Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - Herényi Károly (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Mit tesz a kormány a korrupció ellen?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
4799 A vagyonértékelést pedig, képviselő úr, tudhatná, ha nem tudja, akkor megint elmondom: nincs addig lehetőség elolvasni sem önnek, sem nekem, ameddig a tranzakció le nem zárul. Ebből következően ne m is fogom elolvasni. A végeredményét elmondtam a nyilvánosság előtt, önöknek is elmondtam, ismerhetik és tudhatják: több mint háromszoros a vagyonértékeléshez képest a vételár, amit ajánlott ez a befektető. Hogy lehet, hogy sokat ajánlott, mert külföldön ezt így ítélik meg, ez már az ő kockázata volt, és az ő dolga, hogy sok vagy kevés, amit ajánlott. Úgy gondolom, nekünk, Magyarországnak a sikere az, hogy ennyit ajánlottak. Az újságra visszatérve: megnyertem a pereket az újsággal szemben, meg kellene most már jelentessék azokat a helyreigazításokat, amiket meg kellene jelentetni. Addig pedig ilyen újságot nem fogok olvasni, ami az embert csak mocskolja. Köszönöm a figyelmüket. (Zaj, felzúdulás a Fidesz soraiból. - Taps az MSZP soraiban.) Herényi Károly (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Mit tesz a kormány a korrupció ellen?” címmel ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Herényi Károly , az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfe ladata ellátása miatt válaszadásra Petrétei József igazságügyminisztert jelölte ki. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét, vagy a miniszterelnök úrtól személyesen kéri a választ. (Herényi Károly: Igen.) Megadom a szót a kép viselő úrnak. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mintha visszamentünk volna az időben körülbelül két esztendőt, olyan viszonyokat érzékelek én. Két esztendővel ezel őtt megjelent egy hír, miszerint az ellenzék és a nagy kormányzó párt 3070 százalékban bizonyos dolgokból részesedik. Most pedig az olajbotrány egy szakaszát lezárván az egyik érintett, akit felmentettek egyébként, az egyik vádlott minden televízióban elm ondja, hogy ebben az ügyben, az olajgateben a két nagy párt érintett. Az érintettség ellenére mintegy 80 évre zárolták a nyomozati anyagot, hét titokgazdája van ennek az ügynek, és egyelőre kicsiny a remény arra, hogy a titkot feloldják. Elég érdekes dolo g, hogy egy bűnügy nyomozati anyagát egy normálisan működő demokráciában 80 esztendőre titkosítják. Ennek nagyon nehéz elfogadható indokát adni. No, de ennek az eseménynek vagy történetnek a függvényében már értem, hogy a Transparency Internationallel kapc solatos kormányzati álláspont miért ilyen passzív és miért ilyen visszafogott. Néhány héttel ezelőtt itt az Országgyűlésben én már tettem fel egy azonnali kérdést szintén az igazságügyminiszter úrnak, hogy kíváne valamiféle aktivitást kifejteni a kormány ebben az ügyben. Kilencévi működés után ez az intézmény Magyarországon források híján be kellett hogy szüntesse a működését. Ígéretünkhöz híven az Antall József Alapítvány a másik három párt alapítványának vezetőivel egyeztetést kezdeményezett, hogyan tud nák az anyagi forrást biztosítani. Az ő aktivitásuk kevés a megoldáshoz. Ismételten felteszem a kérdést, hogy akkor, amikor Magyarország a korrupciós listán a 40. helyet foglalja el, ami meglehetősen lesújtó, a kormány kívá ne valami aktivitást kifejteni annak érdekében, hogy a Transparency International magyarországi irodájának működési feltételeihez hozzájáruljon. Köszönöm szépen. (Szűcs Lajost a jegyzői székben Pettkó András váltja fel.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) :