Országgyűlési napló - 2005. évi téli rendkívüli ülés
2006. január 30 (283. szám) - Dr. Sólyom László köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez államtitkári felmentésről és kinevezésről - ELNÖK (Mandur László): - DR. HENDE CSABA jegyző:
127 hagyományaira is. Megfogalmazta az alapvető emberi és szabadságjogokat, majd szabályozta a leendő köztársasági elnök megválasztás ának a módját, valamint az államfő hatáskörét. Az emelkedett szellemiségű jogszabály formába öntését két kiváló képességű jogászpolitikus, a kisgazda Sulyok Dezső és a szociáldemokrata Ries István végezte. A törvény szövegéből kiolvasható volt a demokrati kus fejlődés ígérete és annak reménye, hogy a határozott elhatárolódás a Monarchiától, illetve az 1919 és 1944 közötti király nélküli királyságnak a második világháborúban kompromittálódott rendszerétől kedvezőbb megítélést eredményez majd a béketárgyaláso kon. Noha az utóbbi várakozásban - csakúgy, mint 1918ban - csalódnunk kellett, az új köztársaság, a demokratikus kibontakozás elfogadottsága nem korlátozódott 1946. február 1jére, amikor százezres tömeg ünnepelte a Nemzetgyűlés döntését az államformáról és Tildy Zoltán elnökké választásáról. Bizonyság erre többek között az újjáépítés példátlan sikere, a gazdaság talpraállása, a sajnálatosan rövid életű kulturális fellendülés, a társadalmi mobilitásnak a “fényes szellők” jegyében kibontakozó folyamata. Min dez nem történhetett volna meg, ha a demokratikus rendszer, a köztársaság nem élvezett volna növekvő bizalmat. Ez akkor is igaz, ha az új Magyarország életútját már szinte születésétől kísérték diktatórikus próbálkozások, amelyek az úgynevezett fordulat év ével sztálini struktúrájú “népköztársaságot” eredményeztek. A reményekkel teljes, lelkesítő időszakot találóan jellemzi Bibó István szomorúan önironikus álsírfelirata, amely szerint a köztársaság “élt 1945től 1948ig”. Ennek a rövid életű demokráciának az emléke ott munkált 1956 forradalmában is. Ezt szimbolizálta a Rákosikorszak szovjet modellt lemásoló állami jelképét felváltó úgynevezett Kossuthcímer. Az 1948 előtti állapotokhoz való visszatérést akarta kifejezni az újjáalakult egykori koalíciós párto kra támaszkodó Nagy Imrekormány is. Nem véletlen, hogy az 198990es demokratikus fordulat során, amikor bizonyos vonatkozásban zárójelbe tette a történelem a diktatúrás évtizedeket, az 1989 októberében megszületett harmadik Magyar Köztársaság az úgynevez ett sarkalatos törvényekben mintegy visszautalt 1946ban született elődjére. Az 1989. október 23ai ünnepélyes proklamáció óta több mint 16 esztendő telt el. Ha szomorúan gondolunk arra, hogy az első köztársaság alig élt néhány hónapot, s a másodiknak is n éhány év alatt vetett véget a sztálinista fordulat, bízvást remélhetjük a már megélt évek alapján, hogy a mi államunknak nem ez lesz a sorsa. A demokrácia mint eszme, mint gyakorlat egyre erősödik a világban. Erről így írt váteszi sorokat 1848 júniusában P etőfi Sándor: “Ha valamely eszme világszerűvé lesz, előbb lehet a világot magát megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirtani. És ilyen most a respublica eszméje.” Majd hozzátette: “A keresztyén vallásnak csak 12 apostola volt, mégis elterjedt, hogyne t erjedne el a respublica, amelynek már annyi apostola van, és annyi martyrja volt!” Kérem önöket, gondolatban hajtsanak fejet a köztársasági gondolat magyar hőseinek, mártírjainak emléke előtt, és örökségük adjon erőt valamennyiünknek munkánkban. Köszönöm m egtisztelő figyelmüket. (Taps.) Dr. Sólyom László köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez államtitkári felmentésről és kinevezésről ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Sólyom László köztársasági elnök úr a tavalyi év végén és ez év elején államtitkári felmentésről és új államtitkár kinevezéséről szóló átiratot küldött az Országgyűlésnek. Most felkérem Hende Csaba jegyző urat, hogy ismertesse a köztársasági elnök úr átiratát. DR. HENDE CSABA jegyző :