Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
3964 Nem beszélve a turizmusfejlesztésről, hiszen a Tiszatónál ki lehet tenni, hogy “megt elt”. Akkor miért ne csináljunk egy ahhoz hasonlót vagy olyan típusút, amit a szakemberek a hatástanulmányok okán, kapcsán jónak tartanak, felvállalhatónak tartanak? Az nem megy, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, és mondjuk addig, míg Németországban 37 vízlépcsővel biztosították a Majnán a hajós közlekedést évtizedek munkájával egy alig vízhozamú kis vízfelületen a visszatartás segítségével, addig a Tiszán csak ez az egy hiányzik, mert megvan Törökbecsén, megvan Kiskörén és Tiszalökön fönt, ez az egy hiá nyzik, mint egy foghíj, és ezt valahogy pótolni kell. Azt gondolom, hogy nem nyilatkozatok szintjén van már szükség erre a fontos feladatra, és nem kellene keresztbe állni ennek a dolognak, és hangsúlyozom, hogy 2003ban került ez kivételre. Nagy ellentmon dások és ellentétek voltak emiatt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban, hiszen a tüzet és a vizet engedték össze a tárcánál, amikor átszervezték ezt a kettőt, a legjobb szakembereket küldték el nyugdíjba vagy bárhova, akár a helyettes államtitkárt vagy a főosztályvezetőt, aki pártolta ezt az ügyet. Most teljes az elzárkózás a tárca részéről. Bízom benne, hogy nem fog ez bekövetkezni, és meg tudják győzni egymást a miniszter urak, és az ígéretek nem csak ígéretek maradnak, és az NFT II.be be fog ke rülni ez a nagyon fontos létesítmény; azzal együtt, hogy nemcsak a Tisza völgye érdekében kell hogy szót emeljünk, hanem a Körösök völgye érdekében is. 1906ban megépült egy utolsó duzzasztó a békésszentandrásitól lentebb, tehát a Köröstorkolat fölött nem sokkal, a bökényi, de az élet úgy hozta, hogy ennek a vasszerkezete az idők során tönkrement, amortizálódott, de a mederben való kiépítés ma is tökéletesen ott van, használható, azt tulajdonképpen csak rekonstruálni kellene. Ez viszont szintén segíthetné bizonyos időszakokban a békési gabonaszállítást, de az öntözés lehetőségét is. El kell azon gondolkozni, hogy öntözés nélkül ma már a mezőgazdaság csak bizonyos években termőképes, a terményeket vízzel el kell látni. Tudomásul kell venni, hogy a parasztemb er, aki ott él a Tiszavölgyben vagy a Körösök völgyében, vagy bárhol, támogatásra kell hogy ítéltessék, és nem kell az életteret elvenni tőle, ahol születtek, és ahhoz értenek, amit csinálnak, azt kell segíteni mindenféle tervekkel, a vidékfejlesztéssel, ezen belül ezzel a fontos kérdéssel, amit én most felvetettem. Nagyon várom, hogy Baráth Etele miniszter úr segítse ezt az ügyet, és segítse az egész kormány; vagy ha nem, hát azzal segítsék, hogy nyitva hagyják ezt a lehetőséget akár a következő kormányna k is. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Pap János képviselő úr, Fidesz. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést, képviselőtá rsaim, hogy még úgy tűnik, hogy húzom az időt, de három dolgot szeretnék mondani, illetve kérni. Az egyik, elnök úr, önhöz szól, hogy ha egy mód van rá, a korai órára tekintettel a mai nap 12 óráig lehetne még módosító indítványt beadni, akkor azt megköszö nnénk. A másik, miniszter úr, öntől kérem, hogy valamilyen formában tudjunk eszmét cserélni majd az 5.iről, hogy mit is értünk az “alapvető” alatt, illetve vane olyan ország ezen a földgolyón, amelyiket húsz év alatt se érjük utol, és ezeket az alapvető lehetőséget tudja biztosítani, és hogyan, ez engem igazából érdekelne. Mivel nem fejeztem be, említettem az előző felszólalásomban, hogy ne maradjon befejezetlenül, csak címszavakban hadd mondjam el, hogy miről szerettem volna még beszélni. Az életminőség javításáról, akár árvíz, akár szeméthegyek, hulladék és környezetminőség vonatkozásában.