Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 3 (250. szám) - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
872 Ezzel szemben mi a helyzet? Magyarország Európa egyik parlagfűvel legjobban fertőzött országa. Minden ötödik emb er, több mint 2 millió ember szenved ettől a problémától. A parlagfű a nemzetgazdaságnak évente 3040 milliárd forintnyi kárt okoz. Ezek a tények. Szintén tény, hogy van egy négypárti konszenzussal elfogadott országgyűlési határozati javaslat, amelyet megs zavazott Veres János, Kökény Mihály és még sokan mások is, ám ezt a kormány azóta is semmibe veszi, érdemi átütő intézkedés ezen a területen lényegében nem történt. Tehát nemhogy negyedére csökkent volna a parlagfűvel fertőzött terület, hanem érdemi előrel épés nem történt. Nincs elegendő pénz, március 31é ig nem történt meg az éves beszámoló, megint késett az intézkedési terv. Tavaly év közben elvették a költségvetésnek erre a célra fordított pénzét, és az idén is lényegében csak az emberek által befizetett pénz áll rendelkezésre. Van ugyan egy tárcaközi bizottság, amely azonban csak látszattevékenységet folytat, érdemi eredményt igazából máig nem tud felmutatni. Mára világossá vált, hogy a választási ígéretekből lényegében semmi nem valósult meg. A FideszMagyar Polgári Szövetség ezért törvényjavaslatot terjesztett be a tisztelt Ház elé, amely három vonatkozásban is új helyzetet eredményez. Egyrészt törvényben szabályozza ezt a kérdéskört, ami az összehangolt, szisztematikus és át fogó védekezés, a prevenció megoldásának a lehetőségét jelenti. Másrészt a törvényben világosan rögzítjük, hogy egyszemélyi felelősre van szükség, ugyanakkor - mint ahogy a cím is megfogalmazza - egy tárcaközi bizottságra, tehát nem egy tárca kizárólagos t evékenységére, hanem a kormány összehangolt munkájára van szükség, és a törvényjavaslat ezt kezdeményezi. Ugyanakkor a jogszabályozás, a jogi megoldások nem jelentenek átütő megoldást, ha nincs megfelelő pénz, nem áll rendelkezésre megfelelő érdemleges esz köz a tényleges lépésekre, amit a törvényjavaslatban mintegy 9 milliárd forintos összegben kívánunk meghatározni. Látni kell, hogy a nemzetgazdaságnak ez - mint ahogy már korábban is említettem - 3040 milliárd forintos kárt okoz. Ennek egy része az embere k pénztárcájában, romló egészségében, romló életviszonyaiban, családi és munkaviszonyaiban jelenik meg, más része nyilvánvalóan a növekvő gyógyszerfogyasztásban, az emberek munkahelyi idegességében, és még lehetne folytatni a sort. Ha ezek egy része anyagi lag nem is számszerűsíthető, a társadalmi közérzetünket igencsak romboló és rongáló jelenség. Amit kérünk a szocialistáktól, a kormányoldaltól kormányzásának immár utolsó periódusában: pénz helyett cselekvést, önálló törvényt és igazi hatásköröket. Átfogó kormányzati felelősségvállalás kell ezen a területen. Itt a lehetőség, hogy ne csak beszéljenek, hanem cselekedjenek is. Itt a lehetőség, hogy ha a választási programjukat komolyan veszik, akkor tegyenek ezért. Az utolsó órákban vagyunk, hiszen a kormányzá si napjaik, óráik meg vannak számlálva. Legalább most, a választási ciklusuk végén bizonyítsák be, hogy nemcsak a választási kampányígéretek, nemcsak az emberek politikai lekenyerezése, hanem a tényleges jóakarat munkálja az önök cselekedeteit. Ezért kérem , hogy támogassák a FideszMagyar Polgári Szövetség önálló törvényjavaslatát a parlagfűmentes Magyarország elérése érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonkén t egy képviselő, valamint az elsőként felszólalásra jelentkező független képviselő kétperces időtartamban felszólalhat. Elsőként megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak, MSZP. DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Fideszen túl is van élet. Mondom ezt azért, mert nemcsak azok tények, amiket ők elfogadnak vagy annak gondolnak, hanem más is. Ennek megfelelően tény az is, hogy az Országgyűlés az idén tavasszal elfogadta a növényvédelmi törvény módosítását, és ezzel megteremtett e mindazt a lehetséges eszközt, amivel az állam a dolgát elfelejtő földtulajdonos, földhasználó helyett felléphet. Ezen a helyen és e törvényjavaslat kapcsán szeretném