Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
3099 ebben az évben az összegnek csak az egyhatodát használhatják fel, a következő évben pedig további öthatodát. Ez azt jelenti, hogy semmi másról nem szól az önök által meghirdetett közmunkaprogram, mint szavazatvásárlásról, mert hiszen jól kiszámolták, hogy ez az időszak a ddig tartson, amíg a választások beköszöntenek. Mi azt javasoljuk, hogy ezt az összeget duplázzák meg, és tegyék lehetővé, hogy a tartósan munkanélkülieknek - különösen azokban a régiókban, ahol rendkívül nagy, az országos átlagot jóval meghaladó a munkané lküliség - legyen lehetőségük arra, hogy legalább ilyen munkával tudjanak jövedelemre szert tenni, és a gyermeküket rendesen el tudják látni, hiszen az nem megoldás, tisztelt képviselőtársaim, hogy az emberek java része segélyen él. A munkanélküliség első lépés a szegénység felé, ezért a mindenkori kormány legfontosabb feladata az, hogy az embereknek munkahelyet teremtsen, olyan gazdaságpolitika, adó- és járulékpolitika keretében, amely ezt elősegíti. Az eddig megszületett döntések és programok ötletszerűek voltak. Ehhez képest mélyreható és átgondolt változásra van szükség, mert csak így lehet megszüntetni, de legalábbis jelentősen csökkenteni a munkanélküliséget és növelni a foglalkoztatottságot. Mert csak ez adhat az emberek megélhetéséhez biztonságot. Kö szönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) (10.20) ELNÖK (Harrach Péter) : Ismét vannak kétperces jelentkezők, de Nagy Sándor államtitkár úr megelőzi őket normál felszólalásával. Öné a szó. DR. NAGY SÁNDOR , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszö nöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlásban nagyszámú, a területpolitikát és a vidékpolitikát is érintő módosító indítványt találhatnak képviselőtársaim mindkét oldalról. Mielőtt ezeknek a konkrét említésére rátérnék, legyen szabad elmon danom hátteréül a dolognak azt, hogy tulajdonképpen a 2006. évi költségvetés egyik legjelentősebb problémaköréről van szó. A fejlesztőszolgáltató állam koncepciója tulajdonképpen azt jelenti, hogy a mindenkori kormányok egyik legalapvetőbb dilemmája, hogy a szakmaiágazati fejlesztési stratégiák és a területpolitika szempontjából a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztéspolitikák között hogyan sikerül megtalálni a célszerű és szükséges összhangot. Ha hozzátesszük, hogy mindez Magyarország esetében messz emenően nem egy teoretikus probléma, mert a különböző kormányok kisebb vagy nagyobb erőfeszítései ellenére ugyan magasabb színvonalon, de a területi különbségek máig jelentősek Magyarországon, akkor azt kell mondjuk, hogy tulajdonképpen ez az ország egyik legalapvetőbb kérdése. A jelenleg hivatalban lévő kormány kezdettől nagy jelentőséget tulajdonított ennek a problémának. Jellemző adat, hogy míg 2002ben a költségvetés 19,3 milliárd forintot tartalmazott közvetlen területfejlesztési célokra, addig 2005be n ez az összeg összesen 61 milliárd forintra tehető. De természetesen messzemenően nem pusztán a források nagyságáról van szó, hiszen a forrásokat el lehet jól és kevésbé jól, el lehet hatékonyan és kevésbé hatékonyan is osztani, illetve fel lehet ezeket í gy is, úgy is használni. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy megjelent a támogatáspolitikában a vállalkozási övezetek támogatása, a kiemelt jelentőségű térségek támogatása, és ami talán az említett téma szempontjából a legfontosabb, a leghátrányosabb helyzetű térségek és települések elkülönített forrásból történő támogatása. Ez azt jelenti, hogy a kormány minden korábbi kormánynál erőteljesebb lépéseket tett a felzárkóztató politika érdekében, de nemcsak ezt jelenti, hanem azt is jelenti, hogy egyútta l a források egyre nagyobb hányadát decentralizálta. Mert a decentralizáció természetesen nem pusztán divatkérdés és nem szépészeti probléma, hanem azt teszi lehetővé, hogy ott hozzanak döntést a források felhasználásáról, ahol arra a legtöbb információ re ndelkezésre áll.