Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. június 8 (3. szám) - „Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010” című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
152 ez folytatható tovább. A FideszMagyar Polgári Szövetség ezt a leghatározottabban elutasítja. Köszön öm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik TataiTóth András, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisz telt Országgyűlés! Én a kormányprogramot az oktatás, elsősorban a közoktatás oldaláról vizsgálom hozzászólásomban, és rögtön a bevezetőben szeretném leszögezni, hogy a több felszólaló által hiányolt helye az oktatási rendszernek, a közoktatásnak megfelelőe n megtalálható a kormányprogramban. Stratégiai ágazatnak tekinti a kormányprogram az oktatást, befektetésnek, beruházásnak a jövőbe. Tehát ebből a szempontból megnyugtatom azokat, akiknek hiányérzetük volt, hogy ez rendben van. A sikeres Magyarországnak fe ltétele egy jó, a gyermekek érdekében megfelelően működő közoktatási rendszer. Az igazi kérdés az, hogy a kormányprogram és ezen belül az oktatási program megfelelően foglalkozike a magyar társadalom legnagyobb problémájával, nevezetesen a szociális és ku lturális kettészakadással; megfelelő eszközöket, megfelelő forrásokat biztosíte a lemaradók, a hátrányos helyzetűek óvodai és iskolai felzárkóztatására. Ez nem egyszerűen egy baloldali program, hiszen ebből az aspektusból is megközelíthető, hogy értékrend ünk alapján a lemaradókat, a hátrányos helyzetűeket segítjük, hanem hovatovább Magyarország sikerének, jövőjének az alapvető záloga, hogy fel tudjuke zárkóztatni a lemaradó, hátrányos helyzetű rétegekben született gyermekeket, megfelelően működike az óvo dai, az általános iskolai rendszerünk. Ebből a szempontból végig lehet tekinteni, hölgyeim és uraim, tisztelt Országgyűlés, az Új Magyarország programját, a kormányprogramot. Minden egyes fejezetben, a kultúrától az esélyegyenlőségig, a gazdasági fejezetek ben, a családról szóló fejezetekben, mindenütt fellelhető ez a határozott szándék, hogy felismerte a kormányzat ennek a felzárkóztatásnak a jelentőségét, és megfelelő súllyal került be a kormányprogramba. Jelentős kérdés, hogy az iskolai erőforrások rendel kezésre állnake ahhoz, hogy ezt a felzárkóztató programot elvégezzük. A hazai és a nemzetközi felmérések arra utalnak, hogy az iskolarendszerünk, ahelyett, hogy csökkentené a hátrányos helyzetűek lemaradását, inkább növeli. Tehát mindenképpen ennek az isk olarendszer megváltoztatásával kell érvényt szereznünk, hogy egyetlenegy megszületett magyar gyermek se hagyja el úgy az iskolarendszert, hogy nem megfelelő képzésben, nem megfelelő oktatásban, nevelésben részesül. Tehát én egyetértek azokkal, akik a demog ráfiai problémáktól féltik Magyarországot, de azt gondolom, hogy az oktatás alapvető feladata, hogy minden egyes megszületett gyermek számára biztosítson megfelelő feltételeket. Ennek a célnak az érdekében kell átalakítani a magyar iskolarendszert. Az isko larendszerünkben dolgozó pedagógusok energiáját, munkaerejét a sokszor fölösleges iskolai adminisztráció, az oktatáshoz nem tartozó munkavégzés helyett a gyerekekkel végzett konkrét munkára kell átszerveznünk, a munkavégzésre. Erre vonatkozik a kormányprog ramnak a pedagógusok munkaidejére vonatkozó fejezete. Kezeli a kormányprogram az állam kettős feladatát is, hiszen egyrészt biztosítania kell a legszélesebb értelemben véve az oktatási rendszer működési feltételeit, ugyanakkor húsz éve elhanyagoltuk a mási k feladatát, hogy garantálnia kell, hogy a gyerekek, a fiatalok megfelelő képzéshez jutnak. Bekerült a kormányprogramba a minőségi oktatás biztosítása ellenőrzéssel, mérésekkel, és bekerült az is, hogy ez alapján kell a pedagógusok munkáját értékelni, és u rambocsá, a béreket is a teljesítményekhez kell igazítani. Mindezek alapján elmondhatom, hogy a kormányprogram által előirányzott változtatások az oktatási rendszerben jó célt szolgálnak, támogathatónak tartom, és azt kérem, hogy aki valóban felelősséget é rez a nemzet jövője iránt, az vegyen részt majd a kormányprogram oktatási fejezetének