Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ÉLŐ NORBERT (MSZP):
2123 Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalás ra következik Élő Norbert, a Magyar Szocialista Párt képviselője. ÉLŐ NORBERT (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elősegítie a 2006os költségvetés a maastrichti kritériumok teljesülését 2008ra? Mik azok a pontok, amike t ki lehet emelni, amelyek elősegítik azt, hogy 2010re az euró legyen Magyarország fizetőeszköze? A szociáldemokrataliberális kormánykoalíció által benyújtott 2006os költségvetés a versenyképesség, a felzárkózás és a társadalmi igazságosság költségvetés e. 2006ban a GDP 4 százalékkal nő, az infláció csak 2,1 százalékkal emelkedik, a folyó fizetésimérleghiány csökken, az államadósság GDParányos hiánya csökken, a bürokrácia csökken, az autópályák hossza megduplázódik. Három olyan elemet emelek ki, ami a maastrichti kritériumok szempontjából nagyon fontos, ezek a versenyképesség, a társadalmi igazságosság és az adósságszolgálat alakulása. A versenyképesség szempontjából az egyik legjelentősebb kormányzati program az autópályaépítés. 20022006 között a har madik Magyar Köztársaság legnagyobb sztrádaépítése valósul meg, 448 kilométerről 930 kilométerre emelkedik a magyar autópályák hossza. Az autópályák közelsége ösztönzi a vállalkozások betelepülését, a helyi vállalkozások piacának kinyitását. Nő az idegenfo rgalom is. A vidék Magyarországa bekapcsolódik immanensen az ország vérkeringésébe. Meggyőződésem - a spanyol és az ír példa is azt mutatja , hogy az autópályaépítés segíti a GDP növekedését, emeli a foglalkoztatás mértékét. A társadalmi igazságosságot a 2006os program az áfacsökkentésben valósítja meg. Az áfacsökkentés legjelentősebb hatása piacgazdasági viszonyok között az infláció csökkenése. Az 5 százalék áfacsökkentés lehetővé teszi a GDP növekedését, ugyanis ugyanannyi jövedelem mellett többet költ het a lakosság, a vállalkozások árukra és szolgáltatásokra, beruházásokra. Jövőre 160 milliárd forint marad a lakosság és a vállalkozások, illetve az önkormányzatok zsebében csak az áfacsökkentésből kifolyólag. Az áfacsökkentés a lakásmobilitást is segíti, ami egyébként a 2001. évi 28 504ről 2004re már 43 913ra emelkedett, és várható, hogy még tovább fog növekedni az új lakások építése. Az áfa, a szegények adója most végre csökkentésre kerülhetett. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok is több beruházás t és szolgáltatást valósíthatnak meg ugyanannyi pénzeszköz rendelkezésre állása mellett. Egyébként a benzinár csökkenésében, illetve a most bejelentett áfacsökkentésekben már látjuk az áfacsökkentés hatását. A legneuralgikusabb pont az államadósság kérdése . A jótékony inflációcsökkenés és az ezt követő kamatcsökkentés lehetővé teszi, hogy az államháztartás 2005. évi 880 milliárd forintos adósságszolgálata 835 milliárd forintra csökkenjen. Az államadósság növekedési üteme csökken, a GDParányos államadósság 58,5 százalék lesz emiatt. Meg kell jegyezni, hogy megítélésem szerint a 2004ben elhibázott jegybanki kamatpolitika miatt mintegy 3 százalékkal, 2005ben pedig mintegy 1,5 százalékkal magasabb volt az MNBalapkamat és ezáltal a piaci kamat is, mint azt a kamatprémium indokolta volna. (22.10) Ez azt jelenti, hogy éves átlagban 2004ben mintegy 270 milliárd forinttal, a GDP 1,3 százalékával nagyobb hiány volt, 2005ben pedig mintegy 141 milliárd forinttal nagyobb, ami a GDP 0,6 százaléka. Ennyivel kevesebb l ehetne ma a GDParányos hiány, ha az MNB monetáris politikája a szakmai követelményeknek megfelelt volna a múltban. Ma már az új monetáris tanács gyorsabban és adekvátabban reagál a folyamatokra, a szakmaiság jelentősen növekedett, ezáltal reménykedünk, ho gy a hiánynövekedés az elhibázott szakmaiság miatt már nem fog folytatódni. Azt sem állom meg, hogy ki ne mondjam, amit nagyon sokan mondanak, hogy az a tevékenység, amit az MNB elnöke az autópályaépítkezések elszámolása kapcsán tett, kimeríti a hazaárulá s fogalmát. Hiszen egy átmeneti gazdaságban a beruházások elszámolása igenis lehetővé teszi a