Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
2242 a tervezett kiadási előirányzatok alakulását ól függ, hanem a jövőbeni kötelezettségvállalások nagyságától, a programok megvalósulásának az ütemétől, az elszámolhatóság, a szabályszerűség helyzetétől, és végül, de nem utolsósorban a hazai társfinanszírozási források rendelkezésre állásától. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2005. évi eddigi tények és az év végéig ígért összesen várható teljesítés - mintegy százmilliárd forint - alapján az EUs támogatások 2006. évre tervezett 223,3 milliárd forint összege nem tűnik megvalósíthatónak, különösen annak a fény ében, hogy az intézményi zavarokon túl a kifizetések elmaradását az államháztartási hiány miatti visszatartás okozta. (16.40) Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, a jövő évi költségvetés továbbra sem tartalmazza - az Állami Számvevőszék figyelmeztetése ellen ére sem - a gazdáknak járó területalapú támogatás nemzeti önrészét, a 2006. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 110,5 milliárd forint nem tartalmaz forrást a 2006. évi nemzeti kiegészítő támogatásra, ezért a tárca a 2004. és a 2005. évi gyakorlat nak megfelelően kereskedelmi bankok közreműködésével történő előfinanszírozásra kényszerül. Ez azt jelenti, hogy a tárgyévi kötelezettségeket nem tárgyévre tervezett előirányzatok finanszírozzák, hanem ezek a következő évek költségvetését terhelik. Tisztel t Képviselőtársaim! Végül feltehetjük a kérdést: mennyiben hiteles az uniós források felhasználása kapcsán a jövő évi költségvetés? De úgy is kérdezhetnénk: vajon mennyiben garantálja a 2006os költségvetés a korábbi problémák orvoslását, a pályázók helyze tének a javítását, ami egy közös ügye az Országgyűlésnek? Úgy hiszem, a választ könnyen megkaphatjuk, akár Brüsszelt kérdezzük, akár az érintett hazai szervezeteket, önkormányzatokat, vállalkozókat, egyáltalán az uniós pénzekre pályázókat. Köszönöm, hogy m eghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre Babák Mihályé a szó. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nem szeretnék a hazugság csapdájába sem esni, szeretném, hogyha Vojnik Mária álla mtitkár asszony elővenné - és mindenki, aki szólt e kérdésben - az Állami Számvevőszék jelentését a 2006. évi költségvetési javaslatról. A 138. oldalon, nem vagyok egészségügyi finanszírozási szakember, úgyhogy bocsásson meg, de a 3.3.3. pont alatt a követ kező áll: gyógyítómegelőző egészségügyi ellátás, a legnagyobb kockázatnak tartjuk, hogy a kassza 2006. évi összege a 2005. évi várható teljesítéshez viszonyítva 33 milliárd 745 és a többi, és a többi. Ez kevesebb, és csökkent 660 ezer 892,2 milliárd forin tra. (Sic!) Nézze, Mária, államtitkár asszony (Dr. Vojnik Mária nevet.) , a 138. oldalon van, itt kell megkeresnie! Ezt az összeget emlegettem, hogy csökken, és kockázatos. Kérem, az Állami Számvevőszékkel vitatkozzon! Ha átlátható költségveté st biztosítanak számunkra, akkor úgy gondolom, hogy szakmai vitát is lehet e kérdésről folytatni. Az viszont tény, továbbra is megerősítem, hogy önök több esetben nem mondanak valós számokat. Szabó képviselő úr mindig biztosít minket arról, hogy milyen jó a közoktatásnak, és mennyit fejleszt ez a kormány. Tisztelt Hölgyek, Urak! Négy év eltelt, többet kell adni, mert volt infláció, és mi a francnak van egyáltalán Magyarországon kormány, felelős kormány, hogyha nem tud többet és jobbat adni?! Ezt mindenkitől elvárják, nemcsak a mostani kormánytól, mindenkitől, hogy lehetőleg többet és okosabban költsön. De ezt tudomásul kell venni. Fontosak, Wiener képviselő úr, a trendek, de nem abból élünk, azok csak arra jók, hogy helyes következtetéseket vonjunk le. Amiko r 2005öt 2006tal kell összehasonlítani, akkor arról kell beszélni, és nem korábbról. Tisztelt Hölgyek, Urak! Úgy gondolom, hogy tennünk kell a dolgunkat, mégpedig helyesen.