Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz):
3124 normatíva néhány millió forinttal csökken. Ugyanez a helyzet a körjegyzőség működésénél, normatívacsökkenés van, 333 ezerről 331 ezerre. Ez csak alig több mint egymilliós csökkenés. A következő: nézzük a bentlakásos, átmeneti ellátást nyújtó intézményt! 55 férőhely van, 55 férőhelynél kiszámolhatjuk, hogy az eredetileg benyújtott költségvetésnél több mint 3 millió forintos városi szintű normatívacsökkenés van. Akárhogy számoljuk, ez havonta 300 ezer forintos csökkenést jelent. Ha visszaosztjuk egy gondozottra, akkor láthatjuk, hogy egy gondozott helyből 6 ezer forinttal kevesebbet kap havonta. Még akkor is, ha Jauernik úr itt nagy büszkén felolvasta, hogy milyen módosító javaslatot fognak benyújtani, a 710 ezer helyett 730 ezerre fog majd nőni ez a normatíva. Jelzem, hogy 769 200 forint volt, tehát most ott tartunk, hogy a 3 millió 300 ezer forintos csökkenés helyett, körülbelül lesz 2 millió 500 ezer forintos csökkenés. Nézzük tovább ezt a nappali szociális intézeti ellátásnál! Ugyanaz a helyzet, 200 ezer forintról 1 91 ezerre csökken a normatíva, itt másfél milliós csökkenés van. Ha az újjal nézzük, még ez is mindig csökkenés, akkor körülbelül a felére csökken az elvonás. Ingyenes bölcsődei étkeztetésnél nagy öröm van, hiszen a normatíva marad, az óvodai ellátásnál al apvetően marad a normatíva, és ugyanez a helyzet az iskolai ellátás tekintetében is, az alapfokú és a középfokú és a szakképzés tekintetében is. De kérdezem én, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha ugyanannyi a normatíva, tehát tételezzük fel, hogy ugyananny i pénzhez jut a város, akkor majd a leendő, illetve a 2005ben kiadott bérfejlesztést, a 12 százalékot, illetve a következő évi bérfejlesztést miből fogja majd a város, illetve miből fogják az intézmények kifizetni, ha már most annak kell örülnünk, hogyha egy normatíva nem csökken, hanem marad az oktatás tekintetében, tehát az alsó fokú és a középfokú oktatás tekintetében, ez a kérdés. Vagy kérdezem én, miből fogják kifizetni ezek az intézmények az áramdíjemeléseket, a gázdíjemelést, a vízszolgáltatás díjnö vekedését, ha egyszer ugyanannyi marad a normatíva. Az áfacsökkenéssel pedig nem érdemes foglalkozni. Tudhatjuk, hogy az önkormányzatok költségvetésének ma már szinte 80 százaléka bér és járulék, az összes többi energiaszolgáltatás - kivéve a villanyáramot - pedig 15 százalékos áfába tartozik, ami nem fog csökkenni. Azért pedig, ne haragudjanak, nem fogunk köszönetet mondani, hogy fölemelték a villamos energia áfáját 12ről 25 százalékra, akkor nem adtak egy fillér kompenzációt sem, most pedig örüljünk neki , hogy 12ről csak 20on marad a villamos energia áfája. Megértik ugye, ha egy polgármester, mondjuk, aki a költségvetést tervezi, ennek abszolút nem tud örülni. A gyógypedagógiai ellátás terén 58 diákot érint, itt alapvetően a normatívák nem változnak. Te hát nincs növekedés, a feladat ugyanaz, a költségek emelkednek, a normatíva marad. És akkor eljutunk az alapfokú művészeti, zeneművészeti és képzőművészeti oktatáshoz. Mezőkövesden 469 tanulót érint ez a kérdés, több mint 20 pedagógust. 41 millió támogatás t kaptunk 2005re. Ha úgy marad a költségvetésben, ahogy most van, akkor 3,6 millió forintot fogunk kapni. Ez körülbelül azt jelenti, hogy az iskolát be kell zárni. Tehát kérdezem a kormánypárti képviselőket, hogy mit mondjak a 460 diáknak, mit mondjak a 4 60 szülőnek, és mit mondjak a pedagógusoknak, ha elfogadjuk a költségvetést; még akkor is, ha most hencegnek azzal, hogy a normatívát mégiscsak úgy hagyják, mint ahogy az a 2005ös költségvetésben van. Kérdezem én, hogy azt úgy hagyjáke, hogy nem vezetik be a hatórás kötelező képzési feltételt, marade a négy óra. Ha még minden így is marad, akkor visszakap a város 37 millió forintot, tovább működhet a zeneművészeti iskola. De ugye megengedik, ha ennek megint nem fogunk tudni majd örülni, mert önök arról b eszélnek, hogy a képzés színvonala, az oktatás szükségessége, és a végén elérünk a költségvetési vitában ahhoz, hogy előállítják azt a helyzetet, ami 2004ben volt, és mi most ennek itt a parlamentben örüljünk. Jelzem, hogy ha az eredeti költségvetés valós ul meg, Mezőkövesden a zeneművészeti iskolát be kell csukni.