Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz):
2263 hogy tapasztalatlan, érzéketlen, luxuskormány által kapkodva összehozott, kártyavárként összeomló költségvetésről van szó, amit most tárgyal a parlament. Ezt azért is leh et jól megfogalmazni, mert ha az ÁSZjelentésnek bizonyos lényeges mondatait kiragadjuk, ami a költségvetés kockázatáról szól és a hiánycél megjelöléséről, akkor el kell fogadnunk, hogy az ÁSZ eléggé tapasztalt és jártas a véleménynyilvánításában, hiszen e zeket leírta az elmúlt években többször is. (Kovács Tibor: Főleg a Fideszkormány idején!) És ha visszaemlékszünk arra, hogy azok a hiánycélok, amelyeket a Medgyessykormány, amelyik szakértő kormánynak nevezte magát, összeállított, vagy akár ha a tavalyi költségvetés összeállításánál nézzük az idei évet, látjuk, hogy mindig megbukott, mindig annyira alultervezték ezt a hiánycélt, ami egyszerűen tarthatatlan volt, és nem tudta a kormányzat betartani. Akkor most miért ne mondhatná azt az ellenzék, hogy ez a költségvetés, amelyet önök alkottak, és ilyen állami számvevőszéki vélemény van mögötte - ráadásul mindannyian látjuk, hogy vannak olyan költségvetési sarokszámok, ahol nincsenek is számok, csak pontok vannak, amiből ki tudja, hogy milyen számok fognak kis ülni a költségvetés elfogadásának a végére , hogyan lehet így egyáltalán egy éves költségvetést tervezni. Én azt gondolom, hogy amikor Szabó Zoltán képviselő úr azt mondta, úgy fogalmazott nagyjából, felírtam, hogy nem kellene az embereket ostobának nézni , vagyis ostobának nézni a választókat, én azt gondolom, hogy ez igazából az önök kormányára és önökre vonatkozik. Beállítani így egy költségvetést...! Ezt lehet látni, hogyha mindenki otthon egy családi költségvetést készít, akkor nagyjából meghatározza a zokat a számokat, amiből az éves költségvetését, a bevételeit létre tudja hozni, és ahhoz képest fogja kikalkulálni a kiadásait; szerintem egy ország költségvetése sem más, csak nagyban, kicsit bonyolultabb rendszer, mint egy családi költségvetés. Én úgy g ondolom, hogy felelőtlen az a család, az az apa és az az édesanya, aki lényegesen többet költ, mint amennyit egyáltalán bevételként realizálni tud, és úgy tűnik, hogy önök borzasztóan felelőtlenek, borzasztóan felelőtlenek, mert a költségvetésben meghatáro zott 1533 milliárd forint hiány borzasztó magas, és ezt a hiányt valakinek ki kell fizetni. Kinek kell majd kifizetni ezt a hiányt? (Dr. Wiener György: Elmondom!) Wiener képviselő úr majd biztos el fogja tudni mondani. Én úgy gondolom, hogy ez az a hiány t öbbek között, amiből az állam adóssága ilyen drasztikusan felugrott, több mint 13 ezer milliárd forintra. (Dr. Wiener György: Tizenkettő!) Nekem van három gyerekem, képviselőtársaim, öten vagyunk a családban, ez azt jelenti, ha lefordítom a családomra, hog y nekem van 6,5 millió forint adósságom, amit részben önök növeltek meg drasztikusan. Én azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan, és azért is elfogadhatatlan, mert emögött nem látszik semmiféle kormányzati gazdasági koncepció. (18.20) Szeretnék visszautalni még egyszer arra, amit ma már egyszer megtettem, hogy a 2002es kormányváltásnál - vissza lehet lapozni a parlamenti jegyzőkönyveket, a bizottsági jegyzőkönyveket - mit nyilatkozott Medgyessy miniszterelnök úr és a pénzügyminisztere: hogy a gazdaság jó áll apotban van. Vannak tartalékok. Lehet az ígéreteket törleszteni. Ki lehet osztani a száz lépés programokban azt a pénzt, amit az előző kormány takarított meg és forgatott meg. (Dr. Wiener György: 409 milliárd!) Elnézést, Wiener képviselő úr, szót lehet kér ni. Addig lapozza vissza a 2002es jegyzőkönyveket, hogy Medgyessy miniszterelnök úr, László pénzügyminiszter úr miket nyilatkozott ott a pulpituson Kuncze elnök úrral együtt: hogy lehet osztani a pénzt, lám, mert a Fidesz jól gazdálkodott, megy a gazdaság , az emberek, a vállalkozók önbizalommal voltak tele, és van pénz. Képviselő úr, innen indul az alaphelyzet. Önök eltöltöttek kormányon három és fél évet. És hova jutottunk? Szabó képviselő úr tőlünk kéri a megoldást, hogy a Fidesz ne csak költekezzen, han em mondja meg, hol a bevételi oldal. Olyan szépen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy harmadik osztályban az általános iskolás gyerekek is megtanulják, hogy van a bevétel mínusz kiadás, ott a hiány. De azt a hiányt vissza kell fizetni, mint mondtam.