Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
2656 De kiindulhatunk sajnos egy másik tényből, sajnos. Ma számos felsőoktatási intézmény különböző szakjai nincsenek hatályos akkreditációval felv értezve. Mert a MAB, a Magyar Akkreditációs Bizottság összes energiáját önök leköttették azzal, hogy mindenféle Bolognafolyamatok dolgait kellett jobbrabalra intézni. (13.10) Viszont ebből előáll egy jogi probléma, tisztelt képviselőtársaim. Azoknak a di ákoknak, akik most végeznek különböző szakokon, amelyeknek egyébként lejárt az akkreditációja, törvény szerint az adott intézmények nem adhatnának ki jogszerűen diplomát. Hát mi fog itt történni, kérem szépen?! A napi dolgokkal nem foglalkoznak, és mindenf éle hosszú távú hagymázas elképzelésekkel persze előrukkolnak. Én azt gondolom, hogy nem beszélni kellene ifjúságpolitikáról, hanem cselekedni kellene. Még talán nem késő, habár láttunk már karón varjút. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) EL NÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kétperces felszólalásra megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, a Fideszből. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Végtelenül sajnálom, hogy a miniszterelnök úr eltávozott a hel yiségből, és a véleményünk már nem igazán érdekli. Én Békés megyei listás képviselő vagyok, és a napirendünk pedig az, hogy be nem váltott ígéretek. Békés megyében sajnálatos a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, mert Békés megye fogyó, elöregedő, elvándor olnak a fiatalok, és nagy a munkanélküliség. Kilátástalan a fiatal, az iskolás és a gyermek jövője, és ez nem természetes folyamat, tisztelt hölgyeim és uraim, és nem helyes Békés megyében. Mást vártunk, és önök mást ígértek. Nézzünk egypárat az ígéretekbő l! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök munkahelyet ígértek, többek között Békés megyében is; óvodafelújítást, iskolafelújítást, sporttámogatást, iskolatejet és gyermekorvosi rendelőt. És tisztelt hölgyek, urak, azt mondták, hogy önök folytatják a polgári korm ány otthonteremtési támogatási rendszerét. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) És most egy nagyon lényeges kérdésről beszélek. A miniszterelnök úr nem hallhatja, de remélem, átadják neki: azokról, akik soha nem fognak tu dni önállóan gondoskodni a saját lakásukról, otthonukról, a szociális bérlakások lakóiról. Kérem, megígérték, hogy folyatják, és nem folytatják a szociális bérlakás programját. Nagyon fájlalom, és kérem, számoljanak el a lelkiismeretükkel, ne a 1020 milli ós beruházásokról és lakásteremtésről, a szociális bérlakásokról is beszéljenek. Úgy gondolom, hogy több pénzt ígértek az önkormányzatoknak, így több maradna és több lehetőségünk lenne arra, hogy az ifjúságpolitikát helyben is támogassuk. Önök fiskális, re strikciós politikával elvonnak az önkormányzatoktól, ezért kevesebb jut helyben, és különösen Békés megyében a fiatalokra, gyermekekre. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez így nincsen jól! Önök előtt van a 2006. évi költségvetés, kérem, az ígéreteiket vegyék ko molyan, változtassanak. Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik TataiTóth András, az MSZP képviselője. Parancsoljon! TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönö m a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendelkezésemre álló idő sajnos nem elég arra, hogy arra a sok valótlanságra, amit az imént Pósán képviselő úr felsorolt, egyenként válaszolni