Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
3809 Egyébként a pályázat kifejezetten azt segítette, hogy a szervezetek az átállási időszakban fejlesztéshez kapjanak hozzájárulást. Ez volt az egyik téma. A másik téma, amit említett képviselő asszony , az a szociális normatívák kérdése. Erről is többször esett szó itt a Házban, és egyértelművé tettük azt, hogy az önkormányzatokhoz, amelyek a szociális szolgáltatások nagyon nagy részét ellátják, más struktúrában fognak eljutni a támogatások, részben nor matíva formájában, részben kistérségi kiegészítő támogatások formájában, részben a leghátrányosabb kistérségeknek jutó támogatások formájában. Tudjuk, hogy a normatívák összege nemcsak az önkormányzati intézmények működését, hanem a civil szervezetek működ ését is meghatározza. Emiatt született az a megállapodás, hogy pluszforrásként körülbelül 5,5 milliárd forint bekerül még a költségvetésbe, és ennek a nagy része főleg azoknak a normatíváknak az emelését teszi lehetővé, ahol nagyon nagy arányú a civil szer vezetek részvétele. Részben közvetlen normatíva formájában fogják megkapni ezt a kiegészítést, részben a tárcánál levő kiegészítő forrásokat fogjuk eljuttatni a civil szervezetekhez, mert magunk is azt gondoljuk, hogy nagyon fontos, hogy a civil szervezete k valóban ezekben a szolgáltatásokban, ahol nagyon nagy hiányok vannak, jelen legyenek, és segítsenek az önkormányzatoknak a szolgáltatások fenntartásában. (14.10) Említette képviselő asszony azt is, hogy a segélyezésben gondolkodunk. Én azt gondolom, hogy az utóbbi időszak döntései után ezt nagyon nehéz mondani, ugyanis nagyon sok olyan döntés született a száz lépés program keretében, amelyek kifejezetten a foglalkoztatást segítik, és mi is úgy gondoljuk, hogy a szegénységből kivezető utak a foglalkoztatás on keresztül vezetnek. Csak néhány ilyen döntést említenék: részben a gyes melletti munkavégzés lehetősége, a teljes munkaidős munkavégzés lehetősége, a segély részbeni továbbfolyósítása akkor, ha valaki alkalmi munkát végez, illetve a segély továbbfolyósí tása akkor, ha valaki hosszú munkanélküli időszak után tud elhelyezkedni. Mindenféle módon azt próbáljuk elősegíteni, hogy kiki saját magáról gondoskodni tudjon, és csak akkor legyen szükség segélyezésre, ha nincs másfajta lehetőség. Köszönöm szé pen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából: “Giccs, giccs, hurrá! ” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Már szóltam arról itt a tisztelt Házban, hogy elindult a kampány, ami rendben van, beszéltem arról is, hogy bejön a parlamentbe, ami annyira már nincs re ndben, és azt neveztem giccspolitizálásnak, ha törvényi formába, netán kétharmados törvényi formába akarjuk önteni ezeket az egyébként kampányszempontok miatt megszülető különböző javaslatokat. Volt itt már szó kétharmados garanciatörvényről, ha jól sejtem , éppen most érkezik meg a javaslat valamifajta árhivatal felállításáról, és csak néhány hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy törvényt alkossunk arról, a krumplileves legyen krumplileves. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem má s, mint politikai pilótajáték; politikai pilótajáték a választók látszólagos megnyeréséért, a valóságban pedig a félrevezetéséért. Mint tudjuk, a pilótajátékoknak általában az a lényegük, hogy a csúcson nagyon kevesen jól járnak, a félrevezetettek közül me g nagyon sokan rosszul járnak. Azt gondolom, hogy az az út, amin most a politika egy része jár, pontosan ezzel a következménnyel fog járni a későbbiek során. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért azt nem gondolhatjuk, hogy egy piacgazdaságban ne a piac törvénye inek kellene érvényesülniük a gazdaság működtetése során. Azt nem gondolhatjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy az árak majd megállnak a magyar határoknál, ahogy gondolták ezt egyesek a