Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
4763 Szemben a Fidesz riogatásával az is kiderült, hogy egyetlen szöget sem lehet úgy beverni Ferihegyen, ho gy az ne a magyar közvagyont gyarapítsa. A pályázók százmilliárdos értékű befektetéseket vállaltak, aminek nyomán Ferihegyen gyakorlatilag új előváros épül: utasterminálok, üzletek, szállodák, konferenciaközpont, logisztikai parkok, gyorsforgalmi út. Ráad ásul akkora szégyen nem ért még magyar politikust, mint amekkorában Orbán Viktornak és Rogán Antalnak volt része. Pedig megóvhatták volna magukat ettől, ha a cáfolatok után nem ismételgették volna katatón módon, hogy Gyurcsány Ferenc Tony Blairrel a repülő térről tárgyalt. Szégyen, az ő szégyenük, hogy a világsajtó előtt az angol miniszterelnök volt kénytelen meghazudtolni ezt az állítást, és felelőtlennek nevezni ezeket a politikusokat. A Budapest Airport az ország ziccere, bűn lett volna kihagyni. A Fidesz nek ezzel csak egyetlenegy baja lehet: hogy nem ők csinálták. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van!) De olyan politikára, amely saját, önös hatalmi érdekét az ország érdekei elé helyezi, nincs szüksége Magyarországnak. Az MSZP kezdeményezi a kormánynál, hogy az összegből csökkentse az államadósságot. Ez a közel 600 milliárdos üzlet régióközponttá teszi Budapestet és a budapesti repülőteret. Aki ezt vissza akarja csinálni, az Budapest helyett Pozsonyra, Prágára, Zágrábra szavaz. (Közbeszólások a Fidesz sor aiból.) Mi Budapestre szavazunk. Aki ezt vissza akarja államosítani, az Magyarország helyett saját hatalmi érdekeire szavaz. Mi Magyarországra szavazunk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A kormány ré széről megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak. Miniszter úr! DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy olyan privatizációs tranzakcióról beszélünk jelen pillanatb an, amely a magyarországi privatizáció eddigi történetében a legnagyobb egyedi értékű akció. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kótyavetye!) Olyan akcióról beszélünk, amelyet a Fidesz - mint most is - kótyavetyének nevez, amelyet a világ szaklapjai rekordáron , csillagászati jelzővel illetett áron méltattak, értékeltek az elmúlt napokban. Egy olyan privatizációs tranzakcióról beszélünk, amely tranzakció biztosítani fogja azt, hogy Magyarország, Budapest KözépKeletEurópa regionális központja maradjon, és erősö djön meg szerepe ebben a régióban. Olyan privatizációs tranzakcióról beszélünk, amelyet Magyarország transzparens módon, a versenyben részt vevők elismerésével bonyolított mindeddig, és amelyben a világ összes jelentős repülőtérüzemeltetője részt vett; az utolsó körben három, igen nagy tőkeerővel rendelkező, a szakma elitjét jelentő társaság maradt bent a körben, és mindhárom társaság rendkívül magas árajánlatot és rendkívül magas színvonalú pályamunkát nyújtott be a pályázatra. Egy olyan privatizációs tra nzakcióról beszélünk, amelyben nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzéknek az a jó, ha minél rosszabb. Az a jó, ha minél több zavart tud kelteni, és az a jó, ha minél több kárt tud okozni ennek a tranzakciónak a részeként. Sajnálatos módon ma már kijelenthető, hogy az a zavarkeltés, ami folyt ebben a témában az ellenzék részéről az elmúlt időszakban, a privatizációban részt vevő versenyzők közül volt olyan, akiknek az árajánlatát több tízmilliárd forintos nagyságrendben csökkentette a politikai kockázat okán. S ajnálom, hogy ilyenre sor került Magyarországon. Ezzel együtt is a most megajánlott vételárak, a most vállalt fejlesztési kötelezettségek, a most vállalt szakmai paraméterek, amelyeket a pályázók beadtak, és amelyet a legmagasabb vételárú és egyben legmaga sabb pontszámmal értékelt szakmai tartalommal pályázó brit vevőjelölt adott a magyar kormány felhívására, úgy gondolom, hogy minden igényt kielégíthetnek. Minden igényt