Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
3802 Magyarország és a magyar politikus is akkor jár el helyesen, ha mindennek figyelembevételével olyan módon hozza meg a különböző döntéseit, hogy a folyamatokat értve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az az ország javára válik. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Hadd kérjem képviselőtársaimat, hogy tartsák egymást tiszteletben a megfogalmazásaikban, hiszen az Országg yűlés a közélet valamennyi más területe számára is mintául szolgál. Burány Sándor frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. BURÁNY SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ha felelős kormányzásról beszélünk, akkor valóban olyan fontos dolgokról kell beszélnünk, mint árakról, bérekről, társadalmi párbeszédről, a családok helyzetéről és a családtámogatási rendszerről. Kezdjük tehát az ára kkal! Tény és való, hogy a magyar háztartások egyik legérzékenyebb területe éppen az energia finanszírozása, az a hónapról hónapra jelentkező probléma, hogy mennyi lesz a gáz, a villany, a vízdíj és más közüzemi díjak, árak. (13.40) Teljesen természetes, hogy a mindenkori kormánynak kötelessége minden olyan eszköz megfontolása, érvényesítése, amely révén a monopolhelyzetet mérsékelheti, és ezen keresztül az energiaárakat is mérsékelheti. Egy felelős kormány mindezt úgy teszi, hogy tekintettel van a világp iacra is, de tekintettel van a családok teherbíró képességére is, és képes olyan kompenzációkat bevezetni és működtetni, ami adott esetben mérsékli a lakosság terheit. Csak üdvözölhető, hogy a jövő esztendőben január 1jén nem növekszik a gáz és a villany ára, és bár nem közüzemi díj, de ugyanilyen fontos, hogy a betegek esetében a gyógyszerek árának drasztikus emelésével szintén nem kell számolni. Nagyon tanulságos, ha ezeket a gyakorlati lépéseket összevetjük az ellenzéki kritikákkal; és nemcsak a kritiká kkal, hanem az ellenzéki pártok magatartásával, azon magatartásával, hogy hogyan cselekedtek akkor, amikor kormányon voltak, amikor lehetőségük volt beleszólni az árak képzésébe. Nos, 2001ben - mint arra nyilván sok képviselőtársam emlékszik - az Orbánko rmány volt az, amely megszüntette a villamos energia hatósági árát. Ha most megnézzük a legnagyobb ellenzéki párt közleményeit, törekvéseit, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a Fidesz most egy olyan probléma megoldásán fáradozik, amely problémát jószeri vel éppen az ő magatartása idézte elő. A következő, amiről szólni kell, az a bérek alakulása, ezen belül is a minimálbér alakulása. Önmagában is nagyon fontos, hogy erre nézve a szociális partnerek három évre szóló megállapodást tudtak kötni, é s ha ezt egybevetjük azzal, hogy éppen az Országgyűlés döntései következtében az adótörvények tekintetében is öt évre nézhetünk előre, akkor azt kell mondanom, hogy kevés olyan országgyűlési ciklus volt, kevés olyan kormány volt, amely ennyit tett a kiszám ítható jövőért, mint éppen ez. Ha itt is megnézzük a Fidesz magatartását, akkor ez sem tanulság nélküli. Mert ha egybevetjük a Fidesz magatartását mostani nyilatkozataival, akkor azt tapasztaljuk, hogy a Fidesz amikor ezt tehette, mert kormányon volt, akko r adóztatta a minimálbért, most viszont kevesli a minimálbéremelés mértékét. A Zengő ügyében azt kell megállapítanunk, hogy igenis kell időnként ahhoz is bátorság, hogy belássa az Országgyűlés, belássa a kormány, hogy a civileknek is lehet igazuk. És nemc sak, hogy igazuk lehet bizonyos kérdésekben, hanem ezt az igazat el is kell ismerni. A társadalmi párbeszéd