Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 3 (250. szám) - Pettkó András (MDF) - az informatikai és hírközlési miniszterhez - “Megszülettek a törvények, mégsem történik semmi? Végén elveszik a pénz?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
860 Tisztelt Miniszter Úr! Ön nem híres a szerénységről, és azt hiszi, hogy nagyon jól tud számolni. Téved egyébként a számolást illetően is, mert azt is tudhatná, hogy ha a z autópályahálózat hosszabb, akkor többen is használják, és nagyobb lesz a bevétel. Tehát ilyenformán a maga számítása egyébként hibás. De én azt hiszem, hogy nem is a számításról van itt szó, mert mondhat ön akármit, akárhány kilométert, a lényeg az, hog y bejelentették, hogy árkommandókat küldenek mindenkihez, hogy ellenőrizzék, hogy az áfacsökkentés arányában csökkene az ár, ugyanakkor pedig ön elrendelte, hogy az autópályamatricánál az áfacsökkentés mértékével azonos emelés legyen, tehát az ár változa tlan. Hiába magyarázkodik, a kereskedők is meg fogják tudni magyarázni, hogy miért marad ugyanaz az ár. Sajnos, önök rossz példát mutattak, és ne csodálkozzanak, ha januárban a kereskedők, a vállalkozók egy része is magukra fog mutatni, amikor az árak vált ozatlanok maradnak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót a miniszter úrnak. DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter : Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Attól, hogy mind az áfacsökkentés t, mind pedig a matricadíj változását százalékban mérik, ettől még a kettő között közvetlen összefüggés nincsen. Az autópályák hossza emelkedik, nem úgy, mint az önök időszakában. Tévedtem korábban egyébként, egyszer azt mondtam, hogy önök egyetlen kilomét er autópályát sem adtak át, nem mondtam igazat, 7 kilométert átadtak. Nos, ezzel szemben mi idén átadunk 90et, jövőre Debrecenbe, Nyíregyházára, Szegedre, sőt az országhatárig, Dunaújvárosig, illetve 30 kilométer híján a Balaton mentén egészen le az orszá ghatárig autópálya fog húzódni. Ez ennek a kormánynak a teljesítménye. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Lényegen ezt a növekedést alulmúló módon fog növekedni a matricák díja. Ezért tartjuk magunknál a matricadíjak szabályozását, és ezért lesz kilométere nként az autósoknak egyre több és egyre olcsóbb az autópályaközlekedés. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) Pettkó András (MDF) - az informatikai és hírközlési miniszterhez - “Megszülettek a törvények, mégsem történik semmi? Végén elveszik a pénz?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Pettkó András képviselő úr, MDF, kérdést kíván feltenni az informatikai és hírközlési miniszternek: “Megszülettek a törvények, mégsem történik semmi? Végén elveszik a pénz?” címmel. A miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, államtitkár úr válaszol. (Pettkó András: Elfogadom a válaszadót.) Köszönöm. Akkor képviselő urat illeti a szó. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés 2004. december 20án elfogadta a Nemzeti Audiovizuális Archívumról szóló törvényt. Az úgynevezett NAVAtörvény lehetővé teszi egy új, az elektronikus médiumokban keletkezett, audiovizuá lis tartalmakat megőrző közgyűjtemény létrehozását. A tervek szerint 2005 második felében tesztüzemben, 2006. január 1jétől pedig élesben működő NAVA az első nyilvános magyarországi digitális audiovizuális archívum lenne. Feladata szerint a magyar országo s elektronikus médiában keletkezett és sugárzott, magyarországi előállítású műsorszámokat gyűjti, azokat tartalmilag feldolgozza, katalogizálja, digitális formában tárolja. Alapcélkitűzése