Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3084 A múlt héten került sor arra az európai uniós pénzügyminiszteri tanácskozásra, ahol ez az elmarasztalás a magyar korm ány irányába elhangzott. S mi is hangzott el? Az hangzott el Joaquin Almunia biztos úrtól, az Európai Bizottság pénzügyi biztosától, hogy most már Magyarország uniós támogatásoktól eshet el. Azaz komoly pénzügyi következménye lehet annak, hogyha a magyar k ormány továbbra is félvállról veszi azokat a teljesíteni szükséges feltételeket, amelyeket az Európai Unió megfogalmazott Magyarország irányába. Az eseményeket ismerjük jól, Magyarország az elmúlt három évben éltanulóból sereghajtóvá csúszott vissza, az ig en magas, igen komoly adóemeléssel sem sikerült az államháztartási hiány mértékét csökkenteni, az államadósság minden határon túlmegy. Az elmúlt három és fél esztendőben a csecsemőktől az aggastyánokig minden magyar állampolgárra 430 ezer forintnyi államad ósság jutott. Nos, úgy tűnik, hogy a magyar kormány ebből a szempontból tehetetlenül áll az események előtt. Ezért is veszélyes az a kártyavárköltségvetés, ami 2006ra számunkra elkészült, és a parlament asztalára került. Néhány kérdés, amelyet Burány kép viselő úr itt említett előttem. A családtámogatás. Kétségkívül más filozófiában gondolkodik az MSZP és másban a legnagyobb ellenzéki párt. Azt gondolom, ez még önmagában nem baj. Az viszont már igen súlyos probléma, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezeknek a módosításoknak a következményeként soksok tízezer család rosszabbul jár 2006ban, mint amilyen helyzetben 2005ben volt. Nézzük csak végig! Az egy- és kétgyermekes családok esetében éppen ez a kormány volt az, amelyik a múlt heti szavazáson az egy- és k étgyermekes családok gyermekek után járó adókedvezményét elvonta, megszüntette. (Korózs Lajos: Helyesen!) Bizony ezeknek a családoknak egy gyermeknél havi 3 ezer forint, két gyermeknél pedig gyermekenként havi 4 ezer forint volt ez a kedvezmény. Egy kétgye rmekes családtól most adókedvezményen keresztül önök 8 ezer forintot vesznek el. (Göndör István: Helyette tízet adunk!) Nézzük meg, hogy mit ad, mit kíván adni ezzel szemben a kormány! Azt mondja, hogy a családi pótlék összegét duplájára emeli. Kétségkívül pozitív és örömteli ez az esemény, tisztelt képviselőtársaim; csak ha mellétesszük azt, hogy milyen egyéb ellátások szűnnek meg, akkor már mindjárt nem ilyen kedvező a helyzet. Hiszen a rendszeres gyermekvédelmi támogatás megszüntetése egy egygyermekes cs aládnál havi 5400 forintot vesz ki a család kasszájából, és ha emellett megszűnik a 13. havi családi pótlék összege is, ezekkel együtt már egy egygyermekes család is rendkívül rossz helyzetbe kerülhet 2006ban. Ezekre a kérdésekre, amikor ezeket elmondtuk, semmilyen választ nem kaptunk a vitában. Néma csend volt a kormányzat szociálpolitikusai részéről is a válasz. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen árulkodó. Az autópályaépítések ügye. Burány Sándor szándékosan csúsztat talán; én kezdem megé rteni, mi volt annak az oka, hogy mind Medgyessy Péter, mind Gyurcsány Ferenc nem tartott igényt a munkájára a kormányzatban. Talán éppen ez az értetlenség volt, tisztelt képviselő úr; ugye, ön volt az, akit kétszer váltottak le, hogy egyszer távozzon egy kormányból. Egészen pontosan mi hangzott el? Az hangzott el, képviselő úr, hogy miközben az előző kormány kilométerenként 1 milliárd forintért épített autópályát, önök kilométerenként 3 milliárd forintért építenek. (Kuncze Gábor: Ez hülyeség!) Mi az oka an nak, tisztelt Kuncze Gábor, hogy az MSZPSZDSZkormány időszakában (Tállai András: Tapsolni kellett volna tegnap!) háromszorosára növekedtek egy autópálya építési költségei? Háromszorosára növekedtek! Mindeközben azok a közutak, amelyek nem autópályák, ame lyek településeket kötnek össze, falvakat, kisvárosokat, rendkívül rossz állapotba kerültek. Nem kellene talán ezen elgondolkodni? Egy miniszter már ebből levonta a következtetést, Csillag Istvánnak hívták, ő távozott ebből a kormányból, talán éppen ez vol t az oka annak, hogy itt az autópályakérdésben mintha kétlelkű lenne ez a kormányzat, és olyanokkal vádolná meg az ellenzéket, amelyek nem hangzottak el. Azt gondolom, hogy erre mindenképpen válaszolni kellene, tisztelt Kuncze Gábor. Mi az oka annak, hogy miközben Horvátországban 680 millió forintért építenek meg egy kilométer autópályát,