Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 3 (260. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
2141 legyen. Mert olcsó bérekben nem akarunk, és hozzátenném, nem is tudunk versenyezni. Ahol erősek vagyunk, az a kreativitásunk, a tapasztalatunk, a tudá sunk, a fejlettebb termékek előállítása, ez a magyar gazdaság igazi terepe. Azt mondtam a bevezetőben, hogy a harmadik célunk az, hogy dinamikus fejlődés legyen, és azt is, hogy ezt az integráció nyújtotta lehetőségek kihasználásával képzeljük el. Magyaror szágnak van egy hihetetlen nagy előnye: az az előnye, hogy a keletközépeurópai országok közül a legerősebben integrálódott az Európai Unió gazdaságába. Ez már az uniós tagfelvétel előtt is így volt. Az utolsó években már a magyar gazdaság export- és impo rttevékenységének 60 százaléka az akkori 15 tagállammal szerveződött és bonyolódott. Ez egy olyan erős integráció, olyan erős alap, ami jó feltételeket biztosít a fejlesztéshez. Sőt, azt gondolom, hogy az integráció adta lehetőség bővül is, mert Románia rö videsen tagja lesz az Európai Uniónak, és így létrejön az Európai Unió legnagyobb gazdaságiföldrajzi egysége, az Alföld, Partium és Erdély gazdasági régió. Ez az összefüggő gazdaságiföldrajzi egység teljes termelési vertikum lesz nagy piaccal és sokoldal ú gazdasággal. A magyar gazdaságpolitikának ezt a lehetőséget is ki kell használnia. A negyedik célunk, hogy igazságosabb legyen a közteherviselés, és méltányosabb legyen a támogatás. Igen, a versenyképesség növelésével kapcsolatos döntéseket egy átgondolt , komplex jóléti politikával szükséges kiegészíteni, olyan politikával, amely egyrészt differenciáltan kezeli a különböző szociális rétegeket rászorultságtól függően, másrészt produktívan hozzájárul a köztársaság, az egész társadalom jólétéhez. A jóléti re ndszerek legyenek átláthatók és ellenőrizhetők, kövessenek világos elveket! A politika feladata, hogy megfogalmazza ezeket az elveket, amelyek mentén összeegyeztethetők az átláthatóság és ellenőrizhetőség követelményei azzal, hogy a támogatások kellőképpen illeszkedjenek a különféle élethelyzetekhez és igazságossági, méltányossági elvárásokhoz. A családtámogatási rendszer átalakításával a kormány ebbe az irányba lép. Ebben az esetben a cél a kettős méltányosság elvének megfelelő támogatási rendszer irányába tett lépés, mert ekkor a támogatás a gyermekneveléshez mint társadalmilag fontos érték létrehozásához járul hozzá. Ez egyrészt azt jelenti, hogy ahol több gyermek van, legyen nagyobb a támogatás, másrészt két azonos nagyságú család közül jusson több támog atás annak, akinek kisebb a jövedelme, nagyobb a megélhetési gondja. Tisztelt Országgyűlés! Azok a célok, amelyeket a Szocialista Párt fontosnak tart a költségvetésben, megvalósítható célok. Ezek szerepelnek a négy évre szóló adóelképzelésekben, ezek szere pelnek a nyugdíjrendszer átalakításában, és ezek közül a 2006. január 1jén megvalósuló - nevezhetnénk így - fordulat jellegű változások is ezt szolgálják. Mert fordulat jellegűnek tartom, hogy hosszú évtizedek után az általános forgalmi adó kulcsát 25ről 20 százalékra csökkentjük; mert fordulat jellegűnek tartom a minimálbér jelentős emelését és annak iskolai végzettséghez kötését; és igen, fordulat jellegűnek tartom a családi pótlék jelentős megnövelését. Ezek az intézkedések 2006. január 1jén életbe lé pnek. Az a kérdés tehát, hogy a megvalósítás feltételei adottake. A mai adatok és számok alapján látható, hogy igen, mert a gazdasági növekedés jelentős, nemcsak önmagában a 4 százalék várható növekedés, hanem ennek az európai országokhoz való viszonya is jelentős és jó feltételt jelent, másrészt látható a magyar gazdaságban az a dinamizmus, amely a bővülő beruházások és a növekvő export révén évekre előre biztosítja a megfelelő jövedelmeket, és az is, hogy a külföldi befektetők és a hazai megtakarítók szá mára is jó befektetési terület Magyarország. Ezért tudunk olyan költségvetést készíteni, amely egyszerre szolgálja a foglalkoztattak számának bővülését, a versenyképesség növelését és a fenntartható növekedés társadalmigazdasági infrastruktúrájának folyam atos fejlesztését, vagyis megalapozott összhangot teremtünk a szükségletek és a lehetőségek között. Kérem, hogy ezt a költségvetést önök is támogassák. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)