Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2281 A másik felvetésem Wiener György képviselőtársamhoz, hogy természetesen minden képviselő ahhoz a témához szól hozzá, ami a szívéhez a legközelebb áll. Az én szívemhez legközelebb az információs társadalomnak a kiépítése áll, és én úgy gondolom, hogy az információs társadalom Magyarországon való kiépítése a gazdaságnak egy lökést tudna adni, egy gazdas ági boomot tudna előidézni. Ezért szorgalmazom például azt, hogy végre dőljön el, hogy az Informatikai Minisztérium és a MeH között a hatáskörök hogy történnek, az elmúlt három évben rengeteg vita volt erről, végre ne mindenből kettőhárom legyen Magyarors zágnak, hanem legyen egy, de az működjön. Tehát tulajdonképpen ezért is szólaltam fel én a vitában. Viszont folytatva a fölszólalásomat: Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője tegnap néhány gondolatot mondott, ezek közül, ami az én számomra fontos, néhánya t szeretnék Wiener György képviselőtársamnak válaszképpen elmondani. Én úgy látom, hogy a kiadási oldalon az ígéretekkel szemben a megállíthatatlanul növekvő hiány ellenére a kiadások csökkentésére érdemi lépések nem történnek. A költségveté s, ugyanúgy, mint az előző három évben, szürke, érdemi üzenetei nincsenek. És még egy fontos gondolat: a Magyar Demokrata Fórum az euró 2010es bevezetését fontos dolognak tartja, ezért javasolta azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő letelt ét.) , hogy vonják vissza a költségvetést, és nyújtsák be új sarokszámokkal. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz. DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Wiener György képviselőtársam felszólalására szeretnék néhány gondolattal reagálni. Az első: azt hiszem, teljesen nyitott ajtókat döngetett, nem mi kértük, hogy ilyen áttekinthetetlen folyamban menjen ennek a költségvetési javaslatnak a vitája. Én azt hiszem, hogy egyértelműen valamennyiünk közös megelégedésére számíthattak volna kormánypárti képviselőtársaim is, hogyha a házbizottságban azt viszik keresztül, hogy temat izáltan folyjon a vita, hiszen részben azok lettek volna jelen a vitánál, akik az egyes témáknak az ismerői, másrészt pedig sokkal jobban követhető lett volna mind a televízióban, mind a rádióban a vita menete. De azért néhány gondolatot engedjen meg, képv iselőtársam, a magyar gazdaság növekedéséről is! Én úgy gondolom, a magyar gazdaság növekedését elszakítani a költségvetés helyzetétől, Magyarország globális megítélésétől nem lehet, ez az alapvető probléma. És az nagyon jó, hogy a magyar gazdaság a dupláj ával növekszik, mint az Európai Unió, de azért azt jegyezzük meg, hogy azt a többletet, amivel az Európai Unió régebbi tagjai rendelkeznek, munkabérben, nyugdíjban, szociális, oktatási támogatásban és más felhalmozott javakban, mi még ezzel a dupla növeked éssel is csak nagyon hosszú évek, évtizedek után tudjuk lefaragni. Tehát ahhoz, hogy az olló - ahogy mondani szokás - záruljon a régebbi tagok meg az új tagok között, ahhoz értelemszerűen az kell, hogy mindazt, ami a magyar gazdaságban fejlődési ütemként b iztosítható, ami benne van, azt minél jobban, közös akarattal próbáljuk meg kihámozni és megcsinálni. És még egy dolog: akik itt vannak, és költségvetéssel vagy gazdasággal behatóbban foglalkoznak, azok azért tudják, hogy az, hogy a magyar adósságállományn ak egynegyede külföldi adósságállomány, csak egy jelzőszám (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , bizony, az a háromnegyed... Ezt majd egy következő kétpercesben fogom akkor, elnök úr, kifejteni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :