Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 30 (283. szám) - A villamos energia árszabályozását érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
225 aztán pár nap múlva kiderült, hogy a kormány már hetek óta vizsgálja ezt a kérdést, és a most már több esetben is előfordult “nyi tott kapuk” effektussal próbált a kormány magyarázatot találni erre. (20.40) Csak azt nem tudom, hogy a szaktárca minisztere, aki felelős az energetikáért, erről akkor, amikor azt mondta a parlamentben, hogy térjünk magunkhoz, miért nem tudott. Ezután a ko rmány az éppen megnyitott törvényhez benyújtotta a javaslatát. Talán volt próbálkozás arra is, hogy bizottsági módosító indítványként kerül ez elénk, aztán végül is maradt a Podolák úr által benyújtott önálló képviselői indítvány. Úgy vélem, ha a kormány e nnek az egész rendszernek az áttekintését, magát ezt a javaslatot és az ezzel kapcsolatos érvelést, amit hallottunk tőle, komolyan gondolta volna, akkor ez most - s nem a képviselő úr önálló indítványát akarom ezzel minősíteni - vélhetően kormányjavaslatké nt lenne előttünk, és véleményem szerint ebben az esetben gondolta volna komolyan a kormány ezt a javaslatot. Joggal tehető fel egy fontos kérdés, mégpedig az, hogy konkrétan mi a célja a termelői hatósági ár visszaállításának. Mert ha a képviselő úr legal ább két célt, de legalább egyet megfogalmazott volna, akkor egész más lenne a vita tartalma. Ha megfogalmazta volna, hogy ennek elsősorban az a célja, hogy az indokolatlan nyereségeket, az úgynevezett luxusprofitot ezzel valamilyen módon le lehessen törni, vissza lehessen vinni egy megfelelő szintre, akkor ez egy fontos kitűzött cél lenne. Vagy ha azt mondta volna a képviselő úr, hogy több egyéb lépés mellett ez egy kiinduló lépése annak, hogy a végén a lakosság számára a fogyasztói ár csökkenjen. Aztán arr ól vitatkozhatunk, hogy ez milyen mértékű lehet. Megjegyzem egyébként, amikor Orbán Viktor megfogalmazta, hogy lehetőséget látunk a 10 százalékos csökkentésre, akkor maga a miniszterelnök úr azt mondta, hogy miért 10, lehet, hogy 15, meg kell vizsgálni. Úg yhogy azért ez is hozzátartozik a történésekhez. A mi szakmai köreinkben - és nekem sem - nincs kifogás arra, hogy a termelői hatósági árat vissza akarja hozni ez az indítvány, de ha nem nevezzük meg, hogy mi a célja, akkor céltalanul visszahozunk egy korá bbi gyakorlatot, de nem mondjuk meg, hogy ezt miért tesszük. Mert akárhogy is próbáljuk elterelni a figyelmet, a vita arról szólt, hogy igenis, indokolatlanul magas nyereségek vannak a villamosenergiaszektor termelői oldalán. Külön felhívom a figyelmet ar ra, hogy 2005. november 10én az Európai Unió vizsgálatot indított a hosszú távú szerződések miatt. Ez nagyon jó hátszél a számunkra ahhoz, hogy ebben az ügyben megpróbáljunk valamilyen lépést tenni. Szerintem nem lett volna baj, ha ezt a javaslatot is meg próbáljuk az Európai Unióval egyeztetni, mégpedig azért, mert már csak szűk másfél esztendő van a teljes piacnyitásig. Jó lett volna megtudni, mit szól ahhoz az Európai Unió, hogy piacnyitás előtt bő egy évvel visszahozzuk a termelői hatósági árat. Számomr a az albizottsági és a gazdasági bizottsági tárgyalás… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, utána kétpercesben be tudom fejezni a gondolatot. (Kovács Tibor: Bizottsági előadó vagy!) Tudom. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Képvi selő úr, azt hiszem, ön többnyire nem a kisebbségi véleményt ismertette, hanem gondolom, a saját felszólalását mondta el. (Lázár Mózes: Ez a kisebbségi vélemény volt.) Nem nyitok erről vitát. (Lázár Mózes: Majd egy kétpercesben folytatom, sőt írásban is je lentkeztem előre hozzászólásra. Köszönöm szépen.) Így van, módjában lesz elmondani a véleményét. Megadom a szót Dióssy Gábor államtitkár úrnak, két percben. DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Képvise lő úr, Kóka miniszter úr nem véletlenül mondta azt, hogy térjünk magunkhoz, amikor Orbán elnök úr a luxusprofitról kezdett beszélni, hiszen olyan közgazdasági kategóriát vezetett be, amely nem létezett, és azóta sem létezik. De úgy tűnik, hogy ez a “térjün k magunkhoz!” felszólítás nem érte el a hatását, hiszen még ma is olyan indokolatlan megoldásokat hallunk az ellenzék oldaláról, amelyek nem állnak összhangban a valósággal. Joggal