Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 24 (257. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
1702 megtakarítással nem rendelkeznek, de megfelelő jövedelemmel bírnak ahhoz, hogy a felvett hiteleket törlesz teni tudják. A kezesség olyan fiatalok számára is elérhetővé teszi az első lakás megszerzését, akik a hitel biztosítékaként a megvásárolt, lakással terhelt jelzálogon túl nem tudnak más ingatlanfedezetet biztosítani és felajánlani. (14.20) Az igazságosság jegyében az állami kezességvállalást a Fészekrakóprogram kedvezményezettjei közül azok a fiatalok vehették igénybe, akik még nem töltötték be 30. életévüket. A Fészekrakó plusz program ezt a korhatárt 35 évre emelte. Egyszerű ez a jogszabály, ha a normasz öveget nézzük, hatásai azonban ennél sokkal, de sokkal többrétűek. A program indításakor megígértük a korhatár felülvizsgálatát. A tapasztalatok kedvezőek, a korhatár felemelése indokolt. Kedvezőek a tapasztalatok a 30 éves korhatár esetében. A Fészekrakó jól vizsgázott, hiszen a mai napig mintegy 6 ezer család jutott ennek révén otthonhoz. A családalapítás korhatára egyébként ma már közelebb áll a 35 évhez, és ebben a korosztályban arányaiban még többen felelnek meg az előírt feltételeknek. Tehát a korhatá r emelése több mint megduplázza a potenciálisan igénybe vehetők körét. Én azt várom, hogy még több fiatal, még több család tud élni ezzel a lehetőséggel, hiszem, hogy újabb lépést tettünk az igazságosság útján, és itt is szeretném megköszönni Csabai László né, valamint az MSZPfrakció lakáspolitikusai és az MSZPfrakció támogatását a kormány Fészekrakó plusz programjának előkészítésében, illetőleg a bevezetéséhez nyújtott segítséget. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Kat alin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pettkó András frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, “Budapest, Budapest, te csodás” címmel. Képvisel őtársaim figyelmét kérem. Öné a szó, képviselő úr. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Annak ellenére, hogy immár negyedik éve azonos pártok ülnek a kormányban és a Fővárosi Közgyűlés vezetésé ben, szinte semmi sem valósult meg az MSZP és az SZDSZ ígéreteiből. “Idén több pénz jut az utak felújítására, a köztisztaságra, a tömegközlekedésre, a városrehabilitációra” - hallhattuk a főváros 2005. évi költségvetésének elfogadásakor a főpolgármestertől . Ennek ellenére elmaradt a budai alsó rakpart kiszélesítése, nem hosszabbították meg az 1es és a 3as villamos útvonalát, nem újult meg az északi összekötő vasúti híd sem. Az autósok órákat kénytelenek közlekedési dugókban tölteni, több tízmilliárdra rúg az emiatt keletkező nemzetgazdasági kár, és tovább romlik a már amúgy is egészségromboló levegőminőség. Ez is oka lehet annak, hogy az utóbbi tíz évben megtízszereződött a fővárosi allergiások száma. Északpesti polgárként azon má r meg sem lepődöm, hogy az MSZPSZDSZ által feledésbe merül a káposztásmegyeri metrószakasz befejezése. De legalább a Rózsa utcai megállót adnák át, ami lassan tizenöt éve készen van. A 4es metrónak is csak alibi építése folyik, ami csak arra jó, hogy a b efizetett adóforintjainkat Demszky Gábor népszerűsítésére használják fel. Elfogadhatatlan, hogy ilyen nehéz gazdasági helyzetben - amikor a mindennapi kiadásokat is már csak hitelből tudja finanszírozni a főváros - 400 millió forintot, a beruházási költség másfél százalékát költsék propagandacélokra. Óriási az adóssága a kormánynak és a fővárosnak azért, hogy az MDFes Antallkormány idején megépült M0ás elkerülő úton kívül azóta sem sikerült elkerülő utakat építeni, így akadálytalanul dübörög át a belváro son - valószínűleg Európában példátlan módon - az országot átszelő teljes kamionforgalom. Kész csoda, hogy nem történik naponta több súlyos baleset. Gondoljanak bele, mennyi veszélyes árut visznek keresztül a zsúfolt belvároson! Az ígéretek ellenére miért nem