Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
4568 felzárkózási, v agy ahogy szakszóval mondják, konvergenciajelentés, azaz hogy Magyarország hogyan kíván majd felzárkózni az Európai Unió fejlettebb országaihoz. Nem mondom azt, hogy erről a konvergenciajelentésről a kacaj vagy a gúnyos nevetés visszhangjai jönnek vissza, de egész egyszerűen úgy nyilatkoztak az elemzők is, hogy a magyar kormány hiteltelen ebben a tekintetben. Olyan forgatókönyvet fogalmaz meg a következő három esztendőre, amelynek nem lehet hitelt adni. A hazai elemzők - bármelyiket mondhatnám: Erste Bank, InterEurópa Bank, ING és így tovább - nagyon kritikus véleményt fogalmaztak meg mind az államadósság, mind az államháztartási hiány tekintetében. Azt mondják, az euróövezeti tagság biztosan késni fog Magyarország tekintetében. De a külföldi vélemények is hasonlók. A Morgan Stanley időközben, miközben dübörög a gazdaság, leminősítette a magyar részvénypiacot. Talán vigasztaljon bennünket, hogy ugyanez történt Csehország esetében is, de az már kevésbé vigasztal bennünket, hogy ugyanez az intézmény, a Morgan Stanley 10 százalék fölötti deficitet vár 2006ban, azaz jóval magasabbat annál, mint amit a kormány ebben a prognózisában megfogalmazott. De nézzünk más véleményeket is: itt van az euró kérdése. Gyurcsány Ferenc kicsit tanácstalan emberként egyik lábáról a másikra állt az euró ügyében, hol azt mondta, hogy nem kell sietni megválni a nemzeti valutától, ragaszkodjunk egy kicsit hozzá, hol azt mondta, hogy mégiscsak lesz 2010ben euró. Most úgy tűnik, hogy a jobbik lábán áll, és azt mondja, mégiscsak 2010 les z a céldátum, csakhogy ennek a hitelessége most már jelentősen megkérdőjeleződik. Megkérdőjeleződik, mert a piac, az elemzők ismerik a 2006os számokat, ezek a számok pedig semmilyen tekintetben nem támasztják alá azt, hogy Magyarország ezt a kitűzött célt el tudja érni. A Reuters jelentése úgy fogalmaz, hogy a piacgyengülés fő oka Magyarországon a deficitelőirányzatok módosítása - ez burkoltan azt jelenti, hogy a kormány időnként közöl velünk hiányszámokat, amelyek rendre nem teljesülnek , valamint hozzá teszik azt is, hogy a 28 elemző által készített elemzői konszenzus 2013ra teszi az euró bevezetését. Ez az emberek, de a vállalkozók számára is másodlagos kérdés ahhoz képest, hogy mi fog történni az árfolyammal, hiszen Magyarországon az emberek jelentős része ma már devizában adósodik el, akár ingatlant, akár autót vásárol, vagy ha vállalkozóként valamilyen beruházást, fejlesztést meg kíván valósítani. Sajnos, az elmúlt hetek szomorú fejleménye az, hogy az Európai Központi Bank kamatot emelt. (9.10) Emiat t az euróárfolyam Magyarország felé meggyengült. Várhatóan Svájc jegybankja ugyanezt a lépést fogja elkövetni, magyarán reszkethetnek a devizaadósok, ugyanis az fog bekövetkezni, hogy jelentősen nő az a törlesztőrészlet, amit ők forintban fizetnek. És megi nt csak vissza kell menni a kiinduló bajok gyökeréhez: a bajok gyökere az az államháztartás, amely túlköltekezik; amely államadósságot növel; amely az államháztartási hiány mértékét nem tudja tartani; amely hiteltelen képet sugároz a külföld irányába. És s zintén van egy újabb fejlemény, amit itt meg kell említenem: az elemzői vélemények világosan megfogalmazzák, hogy Szlovákia és Magyarország tekintetében drámai változás történt az elmúlt három esztendőben. Amíg 2002ben Magyarország a gazdaság teljesítmény ét tekintve megelőzte Szlovákiát (Keller László közbeszólása.) , addig 2005re ez a helyzet teljesen megfordult. Hiába kiabál itt nekem közbe Keller László képviselő úr, a helyzet sajnos ez, tisztelt képviselő úr! (Keller László: Részletes vita van!) Szlová kia - a normaszöveghez szólok hozzá (Derültség az MSZP padsoraiból.) - a két héttel ezelőtti bejelentésével csatlakozott az euróbevezetés előszobájához; Magyarország pedig fényévnyi távolságra van ettől a bevezetéstől. Mit is fogalmaz meg például a Reuters is ebben a véleményében? Magyarország egész egyszerűen lemarad, ha az eurót nem tudja mint nemzeti fizetőeszközt felajánlani a külföldi beruházásokhoz. Nő a kockázat, csökken a befektetési tőke Magyarországra érkező mértéke. Ezért azt kell mondanom, hogy a kormányzati túlköltekezés ebből a szempontból is rontja Magyarország