Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 14 (281. szám) - Biztonságot „és igazságot a gyerekeknek!” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
5062 kezdve. Az óvodás korosztályok esetében a sokat gyalázott Brunszvik Terézprogram nagyon sokat tett annak érdekében, hogy az ország leghátrányosabb 269 településén azok a gyerekek is hozzáférhessenek ehhez az eszközhöz, akik egyébként nem férnek hozzá. Remélem, hogy a következő évek ezt a folyamatot, függetlenül attól, hogy milyen kormány lesz Magyarországon, fel fogják gyorsítani, mert elértünk már ahhoz a kritikus tömeghez, hogy saját maguk nevelik magukat az emberek. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelettel köszöntöm kedves képviselőtársaimat. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak, MDF. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Arató államtitkár úrnak csak néhá ny dolgot szeretnék elmondani. Tudja, államtitkár úr, a polgári kormány nem azzal volt elfoglalva, nem is lehetett azzal elfoglalva, hogy az ingyenes tankönyv kérdésével foglalkozzon. (11.30) Ellenben a családi adókedvezmény, amely több mint 50 milliárd fo rintot juttatott vissza kormányzásunk utolsó évében a családoknak, azt hiszem, hogy nem összehasonlítható az önök által ingyenes tankönyvnek nevezett kérdéskörrel. Államtitkár úr valószínűleg nem hallotta az én hozzászólásomat, ugyanis ha hallgatta volna, akkor pontosan tudná azt, hogy ez a tankönyv, amit önök ingyenes tankönyvnek neveznek, messze nem az, csak úgy, hogy az önkormányzatok több ezer forintot hozzátesznek minden egyes gyermek esetében. A harmadik reakcióm pedig, államtitkár úr: álságos az a ma gatartás, amikor azt mondja, hogy az ellenzéki képviselők a 2006. évi költségvetéshez nem nyújtottak be módosító indítványokat, és nem próbálták javítani az oktatás helyzetét többek között. Dehogynem, államtitkár úr! Csak önök mindent lesöpörtek! És miközb en 2005ről 2006ra több mint 100 milliárd forintot vesznek el az önkormányzatoktól, azt publikálják, hogy visszaadunk; nem visszaadunk: ennyit és ennyit adunk az önkormányzatoknak. Ebből a bizonyos több mint 100 milliárdból visszaadnak 30 milliárd forinto t, és közben 70et még mindig elvesznek. Államtitkár úr, merüljön el a 2006. évi költségvetésben, és konzultáljon önkormányzatokkal! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra követ kezik Pettkó András képviselő úr, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csepeli György államtitkár úr felszólalásához szeretnék hozzátenni egy rövid gondolatot. Magam is részt vettem az Inforum azon rendez vényén, ahol a szülők - hadd ne mondjam azt, hogy a nagyszülők - és a gyermekek egymás munkáját kiegészítve dolgoztak. Mindenki egyetért abban, hogy a digitális szakadékot meg kell szüntetni Magyarországon. Én viszont úgy gondolom, hogy a jelenlegi kormány koalíció az elmúlt három és fél évben nem sok mindent tett ennek érdekében. Ha voltak is jó kezdeményezések - gondolok itt például a munkáltatóknak adható ingyenes internetutalványra , erről senki nem tudott ebben az országban. Én úgy hiszem, hogy a követ kező kormánynak itt áttörést kell végrehajtani, és a digitális szakadék megszüntetése érdekében fontos lépésekre van szükség Magyarországon. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Hozz ászólásra megadom a szót Áder János képviselő úrnak, Fidesz. (Kovács Tibor: Nem sorban megyünk? - Török Zsolt: Vidorné Szabó Györgyi következik.) Elnézést