Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 12 (244. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
28 közlekedési központja, ahhoz a Budapest Airportba százmilliárdos nagyságrendű befektetés kell. Ezt tudjuk. Honnan vegyük elő ezt a százmilliárdot ? Vane kellő tehetségünk ahhoz, hogy a közösség szempontjait, amelyet részben az állam képvisel, összeegyeztessük azzal a fejlesztési lehetőséggel, amit a velünk együttműködő magánbefektetők teremtenek meg? Vagy lemondunk róla, és azt mondjuk, hogy nem ér dekes, és ugyanaz fog történni majd esetleg, mint a Malévval. A Malév a 90es évek elején egy más stratégiát választva ennek a régiónak a legjobb légitársasága lehetne. Ma nem az. Lemondunk a fejlesztésről, mert nekünk nincsenek százmilliárdjaink, elhúz me llettünk Pozsony, Prága és Zágráb, de nem baj, mert mi nem engedtük meg, hogy ebbe nem tulajdonosként, üzemeltetőként, bérlőként idejöjjön a magántőke. Hát nem értem, őszintén szólva, mert ezt a vitát szívesen megvívom, de ennek a vitának nincsen ahhoz köz e, hogy Franciaországban hány százalék az állami tulajdon! Hát mi köze a kettőnek egymáshoz?! Egy lemaradó, a versenyben hátraszoruló Budapest Airportot akarunk vagy fejlődő Budapest Airportot akarunk? Ez itt a kérdés. Én arra szavazok, hogy Magyarország o lyan új nemzetstratégiát tűzzön ki maga elé a rendszerváltozást követő 15 évben, amelynek az a célja, hogy a magyar legyen ennek a régiónak a legerősebb gazdasága, nem önmagáért, hanem hogy ennek a gazdaságnak a jövedelméből a legigazságosabb társadalmat t udjuk megvalósítani, működő jóléti intézményrendszerrel, amely biztonságot teremt a hétköznapokban, harmadszor egy demokratikus, nyitott közéletet teremteni. Ez egy tisztességes, új nemzeti program. (Taps a kormánypártok soraiban.) Természetesen van vitám azzal is, amit Kuncze frakcióvezető úr mond, mert nem gondolnám, hogy mindazt az adósságot, amit a magyar egészségügyben felhalmoztunk, és ennek az adósságnak egy nagyon jelentős része politikai természetű, mert 1992ben az akkori Antallkormány egyébként egy nagyon előremutató határozatot fogadott el az egészségügy átalakításáról, és utána sem ő, sem utódai nem merték ezt megvalósítani… (Dr. Csáky András: Elkezdődött!) - lehet, hogy elkezdődött, képviselő úr , azt gondolom, hogy el kell kezdeni, a nemzeti kockázatközösséget megtartva, a közös nemzeti felelősségvállalást megerősítve, átalakítani ezt a rendszert. A szlovák példa azt mutatja, ahol egyébként többbiztosítós rendszer van, ahol egy évvel ezelőtt vezették be az egészségügyi reformot, hogy hihetet len sok feszültséget nyit ki, ha egyszerre az egészségügyben radikális, nagy lépések történnek, és a korábban nem biztosításjellegű egészségügyből, szétszakítva a nemzeti kockázatközösséget, versengő, magántulajdonban lévő biztosítású egészségügyet hoznak létre. Lehet, hogy valamikor el fogunk ide jutni, nagyon sok év után, nem tudom, én ma ennek nem látom a végét. Én azt mondom, hogy ne ezt tűzzük ki célul. Azt tűzzük ki célul, hogy végre mérhető szolgáltatások, valóságos érdekeltségen alapuló viszonyok, a z intézményekben az orvosok, alkalmazottak között, a betegek között átlátható viszonyok lesznek, legalább legyen egy biztosítónk. Ha már van egy biztosítónk, és ezt biztonsággal üzemeltetjük, és látjuk, hogy hogyan működik, van tapasztalatunk, akkor majd j ó sok év múlva feltehetjük azt a kérdést, hogy a kettő ebben az esetben többe, mint az egy. Nem biztos. Van, amikor nem biztos. Nem az a fő kérdés szerintem most, hogy ez több vagy egy biztosító, hanem hogy végre ne intézményfinanszírozás legyen ebből, ha nem biztosítási rendszeren keresztül, magas minőségű szolgáltatásvásárlás legyen. Ez a lelke ennek a történetnek. Ez egy okos vita. (Taps a kormánypártok soraiban.) Hozzáteszem, az önök által elkészített - úgy értem, az előző kormány által elkészített - eg észségügyi törvénynek voltak ilyen aspirációi, amelyet egy másik - most nem fogom részletezni, és nem fogom szó szerint idézni - nyilatkozatában az akkori miniszterelnök egyébként nagyon nagyra értékelt, és támogatandónak tartotta. Csak furcsa módon azt lá tom számtalan ügyben, hogy mindaz, ami támogatható volt kormányban, az hirtelen nem lesz támogatható, ha ellenzékben van valaki, és fordítva. Egyébként Dávid Ibolya elnök asszonnyal persze nagyobbrészt egyetértek, amit az elején mondott. Valamit nyilvánval óan elrontottunk. Pontosan vagy nem kellően pontosan fogalmaztam meg hozzászólásom elején, de erre utaltam. Mára lényegesen erősebb lett a parlament jelentős
