség nélkül, sok tízezren vannak benne a regiszterekben. Az ő számukra olyan nemzeti közmunkaprogramokat kell tudni indítani, amely ek több tízezer embert tudnak megérinteni, a másik oldalról pedig értékteremtéssel tudnak párosulni. Azt hiszem, ezek az utak azok, amelyek előbbre viszik a folyamatokat. Így tehát összegezve nem gondolok mást erről, mint azt, hogy a legtöbb támogatást oda kell adni, ahol a legnagyobb a szükség: mint említettem, az 50 év felettieknek, a pályakezdőknek, a