Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2624 fészekrakó program keretében felvehető támogatást, abból nyilvánvalóan olyan hajlékot nem lehet teremteni, olyan hajlékot nem lehet vásárolni, amely egy ilyen család számára a méltó és normális életkörülményeket biztosíta ni tudná. Beszéljünk tehát a jövőről, tisztelt képviselőtársaim. Reméljük, hogy a fidelitasosok által kidolgozott “Új nemzedék 2006” programot egy kormányzat az elkövetkezendő esztendő tavaszától meg fogja valósítani. Nagyon remélem, hogy a hátralévő idő szakban azok az indítványaink, amelyeket megteszünk, nem kerülnek leszavazásra a parlament által, mert tegnap is lett volna lehetőség, egyik képviselőtársammal nyújtottam be törvényjavaslatot az ifjúság számára nyújtandó állami források, állami támogatások növeléséről. Önök ezt az indítványt leszavazták. Nem először tették. Kár, higgyék el - a fiatalok számára kár. Azt kérem a szocialista padsorokban helyet foglaló fiatal képviselőtársaimtól, hogy valóban a fiatalok érdekeit tartsák szem előtt, és amikor a költségvetés vitájában olyan módosító indítványokról szavazunk, amelyek a fiatalok számára teszik lehetővé a forrásbővülést, akkor szavazzanak igennel, higgyék el, meg fogja érni! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Har rach Péter) : Az SZDSZ vezérszónokának, Gusztos Péter képviselő úrnak adom meg a szót. GUSZTOS PÉTER , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy, a házbizottság izgalmas, de a nyilvános ság elől rejtve maradó küzdelmeiben kevéssé jártas kívülálló megnézte azt, hogy a vitanap címe hogyan változott meg, akkor téves következtetéseket vonhatott volna le, hiszen a mai vitanap eredeti címe “A Medgyessy- és Gyurcsánykormány ifjúságellenes intéz kedései” volt, és ez szelídült odáig, hogy “Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” Nos, ha valaki nem tudja azt, hogy milyen politikai csetepaté zajlott a házbizottságban e körül a cím körül, akkor tényleg azt is gondolhatja, hogy valami olyasmi történt a nagyobb ellenzéki pártnál, mint amit tegnap Orbán Viktor pártelnök úr felszólalásából érzékelhettünk, hogy van némi hajlam valamifajta kompromisszumkész gondolkodásra, valamifajta olyan gondolkodásra, amel y képes elismerni azt, hogy a dolgok nem négyévente feketéről fehérre változó vagy fehérről feketére változó dolgok. Nem akartam idézeteket idecitálni, minden előttem szóló megtette, de amikor azt hallom Szijjártó Péter képviselőtársamtól, hogy a kormány h adat üzent az ifjúságnak és ezeket a fajta retorikailag némiképp túlhabzó (Szijjártó Péter tapsolva: Így van!) , semmiféle tartalommal nem bíró fideszes lózungokat hallom, akkor eszembe jut az a mondás, hogy a címváltoztatás ide vagy oda, úgy tűnik, tényleg igaz, hogy senki nem felejti el, hogy hová is ásta a csatabárdot. (10.50) Mi a mai vitanap célja? Az a célja, hogy beszélgessünk arról, mi minden történt ebben a parlamenti ciklusban az úgynevezett ifjúságpolitika területén, és mi minden történhetett voln a még. Egy ilyen vitában természetesen a mostani kormányzó és a mostani ellenzéki pártok is lehetőséget kapnak nemcsak ennek a négy évnek az értékelésére, hanem a jövőt illető elképzeléseik vázolására is. Ez lenne normál esetben egy ilyen vita menete. Féle k attól, hogy nem ez történik. Már a vezérszónoki körben kirajzolódni látszik az az ellenzéki magatartás, amely egész egyszerűen képtelen elfogadni, képtelen elismerni bármilyen eredményt abban az időszakban, amelyben a megszólalók éppen nem kormányon vann ak. (Vincze László közbekiált.) Magam háromnégy fontos területről szeretnék beszélni a liberális frakció nevében. Elsősorban természetesen kiemelten az oktatásról, a közoktatásról és a felsőoktatásról, hiszen mi, liberálisok, azt