Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 2 (259. szám) - Jüttner Csaba (SZDSZ) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mikorra várható a 41. számú főút Vásárosnamény és Beregsurány közötti szakaszának rekonstrukciója?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: - ELNÖK (Harrach Péter): - JÜTTNER CSABA (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter:
2050 ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Kóka János miniszter úrnak. DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 41. sz ámú főút fejlesztése több okból is megkülönböztetett figyelmet kapott az utóbbi években. Ez a főút nemcsak azért fontos, amilyen szempontokat ön is joggal említett, hanem kiemelt szerepet tölt be az árvíz elleni védekezésben is, és persze a tranzitforgalom ban is - mivel végpontja a magyarukrán határon működő beregsurányi átkelőhely , a nyíregyházi agglomerációs forgalom lebonyolításában és az ország beregi térségének megközelítésében. Míg '98 és 2002 között mintegy 2,3 milliárd forint összegben került sor a főút különböző szakaszainak korszerűsítésére, addig 2003 és 2005 között több mint 4,5 milliárd forintot költöttünk a 41. főút beregsurányi határátkelőhelyhez vezető szakaszainak felújítására, és a Nyíregyháza és Oros közötti nyomvonalának négysávosításá ra. A 2015ig szóló országos közúthálózatfejlesztési program tartalmazza a 41. számú főút VásárosnaményBeregsurány közötti szakaszának korszerűsítését, 20062007. évi megvalósításra 2,5 milliárd forint becsült költséggel. A programhoz kapcsolódóan állami és európai uniós források bevonásával kívánjuk finanszírozni a 41. számú főút vásárosnaménygergelyiugornyai körforgalom megvalósítását, a főút Vásárosnamény és Beregsurány körfogalmi csomópont közötti szakaszának kiépítését, és a CsarodaBeregsurány szak asz felújítását. (16.30) Összességében tehát a főút felújítása és fejlesztése érdekében a közlekedési tárca néhány év alatt közel 7 milliárd forint beruházássorozatot valósított meg. A képviselő urat arról tudom tájékoztatni, hogy a főút további fejlesztés ére a szükséges tervek rendelkezésre állnak, az előkészítés jó ütemben halad, és a rendelkezésre álló pénzügyi forrásoknak megfelelően ütemesen valósul meg az elkövetkezendő években. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (Har rach Péter) : A képviselő úr viszontválasza következik. JÜTTNER CSABA (SZDSZ) : Köszönöm, miniszter úr. A tákosiak nevében is köszönöm, akik ha hallották ezt a választ, akkor legalább bizakodva várhatják, hogy ez az általuk igen veszélyesen megélt útszakasz hamarosan rekonstrukció alá kerül, és megteremtődik az a szükséges biztonság, ami a településeken belüli mozgáshoz feltétlenül kell. Köszönöm megtisztelő válaszát. ELNÖK (Harrach Péter) : A miniszter úr egyperces viszontválasza következik. DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter : Szeretném tájékoztatni még a képviselő urat a megvalósítandó beruházások jelenlegi állásával kapcsolatban. A 41es számú főút idézett körforgalmi átépítése becsült költsége 250 millió forint. Ehhez engedélyezési tervvel rendelkezünk. Az engedélyezési eljárást megkezdtük. A főút Vásárosnamény és Beregsurány körforgalmú csomópont közötti szakasza korszerűsítésének engedélyezési tervei elkészültek; engedélyezési eljárás van folyamatban. Tizenhat kilométer hosszú szakaszon á tépítésre kerül 7 darab híd is. Az építési munkák becsült költsége 2 milliárd forint. A 41es számú főút CsarodaBeregsurány közötti szakaszának rekonstrukciójára Interregpályázatot kívánunk benyújtani. A beruházás becsült költsége 250 millió forint.