Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 14 (265. szám) - A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
3058 azokban a pályázókban - intézményekben, egyesületekben és magánszemélyekben , akik lehetetlen helyzetbe kerültek, hisz előfinanszírozásra nincs módjuk, programjaikat viszont meghirdették, külföldi partnereiket beugratták.” Ö sszefoglalóan elmondhatjuk, a kulturális élet területén kialakult katasztrofális pénzügyi helyzet és a szakmai szervezetekkel való egyeztetés szinte tökéletes hiánya miatt a törvénymódosítás körüli hercehurcát már eleve meglehetősen vegyes érzelmekkel foga dta a szakmai közvélemény. Nézzük azonban magát a törvényjavaslatot, annak főbb pontjait. Az alapprogramnak alappá történő visszaalakítása önmagában nem adna különösebb vitára okot, legfeljebb annyit érdemes megjegyezni - ahogy itt már el is hangzott , ho gy az Állami Számvevőszék jelentése szerint a jogszabályi háttér 19992004 között is fenntartotta az alapprogram alapszerű működését. Ezt a megállapítást egyébként a most napirendre tűzött törvénymódosítás általános indoklása is megerősíti: “Az NKA ugyanak kor a mai napig rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyeket az államháztartásra vonatkozó jogszabályok írnak elő az elkülönített állami pénzalap létrehozására.” Még egyszer szeretném kiemelni és hangsúlyozni, hogy az NKA működése és pénzügyi stabilitása először a Gyurcsánykormány alatt került veszélybe. A következő pont, amiről fontos szót ejteni, az összeférhetetlenség szabályozása - ahogy itt is hallottuk , itt azonban ismét fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a tárca ezen a ponton is elmulasztott a a szakmai szervezetekkel való érdemi egyeztetést. Mint ahogy nyilvánvalóan elmulasztották az egyeztetést olyan fontos módosítási javaslat esetében is, mint az állandó szakmai kollégiumok tagjainak kinevezését szabályozó szakasz. A most benyújtott törvény módosítás szerint ugyanis a miniszter az állandó szakmai kollégiumok tagjainak a felét saját hatáskörben, másik felét az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján bízza meg, a jelenleg érvényben lévő szabályozás viszont még így rendelkezik: “A miniszt er a szakmai kollégiumok felét saját hatáskörében kéri fel a szakmai, illetve a társadalmi szervezetek véleményének meghallgatása után, másik felét pedig az érintett szakmai, illetve társadalmi szervezetek küldik.” A gyakorlatban ez eddig is úgy nézett ki, hogy a szakkollégiumok egyik felét a szakmai szervezetek delegálták, másik felét pedig az ő jelöltjeik közül választotta ki a miniszter. Nem nehéz tehát észrevenni a mostani módosítási javaslatban, mert mégiscsak erről tárgyalunk, ez van itt előttünk, és az önök minisztere ezt írta alá és ezt nyújtotta be, hogy a szakmai önállóságot kívánja a javaslattal igen jelentős mértékben szigorítani, erodálni. Ez a törvényjavaslat ezt eredményezi. Ha most lesznek módosító indítványok, amiket már benyújtottunk, és am ikre a bizottsági általános vitában felhívtuk a figyelmet, és önök ugyanezt benyújtják és támogatják, azt üdvözlöm, de akkor sem történt egyeztetés a szakmai szervezetekkel. Miért nem lehetett ezt a helyzetet megkerülni? Egyébként a törvény módosítását vég igolvasva nyilvánvaló, a kormány másképpen beszél, és másképpen cselekszik. Itt van előttünk a bizonyíték: három és fél év alatt nem voltak képesek átfogó elemzést készíteni a kultúrafinanszírozás hazai helyzetéről, és nem tudott a kormány ezzel kapcsolatb an világos és egyértelmű stratégiát megfogalmazni. Képtelen volt a kormány végiggondolni, mi tartozik az állam, a kulturális költségvetés feladatai közé, és mi az, ami a nemzeti kulturális alapprogram pályázatai révén valósítandó meg. Az NKA szerepének újr agondolása, noha elkerülhetetlennek látszik, de mindez csak a kultúrafinanszírozás teljes rendszerének áttekintésével történhet. A költségvetési intézmények költségvetési támogatása ugyanis továbbra is megoldatlan. Nincsenek pontosan végiggondolva az állam i és önkormányzati szerepvállalás határai, ami nélkül az NKA működésében jelentkező egyre nyilvánvalóbb pénzügyi gondok sem oldhatók meg hosszú távon. Az eddigieket figyelembe véve tehát a pénzügyi önállóság visszaállítása - ha ez í gy marad, ahogy önök akarják, ahogy beterjesztették - immár csak technikai megoldássá degradálódik, míg a törvénymódosításban elrejtett valódi tartalmi kérdések - mindenekelőtt a kormányzati befolyás egyértelmű növekedése - rávilágít a kultúrafinanszírozás válságára, az állami szerepvállalás
