Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 7 (286. szám) - A helyi önkormányzati képviselők választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch-Für Tamás): - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Deutsch-Für Tamás): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP):
241 Köszönöm. ELNÖK (dr. DeutschFür Tamás) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra következik Teleki László képviselő úr, MSZP. TELEKI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt E lnök Úr! Hargitai képviselő úrnak szerettem volna válaszolni és reagálni. Azt gondolom, hogy Jászladány esete valóban intő jel arra, hogy a kisebbségi önkormányzati törvényt meg kell szigorítani, de - pontosan ezt mondta el Farkas Flórián képviselőtársam é s Élő Norbert képviselő úr is - jobbat is lehetne eszközölni, csak azokkal az alkotmányos jogi hátterekkel, amelyekkel ma bírunk, ezt tudtuk előteremteni. Nem azt jelenti, hogy ebben nem lehet visszaélni, de én azt gondolom, hogy nem Jászladányból kell kii ndulnunk, hogy azok, akik visszaéltek és azok, akik vissza akarnak élni, azok miatt ne készítsünk el egy törvényt. Pont ellenkezőleg, azokat kell támogatnunk egyegy törvény tervezetével, egyegy törvény elfogadásával, akik nem szeretnének visszaélni, hane m az alkotmányos jogi helyzettel szeretnének élni, és akik nem tudnak egyébként lakóhelyük miatt bekerülni képviselőtestületekbe normál módon. Ezért fontosnak tartom ezt a jogintézményt, hogy így kerüljenek be, még akkor is, ha egyegy olyan eset van, min t Jászladány, ahol valóban kirívó az a történet, ami ott megtörtént. A másik pedig: két tárcát említett a képviselő úr, hogy a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium nem volt jelen az elmúlt időszakban se bizottsági üléseken, se pedig most nem k épviselteti magát, illetve a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal. Szeretném jelezni a jegyzőkönyv számára mindenképpen, hogy az egyeztetések folyamán az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium jelezte alkotmányos jogi visszásságát azzal, amit elők észítettünk. Ezért azt gondolom, valóban igaza van Hargitai úrnak, hogy vannak benn olyan problémák, amiket kell orvosolni, és ezt mindenképpen fontosnak tartjuk. De ugyanazt mondom, amit Farkas Flórián mondott: még mindig jobb ma egy olyan törvényt tárgya lni, amely lehetőséget adhat, és így talán találunk olyan jogi helyzetet vagy megoldást, amely teremthet olyan helyzetet, hogy ez elfogadásra kerüljön. Ezért tartottuk fontosnak, hogy a képviselői önálló indítvány bejöjjön, hogy erről tudjunk szavazni. Kös zönöm szépen. ELNÖK (dr. DeutschFür Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Devánszkiné dr. Molnár Katalin képviselő asszony, MSZP. DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Parlament! Egyáltalán nem szeretném csak a romák ügyére leszűkíteni ezt a kérdést, sőt egyáltalán nem erről szól ez a történet. A Magyar Köztársaságnak van egy csodálatos, tényleg egész Európában unikumnak számító kisebbségi politikája, kisebbségi törvénye, kisebbségi választási és önkormányzati rendszere. Ebb en helyet kapnak azok a nagy kisebbségek, amelyek évszázadok óta, nagyon régen, nagyon hosszasan velünk - én is szlovák is vagyok, tehát mondjam azt, hogy én velük, tehát ezt nem tudom elmagyarázni, hogy ki kivel - élnek közösen. De nem minden településen van minden kisebbség hagyományosan, több száz év óta együtt élő kisebbségként jelen. A mi törvényeinket eddig kihasználták, és olyan megoldásokat alkalmaztak néhányan, egyesek, páran, hogy magukról azt állítva, hogy ők e kisebbséghez tartoznak, megjelentek ezeken a helyeken, ahol korábban ennek nem volt hagyománya. Hogy mondjak egy egyszerű példát: a XVII. kerületben két nagy kisebbség, a szlovák és a német - és nem sváb, mert nem svábok, hanem németek - és a cigány kisebbség mint harmadik létezik együtt, a mióta ezek a községek léteznek. Nem három kisebbségi önkormányzatunk van, hanem sokkal több, mert megjelentek ezek a kisebbségek. Bocsánat, hogy kétpercest kértem, majd folytatom a következőben.