Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - BORKÓ KÁROLY (Fidesz):
4647 körülbelül 15 ezer hektár körül volt, ebben az évben, illetve a jövő évben is ez lecsökk ent, 9,510 ezer hektár körül lesz. Tehát meglehetősen rosszak a számok, de a program megy, és reményeink szerint a következő NVTben talán bővíthető az erre szánt forrás, ennek révén az erdőtelepítés is újra lábra fog kapni. Egy másik jogcím a folyamatban lévő és még nemzeti forrásból elindított erdőtelepítések kérdése, amelyben 3,5 milliárd forint van a 2006. évi költségvetésben, amely, ha nagyon szűkösen is, és nem egészen olyan fokon, mint ahogyan szeretnénk, de a nemzeti forrásból indított erdőtelepíté sek ápolását, azok befejezését reményeink szerint lehetővé fogja tenni. Ami igazán nagy probléma, az a szakigazgatási intézmények fejezetben található erdészeti szakigazgatás fenntartására fordítható források nagysága, amely a 2005. évihez, ehhez az évhez képest igen jelentős visszalépést jelent, elsősorban is a dologi kiadások vonatkozásában, amely azt a meglehetősen nehéz helyzetet vetíti előre, hogy az erdészeti szolgálat működése veszélybe kerül. A dologi kiadások révén az erdészeti szolgálat működése a z első félévben, az első öt hónapban válik lehetségessé a jelenlegi állapot szerint. Azért is fájdalmas ez a dolog, mert az agráriumban az európai uniós források lehívásában talán az erdészet az, amelyik a legjobb pozícióban van. A társfinanszírozott progr amok közül az erdőtelepítési támogatások azok, amelyek a legjobban adminisztráltak, amelyeknek a kifizetése, bár még nem elégséges, de jó ütemben beindult és halad. Igaz, hogy azok a gazdálkodók, akik becsületesek voltak, és valami változást jelentettek be az erdőtelepítések kapcsán - kisebb lett a kerítés, vagy valamely ok miatt a területben valami változás következett be, és ezt jelezték , rendre lemaradnak a soron következő kifizetésekből. Tehát az erdészeti szakigazgatás a jövő évben válságba kerülhet a dologi kiadások nagyon szűkös jóváhagyása miatt. Az előző évinek durván a felét, ha kapják ezekre a költségekre, holott mondom, nagyon fontos lenne, hogy a munkájukat el tudják végezni, ráadásul akkorra válhat az erdészeti szolgálat működésképtelenné, am ikor a munka dandárja van, tehát a nyár második felére, amikor az úgynevezett műszaki átvételek megkezdődnek, amikor az európai források igénybevételéhez az erdőtelepítéseket meg kellene tekinteni, át kellene venni, meg kellene nézni azok műszaki állapotát , a növények fejlettségét. Ebben a vonatkozásban módosító javaslatokat adtunk be, és kérem, önök is támogassák ezeket. A legjelentősebb probléma egyébként az ágazatban az úgynevezett erdészeti feladatok jogcímnél van, amely a már meglévő kö zel 2 millió hektár erdő fenntartását érinti. Ez alatt a jogcím alatt van minden olyan forrás, amely a már meglévő erdőkhöz kapcsolódó költségeket kellene hogy fedezze. Tehát amikor egy erdőterületet véghasználnak, levágják, tarra vágják, annak a felújítás i költségei ebben az előirányzatban vannak, de ebben szerepelnek az összes magánerdőtámogatások is. Ebben a jogcímben szerepelne az erdészeti integráció finanszírozása, ebben a jogcímben van az úgynevezett közjóléti erdőgazdálkodás minden pénze, pontosabb an lenne, ha ezekre a fontos feladatokra a jövő évi költségvetés egy fillért is szánna. (14.30) Tudniillik 4 milliárd 240 millió forint szerepel ennél a jogcímnél ebben a 2006. évi költségvetésben, amely 10 millió forinttal kevesebb egyébként, mint amennyi t az erdőgazdálkodók erdőfenntartási járulék, illetve erdővédelmi bírság címen a költségvetésbe befizetnek. Tehát nyugodtan állíthatjuk azt, hogy a magyar kormány, a magyar költségvetés azt a pénzt se adja vissza az erdőgazdálkodóknak, amennyit tőlük besze d. Ha így marad ez a költségvetés, és a módosító javaslatainkat nem akceptálja a kormányzat, akkor a jövő évben a magánerdőgazdálkodásra egyetlen fillér nem jut. Nem jut az erdészeti integrátoroknak, amelyek a magánerdőgazdálkodást szervezik, adminisztrá ciós dolgaikat intézik, egyáltalán az erdőgazdálkodás fenntartásához hozzájárulnak, egy fillér sem. Nem jut egyetlen fillér a közjóléti erdőgazdálkodásra, a parkerdők fenntartására, nem jut a Budapest környéki pilisi