Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 4 (251. szám) - „A Gyurcsány-kormány egy évéről!” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - ÉKES JÓZSEF (független): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
952 Önök beszéltek az autópályáról, de föl szeretném tenni a kérdést, hogy mi van a 30 ezer kilométer lerohadt főközlekedési úthálózattal. Tessen már megpróbálni Enyingtől elmenni Dunafö ldvárig, ahol csak 60 kilométeres táblák vannak, vagy Kecskeméttől, mondjuk, Tiszakécskéig. De ugyanezt megteheti Tiszakécskétől Tiszalökig is, ahol úgyszintén csak 60 kilométeres korlátozású táblák vannak kirakva. Miért? Mert nincs pénz a főközlekedési út hálózat felújítására. A másik ilyen dolog, hogy Kóka miniszter úr beszélt a hazai kis- és középvállalkozásokról. Szégyen! 2004ben több mint 10 ezer hazai kis- és középvállalkozás nyújtott be pályázatot; elbírálva 2400 lett, vagyis szerződéskötés 2004ben 26 milliárd forintra történt. Miniszterelnök úr, kifizetve 470 darab, 2,3 milliárd forintra. Körülbelül ennyire becsülik a hazai kis- és középvállalkozásokat. A másik pedig az, hogy félelemérzet van a hazai kis- és középvállalkozásokban. Egyrészt az áfa ta valyi visszatartása miatt - azt hiszem, ön is kellőképpen emlékezik erre , másrészt a hatósági atrocitások miatt kellőképpen, hiszen minden árbevételorientálttá vált, és ezáltal a hazai kis- és középvállalkozások számára sajnos ez a retorzió jut, és nem más. (Taps a függetlenek padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Újabb kétperces hozzászólásra megadom a szót Ékes József képviselő úrnak. ÉKES JÓZSEF (független) : Nagyon köszönöm a szót, elnök úr, és talán pont azért, mert összevis sza négy percük van a függetleneknek, szeretném tovább folytatni. Mi lészen a 650 ezer megváltozott munkaképességű emberrel, akiknek ön szerint majd 2010ben lesz korrigálva a jövedelme, akik ma 27 ezer forintot keresnek? 2010 - Katona képviselőtársam! Sze retném úgyszintén föltenni Csizmár Gábor úrnak a kérdést: amikor ön 2002re hivatkozik, visszaemlékszik arra, hogy a kormányalakításnál ’98ban hány százalék volt a munkanélküliség? (Csizmár Gábor bólint.) 9ről ment le 5,6re. Most mi van? 5,6ról ment fe l 7 százalékra. Ugyanez vonatkozik a költségvetésre. ’98ban mennyi volt az infláció, képviselőtársaim? 13 százalék. Mennyire ment le 2002re az infláció? (Közbeszólások az MSZP soraiból: 10re!) 4,5 százalékra. (TataiTóth András: 10! - Dr. Katona Béla: M ennyi?) Miről tetszenek beszélni? Most, jelenleg mennyi az infláció, miniszterelnök úr? Mennyi az államháztartás hiánya, Katona képviselőtársam? (Dr. Katona Béla: Mi volt 2002ben? - Bársony András: Rosszul emlékszel 2002re!) Ugye az unokáink is fogják ma jd ezeket nyögni? Ezek a nagy kérdések, tisztelt miniszterelnök úr és tisztelt Katona képviselőtársam! A másik pedig: az önkormányzatoknak soha ekkora vagyonértékesítésük és hitelállományuk nem volt, mint amennyi most van. És itt jön be a nagy kérdés: lehe t, hogy ünnepekkor önök az önkormányzatoknak juttatnak, mondjuk, ingyenvirslire és ingyenkolbászra vagy ingyensörre forrásokat, hogy tudják prezentálni, hogy igenis juttatunk valamit az állampolgároknak, csak az az éhséget és a szomjúságot csak órákig fogj a enyhíteni. Ön összekeveri a vidékfejlesztést a földjuttatással. Az Európai Unióban a vidékfejlesztés ezt jelenti: a kistelepülések megtartóképességének a fokozása. Nem a földosztást jelenti, hanem az embereknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) helyben kell lehetőséget teremteni. Ez is hiányzik talán a vidékfejlesztés kérdéséből. (Zaj.) Hisz mi történik? Iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása. Iskolák összevonása. Lehet mutogatni! Az Alkotmánybíróság, Katona képviselőtársam (A z elnök ismét csenget.) , felelőssé tette a magyar parlamentet, hogy a Házszabályt rendezni kellene, és ez az ön felelőssége is, hogy így lehet vitatkozni: míg a miniszterelnök beszélhet 60 percet, addig egy képviselő vagy esetleg 12 független képviselő (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.) 4 percet. (Taps a függetlenek soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) :