Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - KORDÁS LÁSZLÓ foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
2615 szabályozzák a magyar oktatási rendszert, beépüljenek azok a munkaerőpiaci szempontú feltételek, ami ahhoz segít hozzá, hogy a fiatalok olyan piacképes tudással fognak majd rendelkezni, amikor kilépnek az iskola világából a munka világába, ami feljogosíthatja őket arra, hogy a nyílt munkaerőpiacon tudjanak állást találni. Összességében: olyan komplex megoldásokat igényel a fiatal pályakezdők munkanélküliségének a kezelése, amit több tárca együttműködésében kellett és kell megvalósí tanunk. Így az első és talán az egyik legfontosabb szempont, hogy meghirdettük a tárcánknál a “Közelebb az ügyfelekhez” programot. Ez azt jelenti, hogy az állami foglalkoztatási szolgálatot, tehát a munkaügyi kirendeltségeinket megpróbáljuk mindinkább mode rnizálni; modernizálni, hogy azoknak a rétegeknek is, akik ma hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon, személyre szabott szolgáltatásokat tudjunk biztosítani. Így nagyon fontos szempont volt ennél a modernizációnál az, hogy foglalkoztatási információs tanácsa dó irodákat hozzunk létre ezeken a kirendeltségeken, ahol nemcsak a pályakezdőkkel egy beszélgetéssorozaton lehet részt venni, hogy hogyan kell beilleszkedni a munka világába, sokkal inkább pályaorientációs tanácsadással is fel vannak szerelve ezek az irod ák, meg lehet tekinteni azon szakmák képes és szöveges összefoglalóit, ami adott pályaválasztásnál megkönnyítheti az egyénnek az ez irányú pályaválasztását. Nagyon fontos szempont volt, hogy a fiatalok körében elterjedt internetes hozzáféréssel is segítsük az ő pályakezdésüket, pályaválasztásukat. Így létrehoztunk egy honlapot is, ami az epalya.hu nevet viseli. Itt olyan információkat találhatnak a fiatalok, amik a pályakezdéshez, akár a pályaorientációhoz is hozzásegíthetik őket. Nagyon fontos még, hogy ez en az epalya.hu honlapon megjelentek már az európai uniós álláslehetőségek is, de nemcsak az álláslehetőségek, hanem a képzési lehetőségeket is figyelemmel lehet kísérni az Európai Unióban. A következő időszakban ismét egy nagyobb lendületet, nagyobb lépés t szeretnénk tenni ebbe az irányba, és még az idén több mint 300 új végponttal szeretnénk bővíteni ezeket az elérhetőségeket. Szeretnénk elérni azt, hogy a civil szervezetek, a foglalkoztatásban érdekelt civil szervezetek részt vegyenek ebben a folyamatban , és így is akár könyvtárakban, akár pedig más közösségi terekben lehetőség nyíljon arra, hogy internet segítségével akár állást lehessen keresni a fiatalok számára. Nagyon fontos lépéseket tettünk még abban is, hogy nemcsak a fiatalok információhoz jutásá val lehet segíteni a munka világába való beilleszkedést, hanem a munkáltatókat szeretnénk olyan helyzetbe hozni, hogy támogatásokkal, járulékkedvezményekkel érdekeltté tegyük őket abban a folyamatban, hogy alkalmazzanak pályakezdő munkanélkülieket. Ilyen v olt például az október 1jétől elindult Startprogram. (10.10) A Startprogramnak az a lényege, hogy annak a foglalkoztatónak, aki pályakezdő fiatalt alkalmaz, a bérekre rakódó körülbelül 34 százalékos adó- és járulékterheknek az első évben mindö sszesen csak a 15 százalékát kell megfizetnie, a második évben pedig a 25 százalékát kell megfizetnie. Fontos elem ebben a programban, hogy egymás után több foglalkoztató is igénybe veheti ezt a fajta kedvezményt, tehát így próbáljuk őket arra ösztönözni, hogy fiatal pályakezdőket alkalmazzanak. Fontos megjegyezni azonban azt is, hogy ennél a kedvezménynél célszerűbb figyelembe venni a munkakezdés időpontját. Számos esetben felhívtuk a fiatalok figyelmét arra is, hogy akkor érdemes kiváltani az APEH kirende ltségein a Startkártyát, amikor már elérhető közelségben van a munkahely, hiszen a két év attól a pillanattól indul, amikortól kiváltódik a Startkártya, illetve megigényli a fiatal a Startkártyát. Szerintünk ezért is nagyon fontos mutatószám számunkra a z, hogy az elmúlt egy hónapban közel 4850 Startkártyát igényeltek a fiatalok, ami azt jelenti, hogy van érdeklődés a fiatalok körében, felkeltettük az érdeklődést mind a fiatalok körében, mind pedig a foglalkoztatók körében, hogy éljenek ezekkel a kedvezm ényekkel. Tehát tudjuk, mit kell tenni, megtettük az első lépéseket abba az irányba, hogy a fiatal pályakezdők munkanélkülisége csökkenjen Magyarországon, ezt az utat kívánjuk járni a következő