Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 31 (284. szám) - Az új országos fogyatékosügyi programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
386 fogyatékos emberrel? Ezek a kérdések még csak a felszínt súrolják, ugyanakkor még mindig a felszínes kérdések megfogalmazásával kell foglalkozni, mivel még megválaszolatlanok, és ez jelzésértékű. Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról volt az első kezdeményezés, amikor teret nyert a fogyatékos emberek helyzete. Ez sajnos sem a politikában, sem a társadal omban nem hozott szemléletváltást. Bár más törvények - főleg a foglalkoztatáshoz kapcsolódóak - foglalkoztak a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek helyzetével, de ezek is csak a hiánypótlást szolgálták, igazi áttörés sajnos itt sem történt, ami szintén mutatja a szemléletváltás késését. További hiányosság, hogy nincsenek pontos adatok a fogyatékos emberek helyzetéről, bár a 2001. évi népszámlálás első ízben kérdezett rá a fogyatékosságra; a 25.125.3 kérdésre gondolok itt. Más kérdés az, hog y a válaszadók sincsenek tisztában, pontosan mit is takarnak a fogyatékossági kategóriák, amelyek a kérdőíven fel voltak sorolva, így elképzelhető, hogy az összeírás adatai torz képet mutatnak. Továbbá rengeteg törvényt módosítottak, illetve az előző ciklu s módosításai 2003ban léptek életbe, ezt a tisztelt képviselőtársaim jól tudják. 2003tól átalakult a szociális ellátás, elkezdődött az akadálymentes közlekedésre vonatkozó szabályok megvalósítása. Az Európai Unióhoz való csatlakozás újabb akadályokat gör dített mind a törvényhozói, mind a végrehajtói hatalmi ágak elé. Hová lehet elhelyezni a társadalomban a fogyatékosságot? Egyáltalán el lehete helyezni? Tudunk a létezésükről? Sajnos a válaszok többsége nemleges. Jelenleg az utcákon sétálva elvétve találk ozunk egykét kerekesszékessel vagy más, szemmel láthatóan fogyatékos emberrel. Vajon jelenlétük hiányában mennyire felelős a társadalom, illetve a kormányzat? A fogyatékos szerep sokkal súlyosabb állapot és alacsonyabb státus, tehát a hozzá fűződő külső é s belső szerepvállalások is mások. Sajnos tipikus velejárója az emberi státus teljes vagy végleges elvesztése és a másodrendű állampolgár pozíciója. Ebből kifolyólag szükséges biztosítani azokat az alapvető feltételeket, hogy egy fogyatékos ember megmutatk ozzék a többségi társadalomban. Itt elsősorban az akadálymentességre és az egyenlő bánásmódra kell a hangsúlyt fektetni. Az eltérést a társadalom mindig nehezen viselte. Próbálja az ilyen szituációkat máshogy kezelni, elutasítani vagy megfeledkezni róluk. Címkék segítségével, könnyen kategorizálható tulajdonságokkal látja el ezeket a csoportokat, megfeledkezve azok valós tulajdonságairól, gyakran emberi mivoltukról is. Feltehetőleg egy nagyobb fokú akadálymentesség változást hozhatna a többségi társadalom s zemléletében. Gyakran nevezik őket szegény szerencsétlennek, ami még mindig jobb szemlélet, mint a teljes elutasítás. Ebben a véleményben viszont benne lehet egyfajta lemondás, ami feledteti, hogy ők is a maguk módján teljes életet élnek. A jelenleg haszná latos kifejezésekhez társítani lehet egyfajta pejoratív, negatív jelentést. De kik is ők? Fogyatékosok? Sérültek? Hiányosságaikat mindenekelőtt megpróbálják palástolni, azokat más szeme elől elrejteni. Valahogy hasonlóan reagálunk a fogyatékos személyek je lenlétére is. A társadalom nagy része talán azért nem foglalkozik a témával, mert eszébe jut, hogy ő maga is érintett lehet. Az énvédelmünk ösztönösen reagál az ilyen helyzetekre. Eszünkbe juthat, hogy közvetlen környezetünkben vagy tágabb rokoni, baráti k ötelékeink között akad olyan, aki hiánnyal élő. Már maga a tudat is elég ahhoz, hogy a hátunkon végigfusson a hideg. Az oktatás talán az egyik legfontosabb út, hogy meg lehessen akadályozni a kirekesztést a többségi társadalomból. Nagy dilemma, hogy miért kell egy teljesen ép kerekesszékes embert speciális iskolába küldeni. Elég csak annyi, hogy nincs lift, vagy van más oka is annak, hogy nem szívesen látott vendég egy hiánnyal élő az oktatásban? Kit és mitől akarunk megvédeni? Egyáltalán ez énvédelem? Az E Uban viszonylag előrehaladottabb szemlélet övezi ezt a kérdést. Felismerésre került, hogy kevés támogatással - szállítás megoldása, akadálymentes iskolák - integrálni lehet a fogyatékkal élő embereket. Ugyanakkor kerékkötője az integrált oktatásnak, hogy nincs külön tananyag a
