Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 30 (283. szám) - Frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. HILLER ISTVÁN (MSZP):
145 összehasonlítható teljes ítmények láthatók és láttathatók. A Magyar Szocialista Párt nem valamiféle felszólításra, kényszerre, hanem elsőként - mert a legtermészetesebb dolognak, a demokrácia természetes velejárójának tekinti - elszámol választóinak, a magyar választóknak teljesít ményével olyan, mindenkit érintő, a hétköznapokat átfogó és az ország egészének állapotát meghatározó kérdésekről, ügyekről, mint a családtámogatás ügye vagy a gazdaság, az adók kérdése, a nyugdíjak, az idősek ügye vagy éppen az autópályák építésének dolga . Elszámolunk, és jó lelkiismerettel vállaljuk az összehasonlítást is. Vessük össze, ugyanannyi idő alatt mit teljesített a korábbi kormány, és mit teljesített szociáldemokraták és szabad demokraták koalíciója. Nézzük meg, hogyan alakultak a nyugdíjak! Önö k, tisztelt korábbi kormánypártok, a nyugdíjak ügyében nem teljesítve még törvényi kötelezettségüket sem, minden nyugdíjastól elvettek 19 ezer forintot. (Moraj a Fidesz soraiban.) Mi visszaadtuk ezt nekik, és négy év alatt bevezettük a 13. havi nyugdíjat. Ezt ígértük, megtettük. (Taps az MSZP soraiból.) Vagy itt van az autópályák ügye. Önök négy év alatt, tisztelt hölgyeim és uraim, 7 kilométer autópályát adtak át. Hetet! Mi csak az elmúlt év, 2005 decemberében ennek a tízszeresét, 70 kilométert, csak abban a hónapban. Minden autós pontosan tudja, és pontosan, világosan össze tudja hasonlítani, hány kilométer autópályán utazhatott, autózhatott akkor, hány kilométer autópályán most (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mennyiért?) - tény. Hasonlóképpen az adók kérd ése: önök, tisztelt hölgyeim és uraim, radikális adócsökkentést ígértek, helyette az egy főre eső átlagos adóterhelés az önök idején nőtt. Mi megígértük, hogy csökkentjük az áfát, és január 1jétől 25 százalékról 20 százalékra csökkent a forgalmi adó. Sőt, a piac szereplői már január 1je előtt egymással versengve hirdették televíziókban és rádiókban, hogy előbbre hozzák az áfacsökkentést. És miért? Mert tudták, hogy a kormány betartja a szavát, tehát megígérte, megérte nekik előbbre hozni. És, tisztelt höl gyeim és uraim, jó dolog, ha az összehasonlításban a választások előtt kiderülnek a különbségek is. Jó dolog! Könnyebb választani, könnyebb eldönteni, hogy az emberek felhatalmazást adnake a jelenlegi kormánynak a folytatáshoz. Mi megváltoztattuk a család támogatási rendszert, mert igazságtalan volt. Igazságosabbá tettük, duplájára emelve a családi pótlékot, amit önök négy év alatt egy fillérrel sem emeltek. Igazságosabbá tettük, mert önök a gazdagabbaknak kedveztek, és kevesebb lehetőséget hagytak a szegén yeknek. Világos helyzet! Annak persze külön örülünk, ha közös értékeinkről szóló őszi rendezvénysorozatunk olyan sikeres volt, hogy immáron azok is vallanak ilyen értékeket, akik korábban nem így tettek. Így van ez a szolidaritás ügyével is. A szolidaritás szép, baloldali érték. Más persze az a szolidaritás, amiről a minap hallottunk, mert tudják, Gertrudis is szolidáris Katona József halhatatlan művében, csak az ő együttérzése némiképp más, olyan sajátos, ahogy ő mondja: a szánás akkoron jön csak, midőn lá tjuk, hogy egyike szegény emberbarátinknak többé felállni nem tud. Ez Gertrudis szolidaritása. Ezt a sajátos szolidaritást láttuk a korábbi kormány lakástámogatási rendszerében, a családtámogatási rendszerben, amelyek igazságtalanok voltak, mert oda adtak többet, ahol már volt, és kevesebbet oda, ahol pedig nagyobb a szükség. A mi felfogásunk szerint verseny és összetartó társadalom, versenyképesség és szolidaritás együtt értékelhető. Mi ezt az igaz szolidaritást valljuk, ezt képviseljük. És végül, ké rem, engedjenek meg néhány szót a stílusról, mert ebben láthatóan égbekiáltó a különbség közöttünk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az önök toborzótisztje néhány héttel ezelőtt arról beszélt, ha önök vesztenek, forradalmat kell csinálni. Ez a stílus, ez a gond olkodásmód, tisztelt hölgyeim és uraim, egy demokráciában nem megy. Nem megy! Mi demokratikus versengésre készülünk, olyan vetélkedésre, amelynek eredményét a választók és nem toborzótisztek határozzák meg, mert aki egy demokráciában forradalmat emleget, a z felfordulást akar; mi meg egy nyugodt és gyarapodó országot, sikeres és erős Magyarországot.