Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
2259 államháztartás mennyi bevétellel számolhat. Ez a bevétel önök szerint még túlzottan sok is, hiszen radikálisan csökkenteni kéne az adókat, mondta az önök pártjának elnöke néhány hete a Hősök téri dzsemborin. A másik szám a hiány. A jövő évre tervezett hiányt a kormány egy meghatározott számban, a GDP 4,7 százalékában határozta m eg. Ez a hiány önök szerint egyrészt alul van tervezve, mert sokkal nagyobb lesz, másrészt, még ha ennyi lenne, akkor is túl sok lenne, és jobban kéne csökkenteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha tehát a bevétel annyi, amennyi, vagy legfeljebb kevesebb lehet , ha a hiány annyi, amennyi, vagy legfeljebb kevesebb lehet, akkor a kiadásra nem mondhatjuk, hogy az viszont legyen sokkal több. Önök viszont, tisztelt képviselőtársaim, a nap folyamán lényegében kizárólag arról beszéltek, hogy mely költségvetési tétellel kéne nagyobb kiadási összeget betervezni. Még ezen is túlment Babák képviselőtársunk, aki az imént azt mondta, hogy nagy a túlköltekezés, megfeledkezve róla, hogy körülbelül egy órával korábban helytelenítette az oktatásra, különösen a közoktatásra szánt kiadások alacsony voltát, majd azt követően, hogy azt mondta, nagy a túlköltekezés, két perccel azt mondja, hogy túl kevés pénz megy állami bérlakásépítésre, támogatásra, tudom is én micsodára. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet ennyire ostobának nézni a zokat a választópolgárokat, akiknek a szavazataira a jövő évi választáson számítunk. Nem lehet elhinni, hogy az a választó, aki a reménybeli képviselőjétől azt hallja, hogy túl nagyok a kiadások, ezért tessék még erre, erre és erre pénzt adni, az a választ ó el fogja hinni, hogy ezt az ő képviselője, képviselőjelöltje komolyan gondolja. Tisztelt képviselőtársaim, ez egy szemellenzős politika. Máshonnan is megközelíthetjük a kérdést. Nem tudom, hányadszor idézték önök azt a - talán Kóka miniszter úrtól szárma zó - szlogent, hogy dübörög a gazdaság. Igen, tisztelt képviselőtársaim, a magyar gazdaság igen, legalábbis európai összehasonlításban mérve igen gyorsan növekszik. Mindazonáltal jövőre a legoptimistább elemzők sem várnak 4,3 százalékosnál nagyobb gazdaság i bővülést. Ha tehát legfeljebb ennyivel bővül jövőre a gazdaság, és az ez évi, a GDP 38 százalékát kitevő jövedelemelvonást csökkenteni akarjuk a GDP 36,3 százalékára, ez, tisztelt képviselőtársaim, annyit jelent, hogy a bevétel nem lehet jövőre több, vag y még valamivel kevesebb is lesz, mint idén. Ehhez képest a jövő évre tervezett kiadások az ez évi költségvetésben megtervezett kiadásokat 6 százalékkal haladják meg. Ha ezeket a kiadásokat növelni akarjuk, akkor a hiány növekedni fog, amelyet önök, egyébk ént nagyon helyesen, oly igen nagyon kárhoztatnak. (18.00) Tisztelt Képviselőtársaim! Jövőre, hogy most már valamit ne csak általában a költségvetésről, de az oktatási kiadásokról is beszéljek, az oktatási kiadások - és ígéretemnek megfelelően most már az ez évi költségvetést a jövő évi költségvetéssel próbálom összehasonlítani - 5,3 százalékkal lesznek magasabbak, mint amennyit idén megterveztünk. Ez az alapfokú oktatásban, illetőleg az iskolára való felkészítésben a kiadások szinten tartását jelenti, a kö zépfokú oktatásban a kiadások 3,5 százalékos növelését jelenti, a felsőfokú oktatásban pedig a kiadások 9,5 százalékos növekedését jelenti. Ellenzéki képviselőtársaink több ízben nekünk szegezték a kérdést, hogy ugyan miért beszélünk mi itt 2002ről meg az elmúlt négy esztendőről. Vállalva, hogy a rosszallásukat ki fogom vívni, én most megint erről fogok beszélni, tudniillik ez a költségvetés a jelenlegi kormánytöbbség megbízatása idején az utolsó költségvetés, amit benyújt. Ezzel a költségvetéssel magunk m ögött tudunk egy négyéves folyamatot, érdemes összehasonlítani, hogy ezalatt a négy év alatt hová jutottunk. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami az oktatást illeti: ezalatt a négy év alatt az oktatásra fordított kiadások 69,8 százalékkal növekedtek. Ezen belül az iskolai előkészítésre és az alapfokú oktatásra fordított kiadások 71,2 százalékkal, a középfokú oktatás kiadásai 113,6 százalékkal, tehát jóval több mint megduplázódtak, a felsőfokú oktatásé pedig 56,8 százalékkal bővült ezalatt a négy év alatt. Ha ezek et a növekedéseket a négy évre számított összesített mintegy 18 százalékos inflációval