Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 7 (286. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Deutsch-Für Tamás): - DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
244 kértük mind a leng yel, mind a szlovák kormány hathatós támogatását, amit egyebek mellett tegnap a Prága melletti Liberecben, a visegrádi négyek elnöki értekezletén alkalmam volt előterjeszteni. Ma pedig itt, a tisztelt Házban teszem ugyanezt, kérve a magyar kormány, államti tkár úr hathatós támogatását. Engedjék meg, hogy végül idézzek a konferencia zárásaként elfogadott együttműködési nyilatkozatból, amit 36 polgármester, megyei vezető, vasúti szakemberek, köztük Devecz Miklós üzletágigazgató és civil szervezetek írtak alá. Nos, a krosnói konferencián részt vevő, a zempléngácsországi vasút mentén fekvő városok országgyűlési képviselői és mások kívánatosnak tartják a három országot összekötő vasútvonal revitalizációját, és kifejezik készségüket az alábbiak elősegítésére: 1. A vasúti infrastruktúra fejlesztése és új beruházások, amelyek célja az állandó vasúti összeköttetés revitalizációja a lengyelországi kárpátaljai vajdaság, a szlovákiai Zemplin és a magyarországi ZemplénTokajHegyalja régiók között. 2. A szervezési és pro móciós tevékenységek, gyors és olcsó személyvonatok indítása. 3. S végül, tisztelt elnök úr, olyan szervezet létrehozásának kezdeményezése, amelynek feladata lesz a Portius Expressz nevű nosztalgiavonat mint turisztikai termék működtetése. Köszönöm, hogy m eghallgattak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. DeutschFür Tamás) : A kormány nevében Nagy Sándor államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. DR. NAGY SÁNDOR , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondo lom, hogy a Hörcsik Richárd képviselő úr által szóba hozott gazdaságtörténeti, közlekedéstörténeti szempontból is, jelenleg, ha úgy tetszik, térségfejlesztési szempontból is érdekes téma jó, hogy elhangzott itt az Országgyűlés üléstermében. Ahogy a képvise lő úr által elmondottakból is kitűnik, Gácsország a mai Ukrajna nyugati felén fekszik, Galícia, Halics, többféleképpen lehet említeni, és való igaz, egy 1869ből származó törvénycikk intézkedik először arról, hogy ezt a bizonyos ZemplénGácsország vasútvon alat vagy mozdonyvonalat meg kell építeni, ahogy az akkori fogalmakat használták. Ha a mostani térképre ránézünk, akkor abból kitűnik, hogy lényegében a magyarországi vasúti térképet tekintve ez a MezőzomborSátoraljaújhely vonalat érinti. Azt tudom önnek mondani, hogy készült ennek a vasútvonalnak a villamosítására, felújítására egy tanulmány, amely igazolja, hogy ennek a vonalszakasznak a villamosítása tulajdonképpen a Hegyalját, a Hegyközt, a Bodrogközt olyan módon érintené pozitívan, és kapcsolná be az országos vérkeringésbe egyfelől, másfelől pedig biztosítana olyan kapcsolatot keletszlovákiai területekkel is, ami nagy valószínűséggel gazdasági élénkülést hoz ebben a térségben. Mindezek figyelembevételével mondhatom, hogy a kormány érdemben foglalkozik ezzel a gondolattal, azt is megemlítve, hogy alapvetően a 20072013 között megnyíló uniós forrásokra alapozva. (13.50) Egyébként pedig, hogy a kérdést konkrétan nem ismerő nézők vagy hallgatók számára vilá gos legyen, itt a magyarországi szakaszt illetően 41 kilométer egyvágányú vonal felújításáról, 16 kilométer állomási vágányról és persze a hozzá tartozó biztosítóberendezések felújításáról van szó. Úgy gondolom, ez az általam mondott időszakban megvalósíth ató dolog. Nem tartozik szorosan a témához, de azért megemlítem, mert a térségi hatását illetően azért nem hiszem, hogy elvitatható lenne, hogy itt is megemlíthető: a SzolnokDebrecenNyíregyházaZáhony vasútvonal jelentős felújítása szintén a tágabb értel emben vett térség gazdasági fellendülését szolgálja, természetesen ez is szerepel a tervekben. Köszönöm a figyelmet.