Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 26 (248. szám) - A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
564 Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala . Az előterj esztést T/17403. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/17403/7. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a részletes vita lezárását követően az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek. Ennek során ne m döntünk az ajánlás 3. pontjáról, mert az nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást. Az előterjesztő az ajánlás 5. pontját támogatja. Először erről határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 345 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Most a további módosító javaslatokról döntünk. Az ajánlás 1. pontjában Béki Gabriella a törvényjavaslat 10. és 11. §ainak elhagyását javasolja. Ezek a foglalkoztatás elősegítés éről szóló törvényben az álláskeresési járadékra vonatkozó új szabályokat tartalmaznak. Az indítvány összefügg a 4. ponttal, így ezekről együtt döntünk. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 2. pontját. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a költségvetési b izottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 164 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el. Az ajánlás 2. pontjában Horváth János a 10. §ban a törvény 29. § ( 3) bekezdésének módosításával az álláskeresési járadék folyósításának szüneteltetése helyett annak mérséklését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 148 igen szavaz attal, 194 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor. A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechni kai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Soron következik a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának enge délyezéséről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala . Az előterjesztést T/17164. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/17164/6. számon kapták kézhez. Megadom a szót Dióssy Gábor államtitkár úrnak, a Gazdasági és Közlekedés i Minisztérium politikai államtitkárának, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. (Folyamatos zaj.) DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A haditechnikai termékek gyártásán ak és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának (Zaj. - Az elnök csenget.) engedélyezéséről szóló T/17164.