Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
4751 olyan költségvetést, olyan javaslatot benyújtani, amely végeredménye alapján Magyarország számára az egyik legkedvezőbb lesz. Ez az első cél. (Taps az MSZP soraiban.) A második cél, hogy ez a költségvetési forrás ahhoz igazodjon, ahogyan mi szeretnénk ezt itthon felhasználni. Tudniillik az eddigi költségvetések a tizenötök Európájából indultak ki. Nem jó az, ha egy polgármesternek, egy alapítványnak, egy vállalkozónak kell bogarásznia, hog y a költségvetés lehetséges céljai közé be tudjae illeszteni a saját programját. Meg kell fordítani a sorrendet: legyen olyan a költségvetés, amely ahhoz igazodik, ami egy magyar falunak, egy magyar városnak, egy magyar civil szervezetnek, egy magyar váll alkozónak kell. A mostani költségvetés nem ilyen. A költségvetés belső gondolkodását, szerkezetét kell átalakítani, mert teljesen világos, hogy Magyarország igényei, a magyar falvak, a magyar városok igényei nem azonosak a belga városokéval, a brit városok éval, a francia városokéval. És meg kell küzdenünk azért, hogy nem indulhatunk ki azokból a szabályokból, amelyek a tizenötökre voltak érvényesek. Olyan szabályok kellenek, amelyek Magyarországot kedvezményezik. Ebben a körben legalább két dolgot szeretnék önöknek elmondani. Nem támogatjuk azt, hogy közlekedésfejlesztésre csak olyan mértékben és olyan tekintetben lehessen költeni, amíg ez kifejezetten a Magyarországon átmenő európai tranzithálózatokat fejleszti, mert Magyarország nem egyszerűen az európai á tmenő forgalomért van, hanem Magyarország elsősorban az itt lévők érdekeiért van. (Taps az MSZP soraiban.) Azaz olyan európai uniós szabályok kellenek, amelyek nemcsak az autópályákat, azok építését finanszírozzák, hanem hajlandók finanszírozni az alacsony abb rendű utakat is, hogy falut és várost, falut és falut, várost és falut olyan jó minőségű utak kössék össze, amelyek mindenki számára biztosítják, hogy az iskolát, a munkahelyet, a rokonokat jó minőségű úton, biztonsággal lehessen megközelíteni, annak é rdekében, hogy ne sok elzárt falu és város Magyarországa legyen itt ez a 93 ezer négyzetkilométer, hanem mindegyikünk közös Magyarországa, olyan, amelyben az utak a mi érdekeinket is szolgálják, nem csak a Magyarországon átmenő tranzitforgalom érdekeit. (T aps az MSZP soraiban.) Ezért meg kell küzdeni, és ezért meg fogok küzdeni. 2. Mindenki sokat szeret beszélni a szociális Európáról. De a szociális Európáért nem egyszerűen beszélni kell, azért tenni kell, azért cselekedni kell. Az, hogy hogyan élünk, milye nek a hétköznapjaink, azok között az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan lakunk, hogyan élünk. Magyarországon nagyon sikeresen indítottuk el a lakótelepprogramot. Csak ebben a jó egyéves időszakban 50 ezer panellakást fogunk felújítani, döntően nemzeti forrásból. Az 50 ezer lakás, amit fel fogunk újítani, az több, mint amennyire előttünk négy év alatt összesen pénz volt. De ez nem elég! Magyarországon mintegy 500700 ezer ilyen lakás van, és ráadásul igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy ez nem szól hat csak a lakótelepekről. Aki látja Budapest belvárosának régi bérházait, akik látják történelmi városaink régi bérpalotáit, azok pontosan tudják, hogy több tíz évi felújítás hiányzik ezekből az épületekből. Márpedig az új tulajdonosok nem egy esetben nyu gdíjasok, nem egy esetben sokgyermekes családok, akik nem tudják vállalni azt, hogy ezeket a házakat, ezeket az épületeket pusztán a saját forrásaikból felújítják. Ma európai költségvetésből ezt nem lehet kifizetni. Márpedig nem érdemes beszélni szociális Európáról akkor, amikor a legfontosabb, hétköznapi biztonságot jelentő életkörülményt vagy feltételt, a lakások felújítását, karbantartását - miközben majd ezermilliárdszámra lesz elérhető forrás - nem tudjuk finanszírozni. Abban kérem az önök támogatását, abban kérem az önök egyértelmű támogatását, hogy az európai költségvetésről szóló vitában ezeket a szándékokat, ezt az érvelést olyan módon adhassa elő a magyar kormány és a magyar kormány képviseletében eljáró, hogy azt mondhassa, Magyarországon vannak p olitikai vitáink, vannak gazdaságpolitikai vitáink, de például ebben engem a magyar parlament mindkét oldala egyformán támogat. Arra kérem a kormánypártokat, arra kérem ezen a ponton az ellenzéket is, hogy ha lehet, kritikájának élét, nyilát ezeken a ponto kon ne elsősorban a kormányra irányítsa és szegezze, hanem abban segítsen, hogy ezeket a prioritásokat megfogalmazva eredményesek lehessünk. Ha úgy tudunk hazajönni Brüsszelből, hogy Magyarország