Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2745 megváltozott agrártámogatási rendszer, a mezőgazdasági vállalkozások 92,1 milliárd forint folyó támogatást számoltak el. Ez az előző évhez képest 18,5 milliárd forinttal, 25,2 százalékkal több. Az eredménytömeg jelentősen kisebb, mint a tesztüzemi rendszer társas vállalkozásainál kimutatott 35,5 milliárd forint adózás előtti eredmény. Az eltérés magyarázata elsősorban a támogatások eltérő elszámolási szabályaiban is rejlik. Az élelmiszeripari ágazat 2004. évi, adózás előtt i eredménye mindössze 35,4 milliárd forint volt, amely szokatlanul kevés az előző évekhez képest, elsősorban az árbevételek visszaesése miatt. Emellett a támogatások is mérséklődtek, 18,8 milliárd forinttal kapott kevesebbet az ágazat, mint 2003ban. Az év a támogatások finanszírozása szempontjából rendkívül bonyolult volt, az Unióhoz való csatlakozással ugyanis a támogatások rendszerében, szerkezetében, forrásösszetételében és szabályozásában is alapvető változások következtek be. (19.50) A támogatásoknak már csaknem a fele az európai uniós forrásokból származott, amelyeket többnyire utólag, a közösségi előírásoknak megfelelő ellenőrzések után, 2005ben fizettek ki, mármint az intézményrendszeren keresztül. Ez a szabályozás likviditási gondokat okozott, ame lyeket a tárca nemzeti támogatások nyújtásával - emlékezzünk rá, még a csatlakozást közvetlenül megelőzően , illetve a SAPStámogatások előrehozásával igyekezett feloldani. A csatlakozási szerződés felkínálta azt a lehetőséget, hogy a közvetlen termelői t ámogatásokat területi alapon, egyszerűsített rendszerben fizessük ki. Ez az egyszerűsített rendszer három évig alkalmazható, s legfeljebb további két évre meghosszabbítható. A támogatást 2004. október 16. és 2005. április 30. között folyósította a rendszer . Az Európai Bizottság, mint ismeretes, 2000 októberében fogadta el Magyarország SAPARDtervét, a program első pályázati felhívásai azonban csak 2002 szeptemberében jelentek meg. A SAPARDterv teljesítése tehát nehezen indult, részben intézményfejlesztési hiányosságok miatt, részben azért, mert a hasonló jogcímeket tartalmazó nemzeti támogatási rendszer a termelők számára ismertebb és egyszerűbb volt. 2004ben viszont, a program utolsó évében jelentősen megnőtt az érdeklődés a SAPARDtámogatások iránt - meg négyszereződött egyébként a lehetőségekhez képest. 2004ben 6,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, átlagon felül drágultak a háztartási energia, valamint a szeszes italok és a dohányáruk. Az agrárolló sajnos romlott. Az élelmiszeriparban a korábbiná l is jelentősebb mértékben erősödött a verseny, a kereskedelmi forgalomban, a fogyasztói igényekkel összhangban az olcsóbb termékekre helyeződött a hangsúly. A változások következtében számos vállalkozás volt kénytelen piac, illetve eredményvesztéssel sze mbenézni. Az élelmiszerbiztonság és minőségügy területén 2004 legfontosabb eseménye az uniós csatlakozás időpontjára működőképes intézményi hálózat felépítése volt. A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal megalapítása óta eltelt rövid idő ellenére sikerült üzembe helyezni, megbízhatóan működtetni a közös piac felügyeletét ellátó gyorsriasztási rendszert, az élelmiszerek és takarmányok ellenőrzését. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2004es esztendő a magyar agrárgazdaság számára sorsfordító jelentőséggel bír. Ma gyarország 2004. május 1jei csatlakozása az Európai Unióhoz lezárt egy periódust. A hosszú évek óta tartó felkészülés folyamatának, jogi és intézményi harmonizációjának szakasza befejeződött, agrárgazdaságunk és élelmiszerpiacunk a kibővült Európai Közöss ég 450 milliós fogyasztói piacának integráns részévé vált. Termékeink kereskedelmi akadályoktól mentes környezetben, vámhatárok közbeiktatása nélkül juthatnak el az Európai Unió egységes belső piacára. Igaz, saját piacunk is ezáltal lényegesen kitettebbé, védtelenebbé vált. Tagságunk első éve alapos próbára tette a kezdeti nehézségekkel küzdő új intézményrendszert.