Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 14 (265. szám) - Sisák Imre János (MDF) - (MDF) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mikor épülnek végre körforgalmi csomópontok?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - VINCZE LÁSZLÓ jegyző: - ELNÖK (Mandur László):
2955 elképzelések, illetve a tervek között. A szükséges engedélyezési terv itt is elkészült, azonban az engedélyezési eljárás még nem kezdődött meg. A tárca terveiben szerepel a mintegy 800 millió forintos beruházás megvalósítása, erre reálisan 2007 után kerülhet sor. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválaszra öné a szó, képviselő úr. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Ú r! Megismétlem a kérdéseimet. A kérdésem tehát arra irányul, hogy a 2005. évben ténylegesen történte a csomóponti rehabilitáció keretében veszélyes csomópontok átépítése. Ha igen, milyen összegben, milyen arányokban, milyen szempontok szerint osztották el az egyes megyék között? 2006ban számíthatunke veszélyes körforgalmi csomópontok kiépítésére? Tisztelt Államtitkár Úr! Ön rendkívül ügyesen kerülte meg a válaszadást, de a válaszából egyébként egyértelműen kitűnt, hogy 2005ben nem volt a veszélyes csomó pontok kiépítésére egyetlen forint sem a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetésében, és mint ahogyan bevallotta, sajnálatos módon erre 2006ban sem szerepel forrás. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek után, a 2006. évi állami költségvetés elfogad ását megelőzően azt kérdezném, terveze valami pozitív elmozdulást a tárca, mert ez elfogadhatatlan a közlekedésben részt vevők szempontjából. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illet i meg az államtitkár urat. Parancsoljon, öné a szó. DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Valószínűleg csak nyelvbotlás volt a képviselő úr részéről, de a Közlekedési Minisztérium veszélyes csomópontokat valóban nem épített ki 2005ben, de azt gondolom, mind a ketten tudjuk, miről van szó. Én az előbb részletesen elmondtam önnek azt, hogy milyen csomópontok épültek, azt is elmondtam, milyen csomópontokra kerülhet sor 2006ban, illetve az azt követő években. Még eg yszer mondom: 2006ban arra a Csillag téri csomópontra nem fog tudni sor kerülni állami költségvetésből, amelyet említettem, erre pályázati pénzt javasolunk. 2007 után viszont sor kerülhet Pásztón a tervezett 2408 jelű összekötő úttal alkotott kereszteződé sében kialakított körforgalmi csomópont kialakítására. Én most önnek az azonnali kérdések órájában ezt a választ tudom adni. Azt meg tudom önnek ígérni, hogy részletesen meg fogjuk adni önnek ezt a kimutatást, hogy milyen csomópontok épültek 2005ben. Nyil vánvalóan ezt most így, részletesen nem fogom tudni önnek elmondani. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. 16 óra 59 perc van, az azonnali kérdések végére értünk. Mielőtt rátérnénk a kérdésekre, jegyzői bejelentés követke zik. Öné a szó, jegyző úr. Parancsoljon! (17.00) VINCZE LÁSZLÓ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a mezőgazdasági bizottság most, 17 órától a főemelet 3738. számú teremben ülést tart. Kérem a bizottság tagjait, biztosítsák az ülés határozatké pességét. ELNÖK (Mandur László) :