Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 4 (261. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
2346 Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Pokorni Zolt án képviselő úrnak, Fideszfrakció. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Urak! Hallva, hallgatva a költségvetés vitáját mondhatom, mindig az jut eszembe, hogy vane értelme ennek a vitának. Szerdán meghallgattuk a pénzügyminiszter ura t, utána Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék elnökét, aki a maga udvarias módján, de azért azt mondta el, ha értettük, hogy azok az alapok, amelyeken ez a költségvetés nyugszik, legalábbis erősen vitathatók. (10.00) Ezzel együtt persze jó lelkiismerette l és meggyőződéssel vitatkozunk apró, kisebbnagyobb kérdésekről. Mi mást tehetnénk? De mégis, ott van bennünk az az érzés, hogy nem járunke úgy, mint aki használt autót vásárol, és nézi, hogy a kilincs dukkózása jóe, és karcmentese az ablakfelhúzó gomb , miközben az alváz már szétrohadt, a rozsda megette. Mert azok a makrogazdasági adatok, amelyek az egész költségvetés kereteit megszabják, bizony eléggé óvatosságra intenek valamennyiünket, kormánypártiakat és ellenzékieket is. Megértem, hogy nehéz ilyen körülmények között valóban elfogadható, az ágazatok, civil szervezetek, netán még az ellenzék igényeit is kielégítő költségvetést letenni az asztalra - nem könnyű. Őszintén szólva, amikor mi voltunk kormányon, '98 és 2002 között, rettenetesen utáltam a köl tségvetési vitát, mindig azon gondolkoztam, hogy na, most kéne lemondani, mert azoknak a céloknak, szándékoknak, terveknek, amiket az ember őrizget a lelkében vagy a fejében, bizony egy költségvetés csak elenyésző töredékére ad fedezetet, lehetőséget. Tehá t az oktatási költségvetést nézve azt látom, hogy azzal együtt, hogy nagyon meg kell nézni minden fillér helyét, ahogy önök fogalmaztak, nagyon fegyelmezettnek kell lenni a költségvetésnek, mégis arra tennék kísérletet, hogy ajánljam, gondolják meg. Gondol ják át ezt a pontot még egyszer, mert nem nagy összegekről van szó; nem száz, ezermilliárdos kiadásokról, amelyek az egész magyar gazdaság állapotát meghatározóan érintik, de a jövő és a gyerekek szempontjából ezek nagyon fontos területek. Persze, spóroln i kell, takarékosnak kell lenni, de az, amit önök a kollégiumokkal terveznek jövőre, nagyon csúf dolog. Nem lehet azt csinálni falusi gyerekekkel, akiket a szüleik taníttatnak, iskolába küldenek, ami itt jövőre fölsejlik. Nem lehet egy tanév során elvenni 200 ezer forintot gyerekenként a kollégiumok üzemeltetéséből. Annak ára lesz! Az nem gördül át, azt nem tudják megoldani valahogyan az önkormányzatok. Ráadásul az önkormányzatok általában nem nagyon tesznek be pénzt a kollégiumok működtetésébe, mert minden kinek jár oda a gyereke, csak éppen annak az önkormányzatoknak a lakói nem járatják oda, ahol a kollégium van. Ezért kell arra törekedni, hogy a kollégiumot teljes egészében fedje le a központi költségvetés támogatása, mert a fenntartó önkormányzat affinit ása, szándéka, hogy kiegészítse a központi normatívát, minimális - mindig is az volt; a mi időnkben is, most is. Az, amit itt, ezen az egy ponton látunk, nagyon aggodalmas. Megértem, hogy spórolni kell, de a legszegényebb emberek, túlnyomó többségükben nag yon elesett, sokszor munka nélkül lévő családok, nagyon sok cigány család, kistelepüléseken élnek. A legkiszolgáltatottabb helyzetben, a leglehetetlenebb helyzetben ők vannak. Ehhez képest azt javaslom, hogy fontolják meg, érdemese azt tovább csinálni, ho gy a kistelepülési iskolákat, óvodákat ilyen méltánytalanul, ilyen durván kezelik. Nem nagy összegekről van szó, de egy falu sorsa két dolgon múlik vagy áll: vane munkahely, és egyből utána a következő, hogy vane óvoda. Míg a felnőtt szülőpár munkáért ha jlandó 2030 kilométert is buszozni, autózni, addig a gyerekét ennek már nem teszi ki. És ha nincs óvoda, akkor elmegy onnét, bemegy a városba, maradnak otthon az öregek. Nem akarhatjuk, önök sem akarják, hogy egy szociális otthon legyen a magyar falu, hog y
