Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
2749 Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság, mint ahogyan hallottuk, 2005. október 26án, szerdán megtartott ülésén megtárgyalta az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló J/17843. számú jelentést. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló jelentést az 1997. évi CXIV. törvény írja elő. Ezt a törvényt 2 005 tavaszán módosította a parlament, olyan formában, hogy a 2005. évet kell figyelembe venni viszonyítási évnek, 1. § (1) bekezdés. Még a törvény módosításakor jeleztük, hogy ez érdekes lesz a 2004. évről szóló jelentésnél, hiszen az elvárt növekedés időb en visszafelé értendő, a 2005. évinél pedig előre megjósolható, különösebb bátorság nélkül, hogy növekedés nem várható. Igazából a törvénynek majd 2006ban fogunk tudni érdemben megfelelni. A jelentés többek között foglalkozik a Nemzeti Földalap tevékenysé gével is, ezen belül megtalálható, hogy a földvásárlás formájában 2100 hektár földterület került az NFA tulajdonába, bérbe 4888 hektárt adott. Azonban nem szerepel a jelentésben az életjáradékszerződéssel megszerzett terület nagysága, pedig ez legalább ol yan érdekes lett volna, mint hogy mennyi területet adtak bérbe. Egy másik, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tevékenységéről szóló tájékoztatóban ugyan látjuk, hogy 38 433 hektár területet vásároltak meg életjáradékszerződéssel, a jelentésben szereplő 48 88 hektár bérbe adott terület azt sejteti, hogy az NFA több mint 30 ezer hektárt parlagon hagyott. Az üzletrészekkel kapcsolatban kifogásoltuk, hogy azokkal mindössze fél oldal foglalkozik, holott egy 2002. évi, a jelenlegi kormány által hozott kormányhatá rozat előírta, hogy még 2004ben rendezni kell a meglévő üzletrészeket. Mivel 2004ben nem rendezték, hoztak egy újabb kormányhatározatot, hogy majd 2005. december 31ig rendezésre kerül. Kíváncsiak vagyunk, hogy idén, a hátralévő szűk két hónap alatt hogy an tesznek eleget a 2004. évi kormányhatározatmódosításnak. Csak nem egy újabb módosítással? Az állategészségüggyel foglalkozó fejezetben ez olvasható: “E programok foglalják magukba a legnagyobb jelentőséggel bíró állatbetegségeket, illetve zoonózisok fe lderítésére irányuló vizsgálatokat, például a ragadós száj- és körömfájás, klasszikus sertéspestis, madárinfluenza, szalmonellózis, a TSE, köztük a BSEprogramokat. 2004ben ezek a monitoringprogramok költségvetési okokból gyakorlatilag leálltak. A sz ükséges források töredéke sem állt rendelkezésünkre. A fentiek alól egyedül a TSE, BSE felderítésére irányuló monitoringprogram a kivétel, az ehhez szükséges összeg, diagnosztikum ugyanis PHAREprogramból származik.” Ha ez tényleg igaz, az igencsak elgondo lkodtató. Ellenzéki oldalról szintén elhangzott, van annak is egy elgondolkodtató üzenete, hogy az agrár- és vidékfejlesztési támogatásoknál a támogatási előirányzat 290 milliárd forint volt, amit módosítással 304 milliárd forintra emeltek, a teljesítés pe dig 156 milliárd forint lett. Ezt azért nehéz megmagyarázni, és már nem lehet a megszokott visszamutogatásokkal elintézni. A gabonatermelésnél is komoly problémák lesznek, hacsak rövid időn belül nem lesz valami változás a felhasználás területén, vagy péld ául nagyobb volumenű külföldi értékesítésre nem kerül sor. Ez is a jelentés állattenyésztéssel foglalkozó fejezetéből olvasható ki. Abban az áll, hogy a sertésállomány 17 százalékkal, a tyúkfélék 12,5 százalékkal, a pulykaállomány 16 százalékkal, a libáé 2 4 százalékkal, a szarvasmarháé 2 százalékkal csökkent 2003ról 2004re. Ha megnézzük ezek kieső abrakfogyasztását, közel 2 millió tonna gabonatöbbletet jelent, amit raktározni és értékesíteni kell. Nem véletlenül olyan magas az intervencióra felajánlott ga bonamennyiség. Ez is azt támasztja alá, hogy nem kellett volna tönkretenni az állattenyésztést. Ezért nem támogattuk a jelentést. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági állás pontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti ötöt perces időkeretben.