Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
3149 meleg vizet sem érdemlik meg a futballisták. Tudnék err e most példát mondani egyébként (Közbeszólások az MSZP soraiban.) , de igaz ez időnként a végrehajtó hatalom vonatkozásában is. De ilyet mi nem mondunk. Továbbra is fenntartjuk a javaslatainkat. Önökön a sor, hogy ebből a megfelelőket kiválasszák. A csomagu nk négy területet nevez meg, ahol a költségvetés veszteseinek érzünk egyegy szférát: az önkormányzatokat, ezen belül is az oktatási ágazatot, az egészségügyit s a munka világát preferáljuk. Varga Mihály nagyon jól elmondta vezérszónokként, hogy ez egy 156 milliárdos csomag, amely egyébként nem növeli a költségvetési hiányt, átcsoportosításokra teszünk javaslatot. Egy dologról szeretnénk szólni, amiről senki nem beszélt ma itt, a parlamentben, ez pedig az úgynevezett államháztartási tartalék. 2005ben minde nféle politikai és gazdasági indok nélkül 21 milliárd forintot vettek el az önkormányzatoktól, noha beleszámították az önkormányzati költségvetésbe. Ez egy papíron megjelenő pénz volt, sohasem használhattuk fel. Molnár államtitkár úr legutóbb éppen egy int erpellációra válaszolta azt, hogy ezt már ebben az évben nem is kapják vissza az önkormányzatok. Azt nem mondjuk, hogy rendben van - de hogy még egyszer veszik a bátorságot, és 2006ban nem 21 milliárdot, hanem közel 30 milliárdot ismét lezárolnak az önkor mányzatoktól, noha több felszólaló elmondta, hogy jó a gazdaság, növekszik, jobban növekszik, mint négy vagy öt évvel ezelőtt, van is pénz! Akkor nincsen gazdasági indok államháztartási tartalék képzésére annál a szféránál, amelyik egyébként az egyik legna gyobb vesztes a magyar költségvetési javaslat alapján! Az önkormányzati szövetségek. A belügyminiszter asszony, maga a kormányfő is egyeztetett az önkormányzati szövetségekkel. Sokszor hivatkoznak az egyeztetés fontosságára. Ha ez így van, s azt mondják, h ogy az Állami Számvevőszék javaslatait nem fogadják meg, az ellenzék javaslatait nem fogadják meg, akkor legalább fogadják el az önkormányzati szövetségek, a Fidesz önkormányzati tagozatának a javaslatát abban a vonatkozásban, hogy ne legyen rosszabb évük az önkormányzatoknak 2006ban, mint 2005ben. Ehhez négy nagy tételben kell megegyezni. Az egyik a bér kérdése, hiszen a legtöbb önkormányzatnál ez 8090 százalékát adja a költségvetésnek, és azon nincs áfa, tisztelt hölgyeim és uraim, mikor itt az áfaügye kről beszélünk. Még egyelőre, remélhetőleg. (Göndör István: De van egészségügyi fix, ami most nulla lesz, képviselő úr.) Tessék elmondani, Göndör úr, megvárom, míg elmondja. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: De nem a mi időkeretünkből.) De ne a mi időkeretün k terhére, nagyon helyesen mondja valaki. Ez az egyik, ebben egyezzünk meg! Ehhez a 15 milliárdos javaslat nem elég. A másik a közoktatási normatívák. A közoktatási normatívák egy részében előrelépés történt, elérte a 2005ös szintet. A mi javaslatunk átla g 2 százalékkal kéri ezt megemelni. A harmadik vonatkozása, hogy az energiaáremelés tekintetében legyen egy kompenzációs, 5 milliárdos, a javaslatunkat elfogadó döntés, amely főleg a kistelepülési önkormányzatokon segít. Negyedszer: beszélünk a közigazgat ásról, az ügyfélbarát közigazgatásról. Az ügyfélbarát közigazgatás lényege az, hogy az állampolgárok gyorsabb, jobb kiszolgálásban részesüljenek, és sokkal korszerűbben, a XXI. századnak megfelelően, azaz az eközigazgatásról beszélek. Ma minden önkormányz at, a Fővárosi Önkormányzat is kizárta az okmányirodákon kívül az eközigazgatás lehetőségét. Elmondtuk, hogy ne vezessék be november 1jével a közigazgatási eljárási törvényt, mert baj lesz belőle, ez egy olyan jogszabály, amelyik nem végrehajtható. Ma it t tartunk, hogy beszélnek a csodálatos Ket.ről, az eközigazgatásról - a feltételeit nem teremtik meg. Mi azt mondjuk, hogy ne csak beszéljünk róla, képviselőtársaim, hanem tegyünk hozzá 5 milliárd forintot, hogy ne csak az okmányirodáknak - amelyek egyéb ként térségközpontként működnek, és elvégzik az állami feladatot az állam helyett - teremtsük meg a feltételeit, hogy egy szélesebb körben lehessen az eközigazgatást alkalmazni. Erről csak beszélünk, beszélünk, de nem teszünk érte semmit.