Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. október 18 (256. szám) - A kereskedelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz):
1599 Mindent összevetve azt tudjuk mondani, hogy a törvénytervezet egy olyan, a gazdaság eredményes működése szempontjából fontos, keretjellegű szabályozás, amely versenysemleges, átlátható és betartható, ezért az SZDSZ támogatja a törvényja vaslat elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Négy képviselő jelezte felszólalási igényét. Először megadom a szót Soltész Miklós képviselő nek, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon! SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kereskedelemről szóló törvény megalkotása valóban nagyon nagy feladat, és nagyon szükséges feladat. Ezzel egyetértünk, támogatni is tudjuk, és támogatni is fogjuk sok tekintetben. Mindenképpen érdemes erről tárgyalni, beszélni és vitatkozni a Parlament falain belül és azon kívül is a szakmai szervezetekkel. Hiszen valóban, ahogy az előző felszólalók is mondták, annyira átalakultak a vásárlási szokások, annyira átalakultak a kereskedelmi szokások, annyira átalakult sok tekintetben az ország, hogy ha homokba dugjuk a fejünket, és ezzel a témával nem foglalkozunk, akkor a szabályozatlanság, a káosz irányába vezet ez a terület, és ez me gengedhetetlen. Megengedhetetlen, hiszen sok tízezer ember munkája van ebben a tevékenységben, és ha a beszállítókat is hozzászámoljuk, akkor sok millió ember munkáját kell ideszámítani, és ezt bizony figyelembe kell venni. Éppen ezért fel kell tenni azt a kérdést, hogy mit céloz meg pontosan ez a törvény, és hogy ezek alapján be fogjae tölteni a feladatát, be fogjae tölteni azt a feladatot, amit megcéloztak a jogalkotók, akik tervezték, előkészítették ezt a törvényt. Véleményünk szerint ahhoz, hogy telje s legyen a törvény, és elfogadható legyen az ország teljes lakossága számára - hiszen nagyon fontos azoknak, akik mint bevásárlók veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat , hogy mindenképpen azok, akik ezen a területen dolgoznak, a legszigorúbb szabályozá s mellett végezzék tevékenységüket, a másik oldalról pedig a legtöbb lehetőséget megkapják munkájuk végzéséhez. Kikre gondolok itt? Először is magukra a kereskedőkre, de itt kettéválasztanám a kereskedőket, az előző felszólalók által sokat említett multikr a vagy nagy bevásárlócentrumokra és mindenképp a kis- és középvállalkozókra, kereskedőkre, akiknek azért a lehetőségeik sokkal árnyaltabbak, mint a nagyobbaké. Ugyanígy nagyon fontos szerepet kell hogy betöltsön, második pontként mondanám ezt, a beszállító k védelme és érdeke. Leginkább természetesen a magyar beszállítókra gondolok itt, a magyar mezőgazdasági termelőkre, de a magyar ipari termelőkre is gondolok, mert sokszor azt a versenyt, amelyre őket késztetik és sokszor nem túl barátságos módszerekkel, n em tudják felvenni, nem tudnak küzdeni a hatalmas tőke ellenében. A harmadik terület, amiről mindenképp szólnia kellene ennek a törvénynek, vagy pedig a törvény kapcsán megnyitni más területeket, a kereskedelmi dolgozók, a kereskedelemből élők helyzete, me gint visszatérve a multiknál dolgozókra, hogy mennyire védjük az ő érdekeiket, lehetőségeiket, munkafeltételeiket. Ha részletezve kitérhetek, és megengedik, hogy kitérjek erre a három fontos területre, akkor a kereskedőkről szólnék először is. Azt kell mon danunk, nem tagadhatja senki, hogy hatalmas ellentét feszül a nagy multi bevásárlóközpontok és a kis- és középkereskedők között. Ezt az ellentétet mi magunk, törvényhozók ugyan feloldani nem tudjuk, de segíteni mindenképpen kell hogy segítsük, leginkább a kis tőkével, kevés pénzzel rendelkező kiskereskedők munkáját, megélhetését. Mihez vezetett az a folyamat, amely most már nemcsak Budapesten, hanem nagyon sok vidéki városban is lejátszódott? Hatalmas nagy bevásárolóközpontok alakultak ki a városok mentén, ennek következtében a belvárosok jó része kiürült, a kiskereskedők, közepes áruházak tönkrementek. Mondhatjuk, hogy ez érthető folyamat, mert a parkolás miatt és egyéb más okokból is elfogadható lenne, de itt figyelembe kell venni azoknak az embereknek a m unkáját is és azoknak a vásárlóknak a lehetőségeit is, akik például nem rendelkeznek autóval.